Egy hangya is ugyan úgy ragaszkodik az életéhez mint az ember?

Ez nem ennyire egyszerű. Ők ösztönlények, így az élethez is ösztönösen ragaszkodnak. Míg mi emberek tudatos lények vagyunk, ösztönösen is élni akarunk, meg tudattal is.

Petőfinek van erre egy vers-e Még a féreg is felegyenesedik önvédelemre még ha két lábbal is tapodod .

Ha a sajátjához nem is, a bolyhoz igen. Halálig védi.

A hangyák az egyéni élettel szemben a közösség életét előbbre helyezik. Ugyanúgy, ahogy a méhek is-lévén rokonok. Mivel genetikailag jobban hasonlítanak egymásra, mint az egyszerű testvérek, közelebb állnak az ikrekhez, ezért az altruizmus elég erős a kolónián belül. Ezt fokozza, hogy a dolgozók semmilyen körülmények között nem képesek szaporodni, mert mind steril nőstény. Egy egyed elpusztulása nem okoz problémát a faj fennmaradása szempontjából, mert utódai amúgy sem lettek volna, viszont a kolóniáért elpusztulva annak fennmaradását segíti elő.

Nem kell az állatokat emberi tulajdonságokkal felruházni. A hangyák nem tudják, mi a halál. Nem ragaszkodnak semmihez. Egyszerűen megvédik magukat, ha veszély fenyeget. Ez szimplán a túlélésről szól. Tudomásul veszi, ha a társa elpusztul, de nem lesz ettől halálfélelme. Mondjuk a vágóhídra küldött állatoknál érdekes lehet, hogy mi jár a fejükben, de szerintem ott sem a halálfélelem játszik, hanem az ismeretlen veszélytől való félelem. Hogy menekülniük kellene, de nem lehet.

Az állatoknak is van halálfélelme. Ösztönösen érzik, mikor van veszélyben az életük, éppen ezért menekülnek, vagy védekeznek, ha az életüket fenyegeti valami. Minél magasabb rendű egy állat, annál összetettebb benne ez az ösztön is. Olyan halálfélelme nincs mint az embernek, nem gondolkodik a halálról, de érzékeli, ha egy helyzet a pusztulásához vezet. Ez ön-, és fajfenntartás szempontjából is fontos ösztön, ezért a legtöbb állat rendelkezik vele. Egy kolóniában élő rovar esetén ez változik, mert képtelen szaporodni, ezért csak akkor elsődleges számára az önfenntartás, ha a fenyegetés csak ellene irányul. Ha a kolónia, vagy több hangya ellen is irányul a fenyegetés, akkor a többség élete kerül előtérbe az egyéni állat helyett, és eszerint is fog viselkedni. Ugyanígy, a méhek is általában békések, és ritkán csípnek, ha egyedül vannak, igyekeznek elkerülni, mert ugyan nem minden esetben, de elég gyakran belepusztulnak a támadásba. Ha a kaptárat kell védeni, akkor viszont nem mérlegelnek, hanem támadnak. A darazsak nem pusztulnak bele a támadásba, ezért agresszívabban is védik a saját életüket, de a fészek védelmében ők sem mérlegelnek, számukra is a fészek védelme az elsődleges, a saját életük adott esetben nem számít. Ez nem bátorság, vagy bármi emberi érzés következménye, hanem ilyen viselkedés van az ösztöneikbe kódolva, erre születnek. Ha szaporodóképesek lennének, a saját életüket helyeznék előtérbe, mert akkor a fészek pusztulása esetén is képesek lennének új utódok létrehozására, új fészek építésére.