Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Anyósom célja hogy szakítsunk...

Anyósom célja hogy szakítsunk a párommal. Mit tegyek?

Figyelt kérdés

Sziasztok. Először leszögezném hogy nem "hivatalosan" anyós, mivel nem vagyunk házasok, csupán egy pár, de már 5 éve. Azért nem vagyunk házasok mivel még csak most kezdjük az életünket.

Na de maga a probléma: az utóbbi időben sajnos nagyon elfajultak vele a dolgok. Kapcsolatunk elején is elég zárkózott volt velem szemben, kb. egy év kellett mire valamilyen szinten elfogadott. Bár már az elején sem volt szimpatikus, nagyon alpári stílusú, mindenhez csak negatív hozzászólása van, de elfogadtam és közeledtem felé. Egy rövid ideig úgy tünt minden oké, teljesen normális volt a viszony, aztán hirtelen tönkrement. A fülébe jutott hogy veszekedtünk a párommal (pletykás nagyszülő által). Nem kell nagy veszekedésre gondolni, olyan szintű volt amelyik bármelyik párkapcsolatban megesik. Hát ezután ki is lettem tagadva, mindenfélének el lettem mondva, ha meglát megver stb. Azóta nyilván nem megyek át, nem is hagyná, szóval azóta nálam találkozunk. De az se kivitelezhető mindem nap, mivel kollégista vagyok egyetemen és a szobatársaimra való tekintettel nyilván ez nem gyakori. Azóta köztünk is nagy a feszültség párommal mivel az anyja neki is állandoan mondogatja hogy milyen vagyok, hogy nem is szeretem, hogyha meglát megver stb. Mindezt egy olyan vita miatt amit már aznap megbeszéltünk... Mégse akar elhagyni, és én se őt, ezt már megbeszéltük hogy nem engedünk s külső nyomásnak, de akkor is ott ez a feszültség. Párom még az anyjával lakik, viszont 3 hete volt egy nagyobb veszekedésük amikor majdnem elküldte, ott is volt minden. Azóta nézegeti az albérleteket. Már korábban el akart költözni, de most lett teljesen világos számára hogy ez így nem működik. Még nem tiszta a helyzet hogy mikor tudna elköltözni, bár dolgozik, jó fizetése van, mégis nem olyan egyszerű albérletet találni.

Maga a kérdés az hogy szerintetek így hogyan tovább? Beszélni sajnos nem opció nála, párom már megpróbált vele nem egyszer beszélni normálisan, de a vége mindig üvöltözős veszekedésbe fajult.

A hasznos válaszokat előre is magyon köszönöm!



ápr. 10. 17:20
1 2
 1/16 anonim ***** válasza:
93%
Amíg nincs gyerek addig könnyű. Nem beszélni anyóssal. Párod menjen ha akar, de te nem. Igazából a párodnak kell leállítania, megoldania. Te nem tudod.
ápr. 10. 17:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/16 anonim ***** válasza:
90%

Ha meglát megver az anyós?

Milyen proli alja banda ez?

ápr. 10. 17:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/16 A kérdező kommentje:
Csak anyós ilyen (meg az ő anyja és apja) após normális. Szerencsére párom nem az anyjára ütött.
ápr. 10. 17:42
 4/16 anonim ***** válasza:
92%

Az apósnak mi a véleménye erről? Vagy csak próbál kimaradni a dolgokból? Vele nem tudna a párod beszélni? Esetleg elváltak már?


Amúgy őszintén nem tudom. A párod valószínűleg még gyerek az anyja szemében, szóval annyira komolyan nem lesz véve. Adni kellene neki időt, hogy felfogja, hogy a pici fia már nem a pici fia hanem a felnőtt, önakarattal rendelkező fia. Elköltözés, mosolyszünet stb. Ennél jobb tanácsom sajnos nincs:/


Mindenképp kitartás! Nagyon sz@rul hangzik az egész:/

ápr. 10. 18:34
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/16 A kérdező kommentje:

Együtt vannak. Após velünk ért egyet, de inkább kimarad ezekből a dolgokból.

100% hogy gyerek még a szemében, sokmindenben úgy kezeli. Emellett nagyon erős személyiség, ha valamit eldönt az úgy is van...

Köszi szépen az eddigi válaszolóknak, remélem a költözés, ha nem is azonnal, de javít a helyzeten idővel.

ápr. 10. 19:22
 6/16 anonim ***** válasza:
42%
Nem olyan könnyű albérletet találni? Hogyne lenne az! Már ha valaki akar. Az egész problémát nem értem! Minek csinálsz magadnak problémát ott, ahol nincs? Mi dolgod a barátod anyjával? És mért nevezed anyósnak? Nem tudod, mit jelent az anyós szó? Neked semmit nem kell tenned! És baromian nem értem, hogy miből gondolod, hogy bármit is tenned kéne!
ápr. 10. 19:33
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/16 anonim ***** válasza:
89%

3.

De mitől ilyen agresszívek?

Valami pszichés terheltségük van? Származási gondok?

ápr. 10. 19:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/16 anonim ***** válasza:
88%

"Mi dolgod a barátod anyjával? "


Elég sok. Ha vele akarja élni az életét, akkor ő lesz a gyerekei nagymamája, és rohadtul nem mindegy milyen kapcsolat.

ápr. 10. 19:45
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/16 anonim ***** válasza:
96%

"Mit tegyek?"

Te semmit. A párod álljon ki értetek.

ápr. 10. 20:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/16 anonim ***** válasza:
90%

Te semmit nem kell tegyél, ez a párod dolga. Lépjen ki a gyerekzónából, legyen határozott férfi. Mi az, hogyha odamész, anyós megver? Valami nem napon barnult társaság vagytok? És erre a párodnak is az a megoldás, hogy oke, akkor nem nész oda?

Hány évesek vagytok amúgy?

És kifogás, hogy nem lehet albérletet találni. Én egyedül neveltem a gyerekem, hosszú évekig, de még gyerekkel is mindig találtam albérletet.

Ha még öt év együttjárás után sem nőttetek fel, akkor ne akarjatok felnőttest játszani, még nem nektek való.

ápr. 10. 21:27
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!