Menhelyi kutya gazdik, akik felnőtt kutyát fogadtak örökbe: Problémás a kutyátok?

Az egyik kutyámat menhelyről hoztuk, a másik egy ismerős állatvédő barátnője által került hozzánk, és ha nem úgy alakul, ahogy, valószínűleg menhelyre adják. A menhelyes akkor volt 2 éves, az állatvédős pedig 4,5. Utóbbi kutyám egy év alatt négy helyen megfordult. A menhelyes kutyám igazából olyan volt, mint egy nagy gyerek. Mit olyan volt! Még mindig az! Különösebb gond nem volt vele. Mármint, amit egy ember a kölyöktől elszenvedhet, mindent szét akart tépni játékból (öt pár papucs, több pár cipőm, két ágynemű garnitúra, egy díszpárna, négy kispárnám, egy pulcsim, több pólóm, plüssöm, a saját ágya...), nagyon hiperaktív volt, ment a saját feje után... Összességében egy átlagos kutya.

Ellenben az állatvédős. Bekuporodott a sarokba, órák múlva is ott volt mozdulatlanul. Neki már mindegy volt, mi lesz. Lehajtott fejjel járt, a hátát behúzta, remegett, szorongott, alig evett, senki nem szocializálta. Nos hát, megműttettük a szemét, kiszedettük az eltört és elrohadt fogát (vélhetően ezért nem akart enni, mert fájt neki, és ez azután is benne volt hosszú ideig, hogy már nem fájt neki). Mind a mai napig azt lehet mondani, hogy óvatos, nincs az, hogy gondolkodás nélkül bekapja azt, amit elé teszünk finomat, mint a társa, aki legfeljebb kiköpi, ha nem ízlik neki. Ránézett az ember és elöntötte a letargia, olyan bús volt.

Tehát rendbe kellett rakni a lelkét. Ő egy sharpei-labrador keverék, erősen sharpei külsővel. Nyáladzik, a falainkon nyál-rengeteg van, pedig gyakran húztam ki a szájából, mégis sikerült neki. Hiányzik a bejárati ajtó melletti fal egy része, mert amikor már elkezdett kötődni hozzánk és jött a félsz, hogy mi van, ha nem jövünk vissza, amikor elmentünk, lebontotta a karmaival. Ahogy minimális élet költözött belé, kijött az is, hogy nem szocializálták és minden kutyának neki akar menni látótávolságon belül. Mai napig megvan benne ez, de rengeteget csillapodott és fejlődött az elmúlt 6 évben.

Mára csillogó szemű, lusta mint a bűn, horgoló, a lélegzetünkre is farokcsóváló kutyus. Haláláig benne maradnak azok, amiket nem lehet "kiűzni", megváltoztatni, de határozottan kijelenthető, hogy szeretetéhes kis dög, aki boldog.

Szuka pitbull. 100 % parancsteljesites.

Sorrendisegi szabalyokat betartjuk.

Az volt. Nagyon félt, biztos, hogy korábbi életében bántották.

De már megtanulta, hogy itt nem kell neki semmitől félnie.

Azóta semmi baj vele.

A problemasat jeloltem, mert az volt. Nem ő tehet rola, hogy nem szocializaltak es szar elete volt velhetoleg, sovanyan, sebesen, vagott füllel, letort fogakkal kerult be 2 evesen a menhelyre. Bull tipusu, nyilvan nem sok erdeklodo volt ra. Nagyjabol tudtam mit vallalok.

3 eves volt amikor hozzank kerult, ferfiakkal bizalmatlan, porazon huzott, futott volna ki a vilagbol. Fesut, karomvagot nem ismerte, felelmeben odakapott, kajat feltette, morgott. Ez mar a múlté, ami megmaradt, az hogy idegenekkel nem haverkodik konnyen, es allatorvosnal is retteg. Viszont meglepo modon kutyakkal baratsagos, szarnyasokkal osszeszokott, nem keresi a balhet. Jo oldala volt, hogy par balesetet leszamitva (az is csak pisi, es az en hibam mert nem vettem eszre hogy ki akar menni) szobatiszta lett pillanatok alatt, es nem rombolt, a nap nagy reszeben elvan a kanapen a masik kutyaval. Kisebb kutyakkal is maximalisan tolerans, finoman jatszik, szofogado, a segitsegevel megmentettem egy megazott kismadarat, mert jelezte de nem fogta meg. Csaladtagokkal baratsagos, bujos, olebnek hiszi magat. 2x talalkoztunk, mielott hazajott velunk, szerencsere elso talalkozasnal is megvolt az összhang. Mar 6 éves, nem bantam meg, iszonyu ragaszkodo, kedves kutya a csaladdal, barmit kivehetek a szajabol is, jutifalatert pedig barmit megcsinal.

10 hónaposan hoztam el a menhelyről,csont és bőr volt. Otthon jól kihányta magát,komolyan csak áztatott kenyér volt a gyomrában...

Nálam jó dolga volt,sok séta,jó kaja,szőrápolás...

De nem kellett neki a jó hely. Egyfolytában csak szökni akart. De ezt úgy képzeld el,hogy ült a kapunál,hogy mikor slisszanhat ki.

De ezt megoldottuk. Viszont azt már nem bocsátottam meg neki,hogy egy etetésnél konkrétan nekem jött,vicsorgott, támadni akart. Azért egy nagytestű kutyánál ez nem vicces.

Úgyhogy ismerősömnek odaadtam, ő jobban bírt vele.

Pici gyerekkoromtól kutyák vesznek körbe. 10-15 évig nevelem őket, 8 hetes koruktól. Soha egy kutya sem tett ilyet,a szájukban nyúlkálhattam bármikor.

Még anyám is megállapította,aki nem egy kutyás,de még neki is feltűnt,hogy ez a kutya nem volt hálás. Valószínűleg cigánykutya volt, telepi kutya. Ennek megfelelően nem is kapott nevelést semmit.

A menhely meg előadta,hogy ilyen jó kutya meg olyan. A nagy francokat. Egy agresszív dög volt,aki miután helyrejött a menhelyi létből,a gazdája ellen fordult.

Ennyit a háláról. Mindegy,ő veszített többet,nem én.

Utána vettem egy 8 hetes kölyköt. 14 éve van velem szeretetben és békességben.

Lehet itt rózsaszín ködöt terjeszteni. Én is bedőltem. De soha többet.

Néha megnézem a facebook oldalukat,hogy milyen kutyák vannak most náluk,de ebben ki is merül a kapcsolatom a menhellyel.

Problémást jelöltem. De azért mentem ehhez a menhelyhez, mert van kapacitásuk megismerni a kutyáikat és brutálisan őszinték. A közös gondolkodás meg úgy indult, hogy leírtam az életmódomat, hogy mi a prioritás és hogy adott esetben milyen viselkedési problémák férnek bele.

Amit tudtak, azt maximálisan korrektül elmondták (kutyákkal balhés, szocializálatlan, ismert előtörténet), amit nem tudtak (vihar- és tűzijáték pánik, sünökkel is balhés) az nem is derülhetett ki náluk.

Szóval egy hozzám illő, piszok jó kutyát kaptam.

Én egy 2,5 éves nagytestű kutyát fogadtam örökbe menhelyről, egy nagyon jó indulatú kutya, emberrel, gyerekkel és kutyával is kompatibilis. Ő nem volt problémás, természetesen egy jó kutya oktatóval és egy kitartó gazdával kezelhető egy problémásabb kutya:)

Ha bántalmazták régen,mint az én kutyámnál is volt, idő kell a bizalomhoz, és nem szabad rögtön külső ingerekkel terhelni.

Első dolog a kapcsolatépítés!

:)