Tegnap elütötték a kiscicámat, vajon a másik macskám keresni fogja?

Nagyon sajnálom a cicádat és titeket is! :(

Én is végig csináltam egy ilyet, a cica testvérpárunkból elütötték az egyiket, borzasztó volt az egész, és a tudat, hogy így elszakította őket egymástól az élet. Ők testvérek voltak, együtt aludtak, iszonyatosan szerették és kiegészítették egymást.Akkoriban én is itt kértem tanácsot, annyira el voltam keseredve.

Mivel félig-meddig kijárós cicák voltak, én onnantól fogva megpróbáltam visszatartani a megmaradt cicámat, mert egy nap után elkezdte kétségbeesetten keresni a testvérét, és ment, amíg csak a kis lába bírta, nem értette, hova tűnt. Amikor kiengedtem, mert annyira keservesen könyörgött, tudtam, hogy azért akar menni, hogy keresse, és tombolt, sírt utána. Én követtem, amennyire tudtam, láttam, ahogy bejárja a környéket, és hosszan elüldögélt az út mellett, ahol elütötték a társát, talán érzett valamit.

Iszonyatosan nehéz lesz ez az időszak neki és nektek is, túl kell élni valahogy. Én azt javasolnám, hogy próbáld meg visszatartani, amennyire csak lehet, annyit ne legyen kint, nehogy bánatában és a nagy keresésben ő is óvatlan legyen és baja essék. És persze rengeteg szeretgetés kell neki, mert most már csak ti maradtatok neki. Én beengedtem akkoriban éjszakára az ágyunkba, elég hosszú időre, hogy velünk aludhasson és ne érezze magát egyedül, erre nagy szüksége lesz most! És lehet, hogy gyenge megoldás, de próbáltam a legfinomabb macskakonzerveket és falatokat adni neki, hogy legalább egyen.

Viszont nem nyaggattam, hagytam neki időt, hogy meggyászolja a testvérét, nem piszkáltam, amikor láttam, hogy elvonul a régi közös helyeikre, ahol érezte az illatát.

Úgy érzem, ezekkel a dolgokkal sikerült minimálisan enyhíteni a veszteségét, többet nem igazán tud az ember ilyenkor tenni.

Anno nekem azt írta itt egy válaszoló, hogy az állatorvosuk szerint több hónap, amíg úgy-ahogy elfelejtik a cicák ilyenkor a kis elvesztett társukat, de igazán soha. Az enyém is hetekig várta, a kertben ülve, a kerítésen fekve, hogy mikor jön már haza,akit annyira várt.

Ez lassan egy éve történt, azóta már teljesen rendben van látszólag, de ebben az is sokat segített, hogy utána nem sokkal befogadtam 2 kiscicát, hogy ne maradjon társ nélkül, nehéz volt, de végül nagyon jól összebarátkoztak.

Viszont azóta nagyon figyelek, hogy ilyen ne történhessen meg újra. Mivel már nem lehetne őt lakásba szoktatni, mert megőrülne, kialakítottam egy rendszert, hogy mikor engedem ki, én is kimegyek vele, vele vagyok és figyelem őt.

Nem akarom rád erőltetni, mert tudom, hogy korai, de idővel esetleg te is hozhatnál mellé egy kis barátot, ilyenkor, a párzási időszakot követően úgyis sok kiscica születik, és soknak nem akad gazdája. Én ezt ugyanígy megléptem, nem vártam sokat, mert nem akartam, hogy teljesen depressziós legyen magányában, és szerettem volna, ha elterelődik a figyelme és könnyebben felejt. Nem bántam meg ezt a döntésemet, sokat segített a cicámon és rajtunk is!

Kitartást és sok erőt kívánok!