Jobban szerethetik a bátyámat?

A családom semmibe vesz a testvéremmel szemben. Mindig ő az etalon, neki van igaza, csak őt vonják be a fontos ügyekbe, mindig arról van szó, hogy ő “már letett valamit az asztalra”. (Ügyfèlszolgálatos egy érettségivel)

Én még tanulok. De mindig én vagyok a semmittevő, a buta, akin nevetni lehet, meg akit kihasználni. Ha összeszólalkozok a bátyámmal, mindig neki adnak igazat. Mindig a “bezzegelés”. Most csináltam jogosítványt és még nem merek egyedül vezetni, erre felhozta az apám, hogy bezzeg a bátyám egyedül vezet, milyen ügyes. (5 éve van jogsija)

A bátyámnak nincsenek barátai, se nője, anyámmal beszél meg mindent, szerintem egy kicsit autista is (fennhangon beszél, dühkitörései vannak, ha valaki hozzászól evés közben remeg a keze, magában susmorog, beszél sokszor.

Mindezek felett neki vett anyám egy lakást és emiatt ki van kiáltva nagy önállónak, mert külön lakik. Persze, anyuka pénzén és ebédelni, ruhát mosatni is haza jár.

Én tanulok, házimunkázok (amit megszólnak, hogy milyen szarul van elvégezve, miközben a bátyám 40négyzetméteres lakásában álk a kosz) próbálok normális lenni, építeni a jövőmet és mindig én vagyok a rossz. Ha a terveimről beszélek, folyton csak megkapom, hogy nem vagyok képes rá. Nem vagyok képes elköltözni stb. A bátyám egojat meg állandóan pumpolják.

Ezek a dolgok nekem nagyon fájnak, súlyos önbizalomhiányom van, lassan a magamba vetett hitem is elfogy, úgy érzem nincs aki hinne bennem.

Miért érzem azt, hogy őt jobban szeretik?

21/L