Most olyanokat szeretnék kérdezni hogy akiknek nagyon rossz a kapcsolata a szüleivel ti hogy bírjátok velük? Esetleg ha elköltöztetek milyen taktikákkal bírtátok ki?

Nem tartom velük a kapcsolatot, úgy.

Érettségi után elkezdtem inkább sz*r helyeken dolgozni (emellett tanultam), csak egy szobát béreltem, keveset ettem, diákhitelt vettem fel, ha kellett.

Ha elköltözöl, és vállalod a kockázatot, hogy nincs hova visszamenned, akkor nem kell semmit kibírnod.

Iskola után könyvtárba mentem, és ott tanultam, zárásig.

Gyakorlatilag aludni mentem haza.

Dupla előny: tanultam is (fel is vettek egyetemre), otthon se voltam.

Igen de arra készülj fel ha a nevelésedet is elcs...-k akkor magányos is leszel és még mentálisan is megviselhet.

Minél hamarabb lépj.

Nekem pocsék szar volt a kapcsolatom velük, de maradtam. Még szarabb lett, végül eljöttem, elég későn, 25 voltam már (ahhoz képest írom, hogy későn, hogy pocsék volt a kapcsolat).

Utána minimálisra vettem a kapcsolatot, kétszer találkoztunk egy évben (az is sok volt így utólag). Apám már nem él, anyámmal elég évi egyszer is. Már öreg, most volt kórházban, de nem dobtam el mindent a kezemből, hogy rohanjak, elpátyolgatta a testvére.

Keveset voltam otthon. Ennyi.

Apámmal mèg ma sem rózsás a helyzetem.

De mivel már csak ő èl ezèrt nèha beszèlgetek vele főkènt telefonon. 35 ève elvált Anyámtól ,de mèg mindíg ott van leragadva valahol 1990-ben. Tiszta depresszió.

Próbáltam már mindent ,semmit nem lehet kezdeni vele. Most hogy öregember meg mèg rosszabb.

Èn úgy kezdtem neki hogy munkát vállaltam a mellettünk lèvő nagyvárosban ès a rokonomnál haveromnál vagy kèsőbb barátnőmnèl laktam.

Ja, értem, amíg otthon éltem, inkább bevállaltam minden plusz dolgot a suliban, csak minél később érjek haza, a hétvégéken a másik lakásban voltam, gazolni, festeni, bármilyen munkát megcsináltam, hogy ne legyek otthon.

Kár hogy abban a kevés otthon töltött időben is bőven találtak beszólni-valót :D Soha semmi nem volt jó.

#2