Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Miért csinálja ezt anyósom?...

Miért csinálja ezt anyósom? Miért jó ez neki?

Figyelt kérdés
A párommal 5 éve vagyunk együtt. Én hoztam a kapcsolatunkba a fiamat is. Nemrégen született meg a közös kislányunk. A helyzet úgy hozta hogy munka miatt közelebb költöztünk hozzá, kb 2 éve. Akkor még nagyjából elvoltunk, voltak burkolt megjegyzései, de tudtam magamban kezelni a dolgot. Amióta megszületett a pici, ömlesztett a gyerekneveléssel kapcsolatos tanácsaival. Tudni kell hogy a páromat kicsiként eldobták. Rokonok nevelték, mikor ki ért rá. Nagyszülő, nagybácsi, keresztanya. Mikor ki. Volt hogy évekig nem is keresték. Ebből kifolyólag páromnak sok gyerekkori traumája maradt. Ezeket az évek alatt, sikerült rendeznie. Végig mellette voltam, és tudtam hogy egy egy kisebb kirohanás nem nekem szólt hanem a múltjának. Pont ez erősítette meg a kapcsolatunkat, hogy végig mellette voltam. Pont ezért nem fogadom meg az értelmetlen tanácsait, mert számomra ő nem anya. Viszont most úgy döntöttünk elköltözünk, és azóta folyamatos a lelki zsarolása. Leírja a párom, hogy semmire se vitte az életben. És hogy mennyire csalódott, hogy semmire kellő lett a gyerek. Ez viszont nem igaz, csodás apa lett, mindent megtesz értünk. És pont ez viszi most megint le a párom, hogy lebecsmérli😔 félek ha elköltözünk, akkor ez még rosszabb lesz. Párom azt mondja őt nem zavarja, de látom hogy igen.hogyan lehetne ezt anyóssal megértetni, hogy káros amit most megint csinál?
febr. 21. 08:56
1 2 3
 1/21 anonim ***** válasza:
97%
Nem lehet megértetni. Szerinted aki hagyja, hogy a gyerekét mások neveljék, arra hatnak a józan ervek? Nem érdekli semmi, csak hogy a közelében maradjon a fia, akit erzelmileg és esetleg anyagilag is szipolyozhat. Ezért próbalja most manipulalni. El kell költözni és minimalizálni a kapcsolatot.
febr. 21. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/21 anonim ***** válasza:
95%

Sehogy. Aki ilyeneket mond a gyerekének, azzal nem tudsz mihez kezdeni.

Jobb is, ha elköltöztök és nem lesz vele rendszeres a kapcsolat. A pároddal beszélgess sokat, vagy keressetek egy segítőt, aki segít neki ezeket feldolgozni.

febr. 21. 09:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
95%
Elköltöztök, utána nem tartotok kapcsolatot vagy évente kétszer írtok egymásnak és ennyi
febr. 21. 09:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 anonim ***** válasza:
95%
Te is mondtad. Az anyós nem volt jó anya, és most fáj neki látni, hogy te kompetensebb vagy mint ő anno.
febr. 21. 09:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/21 anonim ***** válasza:
31%
¯\_(ツ)_/¯
febr. 21. 09:30
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
25%
Azért attól, hogy valaki csodás apa, még lehet, hogy tényleg semmire nem vitte és egy semmirekellő...
febr. 21. 09:46
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 A kérdező kommentje:

Költözünk, az már biztos. Ez most a páromnak lesz megint nagyon nehéz sajnos, mert most volt egy többé kevésbé müködő kapcsolata az anyjával, ami most megint bedőlt, ès megint visszacseppen a gyerekkorba hogy bármit tesz, az sosem jó, ès mindig le lesz nézve.

De akkor ezek szerint felesleges lenne beszélni mégegyszer anyóssal, hogy változtasson kicsit.

febr. 21. 09:51
 8/21 anonim ***** válasza:
95%

Ne haragudj már, de nem kell semmit megértetned anyósoddal, a férjeddel kellene megértetni, hogy beteg dolog tartani a kapcsolatot egy olyan anyával, aki eldobta, évekig nem kereste és most is folyamatosan tolja rá a sz*rt.


Töröljétek ki mindenhonnan, szakítsátok meg a kapcsolatot, a férjed meg menjen pszichológushoz, ha nem képes egyedül feldolgozni, hogy nem szereti az anyja. Milyen példa ez a gyerekek elött, hogy egy bántalmazó kapcsolatot tápláltok és öket is kiteszitek ennek?


Ne anyósodban keresd a hibát, hanem a férjedben, mert ő sem százas, ha neki ez rendben van, bármennyire fáj ezt elfogadnod.

febr. 21. 09:53
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/21 A kérdező kommentje:

6#

3 szakmája van. Jól fizető munkahelye. Több síkon is megállja a helyét a munka világában. Igen volt olyan időszak amikor kevesebb volt, kisebb lábon kellett élni, viszont ezekben az időkben munka mellett tanult is.

febr. 21. 09:54
 10/21 A kérdező kommentje:

8#

Ez azóta lett ennyire durva hogy bejelentettük, hogy elköltözünk. Ennek kb 1,5 hónapja.

febr. 21. 09:57
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!