Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Anyós, após » Keresztszülö választás?

Keresztszülö választás?

Figyelt kérdés

Szeretnénk megkeresztelni a kisbabánkat. Mi már akkor ígéretet tettünk az ikertestvéremmel egymásnak, hogy egymást választjuk keresztanyának, amukor a férjem még csak nem is ismertem. Így őt szeretném választani. Anyósom eljött hozzánk és leállt velem kiabálni, hogy én hogy képzelem azt, hogy nem az ő lánya (férjem testvére) lesz a keresztanya. Mondtam neki, hogy ebből nem csinálunk ügyet, lesz két keresztany. Ő meg erre, tovább üvöltözve, hogy szó sem lehet róla, náluk az a szokás, hagyomány, hogy mindket családból választani kell. És az ő családjukból márpwdig a lánya lesz a keresztany.


Tudni kell, hogy van egy betegségem, ami miatt nem ajánlották a terhességet, mert a saját életemet kockáztattam. De én bevállaltam, mert nagyon szerettem volna, és hittem, bíztam benne, hogy minden rendben lesz. Így is lett.

Ezek után nem hogy örülnének, hogy van egy unokájuk ( mert a lányuk nem is akar gyereket, pedig 30 felett van, na de ez az ő dolga), de még most is mindenbe bele akarnak szólni.


Pár éve az esküvőnket szerveztük, saját pénzből, és ki is kötöttük, hogy így mi döntünk mindenről, de nem így lett, mert anyósom akkor is jött a hagyományokkal, babonákkal, meg sok más idétlenséggel és mindig azt mondta "nemszól bele, de másként ez nem lehet". Azén családom hagyományqira tettek magasról.


Mindig mindent ő akar megszabni.


De most úgy gondolom, hogy átlépett minden határt. Szerintem abba nem szólhat bele, higy kilesz a kisfiam keresztanyja.


Szerintetek van joga hozzá?


2016. nov. 24. 13:29
1 2 3 4
 1/38 A kérdező kommentje:
Bocsánat a sok elütésért, telofonon kicsit ügyetlenül írok.
2016. nov. 24. 13:32
 2/38 anonim ***** válasza:
4%
Az egyik legyen a keresztszülő, a másik a névadó szülő.
2016. nov. 24. 13:35
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/38 A kérdező kommentje:
Nem egyezne bele. Akkor abba is belement volna, hogy 2 keresztanya legyen.
2016. nov. 24. 13:36
 4/38 A kérdező kommentje:
Ja és hozzátenném, hogy 3 hónap alatt az ikertestvérem, aki külföldön él, ezerszer többet látta q kisfiamat, mint a sógornőm, akivel mellesleg egy utcában lakunk, és minden nap többször is elmegy a házunk előtt. Eddig 2x jött.
2016. nov. 24. 13:40
 5/38 anonim ***** válasza:
96%
Kit érdekel, nem az ő gyereke hanem a tied. Joga meg semmihez sincs csak heti vagy havi (nem emlékszem) 1x1óra láthatáshoz aztán a többi az már a ti megitélésetek alapján jut.
2016. nov. 24. 13:42
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/38 anonim ***** válasza:
94%
A férjed mit szól ehhez? Ezt a meccset nem neked kéne - egyedül - az anyóssal lejátszani. Én ragaszkodnék hozzá a saját elképzelésemhez, ha nem képes kompromisszumra, az az ő baja, te felajánlottad. Más kérdés, hogy kb. 10 másodpercig tűrném el, hogy valaki a saját házamban így kiosszon, aztán kinyitnám az ajtót azzal, hogy várom vissza szeretettel, ha képes már normális módon beszélni.
2016. nov. 24. 13:43
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/38 anonim ***** válasza:
96%
"nem egyezne bele" - nem is kell beleegyeznie. Megmondjátok mikor és hol lesz a keresztelő, ennyi. Ha nem tetszik neki nem kell ott lenni.
2016. nov. 24. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/38 anonim ***** válasza:
84%
Keresztszülő "egyetlen" kritériuma az, hogy meg legyen keresztelve, volt első áldozó és bérmált. Az ő kötelessége lenne a gyermek vallási taníttatása, ill. a szülők mellett a vallásos életre való nevelés. A szülők halála után neki kellene felnevelni a gyereket. Alkalmas erre a sógornőd? Kérdezd meg a kedves Mamát.
2016. nov. 24. 13:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/38 A kérdező kommentje:

A férjem nem foglal állást, ugyanis neki mindegy ki lesz a kwresztszülő. (Persze ez csak kifogás, hogy kimaradjon a vitából. Mer egyébként így utólag visszagondolva sok szituációra, inkább rámbeszélt valamit, mint hogy az anyját megbántsa. Én hülye meg mindig belementem a viták elkerülése érdekében)


Anyósomnak meg annyit mondtam, anikor itt üvöltözött, hogy ne haragudjon, de altatom a gyereket (ami igaz volt) és ilyen kiabálás mellett nwm fog tudni elaludni. Erre sarkon fordult és köszönés nélkül távozott. Pedig még csak bunkó sem voltam.

2016. nov. 24. 13:52
 10/38 anonim ***** válasza:
100%
Nem szolhat bele ehhez neki semmi koze. Ha ti 1 keresztanya akartok akkor 1 lessz ha 10 keresztanyat akartok akkor 10 lessz neki ehhez semmi koze nem az o gyereke. En magasrol tojnek a hagyomanyaira es ha parom is mellette alna megmondanam hogy ha nem tetszik fel is ut le is ut.
2016. nov. 24. 13:58
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3 4

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!