Kezdőoldal » Ismerkedés » Egyéb kérdések » Kezdőbb zenetanulók, zenészek...

Edemmester kérdése:

Kezdőbb zenetanulók, zenészek ismerkedni, beszélgetni, később akár kamarázni?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Először kicsit magamról. Ádám vagyok, 22 éves egyetemista (nem zenei területen). Gimnázium alatt kezdett el megérni bennem a gondolat, hogy csak kipróbálnám ezt a zenés bulit, eleinte úgy gondoltam hogy veszek egy furulyát, megtanulok pár gyerekdalt aztán örülök mint majom a farkának. Aztán ahogy hozzáfogtam, majd ahogy egyre jobban megismertem a hangszer lehetőségeit, beleszerettem, és rájöttem, hogy jó lenne jobban elmélyedni ebben a dologban, fejlődni technikában, szélesebb repertoárt megismerni, stb., így elmentem magántanárhoz.


Aztán a covid kicsit kettévágta a terveimet, így egy darabig ismét egyedül tanulgattam itthon, majd idén úgy döntöttem, zeneiskolában folytatom tanulmányaimat, így szeptember óta egy pesti zeneiskolába járok, és a szabadidőmben igyekszem minél többet zenélni mert még ha nem is vagyok hűde magas szinten, de nagyon élvezem, és igyekszem feszegetni a saját határaimat is és a hangszerét is! (bár utóbbihoz még azért kevés a technikám) A hangszereim is azóta családot alapítottak, most már 4 furulya lelkes tulajdonosa vagyok. A jövőre nézve... hosszabb távon mutatok érdeklődést a fuvola és az ütőhangszerek iránt is, de a furulya vonalat mindenképp meg fogom tartani, mert annak ellenére hogy manapság sajnos hajlamosak vagyunk alulértékelni, nagyon sok lehetőséget látok benne!


Nagyjából ennyit rólam, szívesen ismernék meg másokat akik hasonló cipőben vannak, esetleg gimi vagy egyetem mellett kezdtek/kezdenek ismerkedni a zenével, és nyitottak lennének egy kis beszélgetésre az utunkról, ügyes-bajos dolgainkról, darabokról, koncertekről, vagy később akár közös zenélésre ha a hangszereink összepasszolnak. [Az összepasszolnak szóban nagy mértékben rugalmas tudok lenni, itt is szívesen feszegetek határokat]


(Persze fontos tisztázni, hogy azért még az utam elején járok, viszonylag limitált hogy mi az amit el tudok már játszani, szóval ha fúvószenekart vagy furulyaegyüttest szeretnél alapítani holnap este, akkor nem én vagyok az embered - legalábbis most még biztos nem, ezért is keresek inkább kezdőket/amatőröket)


Kemény kritériumokat nem feltétlen szabnék a dolognak, de azért megjegyezném, hogy azokkal akik szerint a furulya csak egy gyerekjáték, nem fogunk kijönni. Bármi más esetben írjatok nyugodtan, nem szabnék meg konkrét hangszert, sem kort, sem nemet, sem várost, úgyis idővel kiderül majd hogy hogy alakulnak a dolgok.


(valószínű érződik a bemutatkozásomon, hogy az együtt zenélés alatt nem annyira a rockbanda vonalra gondolok, inkább mondjuk egy furulya-fuvola duett, furulya trió, furulya-hárfa duett, furulya-gitár-zongora trió, furulya-marimba duett, stb. dolgokat tudok elképzelni, de alapvetően sokmindenre nyitott vagyok, beszélgetni meg végképp bárkivel nyitott vagyok!)


Ha van esetleg aki mindezek után sem riadt vissza tőlem, hát kíváncsian állok elébe!



2021. dec. 28. 04:14
 1/4 anonim válasza:
Nem te vagy véletlenül az a srác, akit láttam régebben furulyázni a főváros forgalmasabb részein?
2021. dec. 28. 10:32
 2/4 A kérdező kommentje:

Szia! Nem, nem zenéltem soha a főváros forgalmasabb részein. Sőt, a kevésbé forgalmas részein sem, nem szoktam utcazenélni.


(Nem mondom hogy sosem jutott eszembe mint ötlet, de egyelőre meg nem valósítottam)

2021. dec. 28. 11:15
 3/4 anonim válasza:
Bocsi, azért gondoltam rákérdezek, mert nem egy gyakori hangszer. Én amúgy hobbi hangmérnök vagyok egy hobbi énekesnő mellett, aki későn kezdett bele, de ma már fellép. Ha így is megismernél, itt vagyok.
2021. dec. 28. 11:30
 4/4 anonim válasza:
Én régen furulyáztam elég sokáig, csak sajnos nem Pest közelében élek, de ha beszélgetni szeretnél, állok elébe.
2021. dec. 28. 13:47

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!