Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Többet akar mint barátság extrákkal?
Sziasztok! Már kb 2 hónapja egy barátság extrákkal “kapcsolatba” vagyok egy sráccal. Néha kicsit rideg néha pedig teljesen más arcát mutatja ha együtt töltjük a szabadidőnket. Jól elvagyunk mint egy nagyon közeli baràtok. Sokat nevetünk meg csipkelődünk egymással vannak sértődések is néha. Ő az első alkalommal leszögezte, hogy semmi értelme a komoly kapcsolatnak mert egy idő után úgyis más kell mindenkinek . És sose lesz már szerelmes. Én ezt elfogadtam ,mert jelenleg én sem szeretnék komoly kapcsolatot . Beszélgetni nem igen szoktunk telefonon egymással csak akkor keressük egymást amikor össze egyeztetjük a következő találkozónkat. (Ez kb heti 1 alkalom)Viszont volt hogy mikor együtt voltunk akkor hozzám akart bújni pedig én az első alkalommal sem bújtam mert nekem ez többet jelentene. Mindig hoz nekem valami kis apróságot . Volt, hogy egy plüsst kaptam tőle csak úgy. Vagy moziba megyünk vagy valahova beülünk enni .De a komoly kapcsolatos téma meg a szerelem valahogy mindig feljön és neki mindig ugyanaz a reakciója amit az első alkalommal mondott hogy “ő sose lesz szerelmes, illetve hogy nincs értelme a komoly kapcsolatnak mert egy idő után más kell mindenkinek “és ne mondjam hogy nekem nem, pedig mondtam neki hogy mikor én kapcsolatban voltam bárkivel is sosem akartam mást csak azt a személyt akivel akkor együtt voltam. Elköszönéskor már csókkal köszön el. Nem akarom bemesélni magamnak, de lehet többet szeretne vagy csak én látom így?
Én :26
Ő /fiú/ :33
Ez már több neki.
Ha neked ez nem fekszik köszönj el tőle végleg, mert csak rosszabb lesz.
38/F
Ha azt mondja, hogy nem lesz tobb, akkor hidd el neki.
Amiket felsoroltal azoktol lesz neki baratsag extrakkal a szitu.
Ha neked ez atlep egy hatart, akkor szolj neki, vagy fejezd be ezt az egeszet. Egy semmilyen kapcsolatban is bujik az ember, meg odamondja a masiknak, hogy szeretlek. Aki meg nem volt ebben meg benne az meg ugy interpretalja, hogy a masik lehet tobbet erez....es oszinten eleg normalis megkozelites. En mondom, ha ez osszezavar erzelmileg, akkor menekulj ebbol.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!