Mit csináljak, ha a szüleim nem engedik meg hogy új kutyám legyen?

Azt kérdeztem, hogy neked hogyan esne ha anyukád meghalna és valaki még beléd is akarna szúrni... Ez egy kérdés volt, nem pedig kívántam hogy és nem mondtam hogy meg fog halni! Mert nekem is fáj a kutya halála elhiheted. de bármilyen gyász fájdalmas nem? Ezért kérdeztem, hogy neked hogy esne? Ennyi. mert biztos carul.

A családommal élek, nem tudom észre vetted e de még a kérdésben is szerepel. Tehát én iskolában voltam, a kutya pedig kiszaladt az úttestre. Bűnbakot csinálsz belőlem úgy érzem, pedig eléggé rosszul érzem magam alapból. Bűntudatom meg azért van mert... nem tudom, neked még soha nem halt meg állatod? Mert akkor elöjjön mindenféle gondolat, hogy mi lett volna ha ott vagyok, mi lett volna ha valamit másképp csinálok, stb. meg én eléggé aggódó típus vagyok legalábbis a szeretteim irányába.

nem akarok többet magyarázkodni, nem akarom erősíteni magamban ezt az érzést, csak egyszerűen új életet akarok kezdeni tiszta lappal.

nem tehetek róla, hogy fáj és ezt érzem!

De azóta már csomó mindent végig gondoltam mit csinálnék, és mit fogok másképp csinálni.

Tényleg ezt érzem, felelősnek érzem magam. De ezeket is csak azért írtam le ennyire impulzív módon, mert az egyik válaszoló kihozta belőlem mindezeket. Nem akartam sajnáltatni magam, de valamit csak mondanom kell rá, mert bosszant! Lehet hogy tényleg ezt érdemlem, nem tudom, de megint sz*r éjszakám lesz....

meg én régebben kicsit depis voltam, motiválatlan stb. Az a kutya megváltoztatta a hozzáállásomat az élethez, és felpumpált energiával. De csak addig amíg ott volt velem. Volt életcélom, minden egyes napra! és az a kutya nem az én depimet érezte, hanem azt az energiát és magabiztosságot bennem amit ő adott. De most mind ez széthullott, ott van az a kutya a telepen aki olyan mintha ő lenne, és nem akarok kutya nélkül élni.

És lehet mondani, hogy de ott van a többi, miért nem azokkal foglalkozok? Ti nem olvastátok, miket írtam? Próbáltam. Nagyon sokszor. De nem érdeklem őket, nem kötődnek hozzám az öreg kutyák! És mostanában már feladtam a reményt, hogy valaha is szeretni fognak. Ők nem fognak soha az ajtóban várni engem farkcsóválva minden reggel! Soha életükben nem tették, mert mikor ők fiatalok voltak én kisgyerek voltam! Egy méterre ülök tőlük hívom őket, és nem jönnek ide... És már tényleg meg van nekik a saját személyiségük, a saját életritmusok, amit megszoktak, ki vagyok én, hogy ebbe beleszóljak? Nem utálom őket, és szoktam simogatni őket, de nem akarom kényszeríteni őket, hogy úgy tegyenek mintha én lennék a gazdájuk, értsétek már meg!...

Félreértettél, leírtam!, a kutya mellett másmilyen leszek. magabiztos, határozott, mert tisztában vagyok vele, hogy a kutyának mi a jó. Ezért nem is engedek meg magamnak másmilyen viselkedést. Ezt akkor tapasztaltam életemben először, utána más idegen kutyáknál is, most pedig már tudom.

Szóval te hazavinnéd azt a kis kutyust?

Miért mondasz nekem ilyeneket? Honnan szeded ezt a szöveget? Ráadásul ismeretlenül. Csak azt ne mond, hogy mindent fapofával el kéne viselnem...

A nevemmel meg mi bajod? Olyat akartam ami tuti nincs másnak, és ez jutott eszembe először. Te nem szoktál ölelkezni? Egy nicknév miatt képes vagy megítélni embereket, ne már!

Figyi inkább ne is válaszolj, ha csak csipkelődni akarsz... Tuti valami troll vagy.