Aki élte már meg közeli szerette hosszú szenvedését halála előtt: hogy bírtátok feldolgozni? Mi volt a történet?: miben szenvedett, meddig, hány éves volt, stb.

A nagypapám COPD betegségben szenvedett, ami gyógyíthatatlan. Évek alatt romlott le az állpota, a végén már egyre drasztikusabban. A legrosszabb az volt, hogy nem tehettünk érte semmit.

*ja és 72 éves volt

11 évvel ezelőtt dédimamám combnyaktörés műtét után anyukámmal ápoltuk. Elmentem hozzá én is és akkor ment el otthon. A mai napig fáj és nagyon hiányzik. A dédim 93 éves volt, de évek óta szenvedett több betegséggel

Édesanyám rákban halt meg. Én gondoztam. Otthon kapta az oxigént, az infuziót. Pelenkázni kellett és stomája volt. Mellette voltam akkor is mikor elment. 52 éves volt.

5-ös, anya még eléggé fiatal volt, alig negyven, másik két ismerősömnek már unokái voltak.

Édesapám hunyt el tavaly (rák) 65 éves volt. Igazán durva az utolsó 3 hónap volt 0-24-ben anyukám volt vele, de az utolsó héten már nővérem és én is oda költöztünk. A végére iszonyatos fájdalmai voltak a tapaszok ellenére is, mi is azt kívántuk, hogy szegény hadd mehessen végre, legyen vége. Még nem dolgoztam fel, csak remélni tudom, hogy az idő majd segít…

A mamámat ápoltam 2 éven át a combnyaktörése után. Én keresni akartam egy otthont, de anyám nem akart, persze akkor nem jutott volna neki piára. Szegény mamám pelenkában volt, mert nem tudott felkelni sem, tornáztattam, injekcióztam. Iszonyúan beverte a fejét is, demens volt. Azt hitte én vagyok a lánya. Tüdőembólia vitte el végül 87 évesen. 19 voltam, iszonyúan megviselt a gondozás. Tudtam, hogy meg fog halni, neki is megváltás lesz. Nem tudom megbocsátani anyámnak, hogy tönkretett ezzel. A testvéreim sem segítettek, apám keresett segítséget, fizetett ápolónőt, hogy néha el tudjak jönni otthonról és ne csavarodjak be teljesen.