Nektek van megható menhelyi-kutyás történetetek?

Hát ha nem is túl megható, de saját élmény.

Első kutyám gyönyörű, fajtatiszta kis öleb volt, imádtam, áldott jó lélek volt. Mikor meghalt, nem bírtam sokáig kutya nélkül ugyanakkor tudtam, hogy én nem akarok nagy pénzekért kutyát venni (amíg ennyi kivert kutya van, nem vagyok hajlandó..), hanem menhelyről vagy sintértelepről fogadnék be egyet.

Elmentem a sintértelepre. Az a két kutyus akit interneten "kinéztem magamnak" már nem volt akkor benn (kis tarka szobacirkálók voltak amúgy). Nézelődtem tovább, mentem jópár kört, végül a telep egyik legjelentéktelenebb, legesélytelenebb kutyáját hoztam el. Fekete, közepes méretű, valszeg bull típusú keverék. Azért őt választottam, mert úgyse kellett volna senkinek és ő volt az egyik legbarátságosabb, de mégsem őrült meg mikor megsimogattam. Csak nyalogatta a kezem, lefeküdt, nyöszörgött és pacsikat adott.

A haza úton 1 méteres körzetben eltávolodtak tőlünk az emberek a villamoson, olyan büdös volt szegénykém, én ott térdeltem mellette végig :) Hazaérve megfürdettük, megetettük, majd hálája jeléül végigfosta az előszobát :)

Vékony kis giliszta volt, több betegséggel, de szépen kigyógyult és az orvosok is dicsérik, mennyire kikupálódott.

Nem egy szép kutya, nem is problémamentes, de az enyém, nagyon szeretem :)