Kezdőoldal » Állatok » Macskák » Szerintetek miért viselkedik...

Szerintetek miért viselkedik így a cica?

Figyelt kérdés
Van egy kóbor cica a környékünkön, (vagyis több) akit sikerült magamhoz édesgetnem, mert nem volt annyira félős, mint a többi.Aztán később már odáig merészkedett, hogy felugrott az ablakpárkányomra. Bár nem tudom mennyire kóbor cica, mert talán egy házhoz szokott mindig beugrani, de lehet, hogy csak oda fialt le. Nagyon hízelgő, aranyos cica lenne, igényli a simogatást is, de nem tudom miért van, hogy időnként verekszik, simogatom a buksiját, és egyszer csak odakap. Látszik, hogy ideges mikor verekszik, haragos, szúrós a tekintete. Egyébként a többi macskát is eleinte mindig bántotta, elzavarta, de ezt most már nem veszem észre. Megfenyítem, mármint csak kézmozdulattal, és még akkor sem akarja feladni, farkasszemet nézünk egymással, az ujjamat mutatva neki, hogy vigyázz, és nagy nehezen feladja, de aztán ilyenkor meg is sajnálom. Megharagszik kicsit, aztán megint simogatom, és semmi baj. Aztán elfelejti, és simogatás közben megint rájön valami, mérges lesz, és ismét verekszik. Eleinte még azért, már az első dorgálásnál megaphartolt, de most már szembe is száll. Adunk neki enni, inni, jól tartjuk. Anyut is megkarmolta már, de ő nem foglalkozik annyit vele, simogatás terén, mint én. Első perctől ilyen volt, de most pár nap óta sokkal jobban. Nem tudom lehet-e azért, hogy nagyon éhes már ilyenkor, bár én még ilyet nem tapasztaltam egy macskánál sem, pedig volt jó pár macskánk mindig. Már egy ideje pedig le volt nyugodva, nem volt ilyen, közben le is fialt valahol, beteg is volt, rossz bőrben volt szegény, nem volt étvágya, sajnáltam, akkor nem volt azért ilyen, nagyon igényelte a simogatást, szeretgetést, gyömöszködést, sőt kifejezetten tetszett neki, persze akkor is vigyázni kellett kicsit. Volt olyan, hogy el sem akart menni, be is ugrott kicsit, de azért félt, és ki is ugrott rögtön. Most már kikupálódott nagyon, és most még rosszabb lett, mint eleinte, napról napra egyre durvább lett. Van egy lány is, aki állítólag néha szintén szokott neki enni, (de ő csak "cicabogyót" ad neki) inni adni, leteszi egy helyre neki, meg amikor beteg volt állítólag kamillázta is a szemét. Én is próbáltam, nekem elég nehezen ment, nem tudom neki, hogyan sikerülhetett. Amikor meglátja őket (a kutyájával, jó barátságban vannak) hiába ott vannak előtte a finom falatok, amiket adok neki, otthagyja a kaját, és észvesztően rohan utánuk. Pedig amint láttam, ez a lány nem nagyon veszem észre, hogy igazából foglalkozva vele, egyszer sem láttam, hogy egyáltalán lehajolt volna hozzá, és megsimogatta volna, hiába állítja, hogy jó barátságban vannak, szereti a cicát. Pedig gondoltam is rá, hogy magamhoz venném a cicát, de így nem merem, hogy kicsit ilyen vadonc, hogyan viselkedne lakásban, fürdetni kellene, orvoshoz vinni, stb. Szép cica egyébként, szép a bundája, és tényleg aranyos, meg kell neki a szeretgetés is, dorombol, dagaszt, mégis begorombul. A múltkor meg dugdostam az orrához a kaját, és nem kellett neki, csak a fejét bögdöste a kezemhez, mert annyira kellett neki a simogatás. Néha sunyi, és csalafinta is, direkt úgy sürög-forog, hogy odakaphasson a kezemhez, de már megtanultam a mozdulatait, és kicselezem. De most az utóbbi 2-3 napban már annyira olyan volt, hogy hiába cseleztem ki, elvettem a kezem olyankor, de még úgy messzebbre is is oda-oda csapott mérgesen a mancsával. És nem nagyon kell neki más, csak a nyers csirkehús. Meg néha szalámi, de nem macska. A "cicabogyót" szereti, de azzal sosem lakik jól. Az ablakpárkányon szoktam simogatni, ami azt jelenti ugye, hogy a kezem vele egy magasságban van, ha a földön simogatnám mondjuk, akkor nem tudom, ugyan így viselkedne-e, akkor is ilyen "nagylegény" lenne-e? Még eleinte talán ragaszkodóbb volt, bár már akkor is verekedős volt. Szóval én még ilyen macskával nem találkoztam, aki igényli, hogy szeressék, de ugyanakkor meg, bántja azt, aki szeretné. Olyan furcsa cicus. És nem is értem miért ragaszkodik jobban azokhoz, akik nem foglalkoznak vele annyit, mint mi, nem szeretik annyit, mint mi, meg nem is kap annyi kaját sem onnan. Én elég sok húst adok neki naponta, meg tejet is. Van úgy hogy 3x is jön egy nap, viszont sajnálnám, ha az ablakban van, nyávog, és nem nyitnám ki neki az ablakot. Nagyon a szívemhez nőtt ennek ellenére. Mi a véleményetek?
2014. ápr. 23. 12:05
 1/5 anonim ***** válasza:
vagy fáj neki, vagy ilyen típus. Nekünk 10 éve van egy ilyen macskánk, néha nagyon szereti meg tűri, ha szeretgetjük, de már mi is megtanultuk, hogy mikor "elborul" a tekintete, akkor unja, és ha nem hagyjuk abba rögtön, akkor odacsap, hogy hagyjuk békén. Van amelyik ilyen, emberek se mind szeretik a nyaggatást, másképp nem tud szólni. Bántani sose bánt, csak úgy odacsap, de nem úgy, hogy sérülést okozzon, csak így adja tudtunkra, hogy elég.
2014. ápr. 23. 14:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
Ja meg olyan is van, amelyik így játszik. Próbáld ki, mikor kapkod, hogy húzogatsz neki egy cipőfűzőt, kapkodjon az után.
2014. ápr. 23. 14:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 A kérdező kommentje:
Szia! Figyelj, nem tudom mennyire unja a simogatást, de miután verekszik, majd lecsillapodik, utána ismét elkezdem simogatni, akkor megint engedi. Ha nem akarná, akkor már utána szerinten egyáltalán nem engedné. Az meg biztos, hogy nem játszásiból kapkod, mert elég goromba olyankor, meg is karmolt már, engem is, meg anyut is.
2014. ápr. 23. 15:06
 4/5 anonim ***** válasza:

"Ha nem akarná, akkor már utána szerinten egyáltalán nem engedné."


Jó hát nekem mindegy, én csak elmondtam, hogy az én macskám már 10 éve milyen.

2014. ápr. 23. 18:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 A kérdező kommentje:
Ok, értem, és köszi! Én csak azt akartam ezzel mondani,hogy igazándiból nem értem, hogy ha nem akarja már, hogy simogassa az ember, és ezért verekszik, akkor utána miért engedi mégis.
2014. ápr. 23. 22:17

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!