Mit tegyek ilyenkor?

18 éves vagyok, elakarok költözni, de ugyebár még középiskolába járok. Apám nincs, anyám egy idegbeteg, többször is rámfogta a kést. (Rokonokhoz sem tudok menni.) Mamám is az ő pártját fogja miszerint egy elmebeteg f*szkalap vagyok. És szerintük "baj van az agyammal" Miközben 1 értelmes mondatot nem tudnak leírni, de ebbe nem szeretnék belemenni. Csak, hogy vegyünk egy példát lekéstem a buszt, emiatt kocsival akartam menni iskolába erre mindkettő ordibálásba kezdett, hogy utálnak ,"mindig ez van". Mielőtt valaki leírná túlzok nem, én tudom mik történnek itthon. Nem lehet velük leülni beszélni, mert hiába hogy mondjam átlagtól visszamaradottabbak. Szerintük én vagyok mindennek a hibája, bárcsak "megdögölnék". Már eléggé nem bírom, többször is már öngyilkos akartam lenni, de valaminek nem tudtam rávenni magam. Ugyebár tanulni se nagyon tudok ilyen körülmények között 3,9-es az átlagom (gimibe járok). Így valószínűleg nem kerülök be egyetemre, amit anyámék el is mondanak mit képzelek magamról egy ilyet, mint én nem fognak felvenni. Az már más tény ők miattuk romlott le az átlagom mikor általánosban végig 5-ös voltam. (Illetve az osztályfőnököm is párszor megsúgta semmi nem lesz belőlem) Suli mellett dolgoztam 20-25 órát hetente, hogy legyen zsebpénzem megvenni amit akarok. Ekkor jöttek ők, ha már dolgozok tartsam fent a kocsit, vásároljak be belőle. Ez még nem is lenne baj, ha egyáltalán járhatnék a kocsival, mert csak akkor "mehetek" mikor nekik kell menni. (Csak nekem van a családban jogsim) Ha elmennék pár órára már jönnek hol a f*szban voltam és nagy a pofám. Ennyi lenne a story, de egyszerűen nem bírom még ki azt a másfél évet mire eltudok innen menni. Tudom "bírjam" ki, de mikor már többször rádfogja a saját anyád a kést és hogy kár volt megszületnem kicsit szarul esik. Egyszerűen mikor haza jövök mintha óvodásokkal beszélnék. Kiskoromban folyamatosan vert, már hogy felnőttem ez kiesett. (Fiú vagyok) Elírásokért bocsi, gyorsan gépeltem.