25 évesen aztmondta, nem akar olyan lenni, mint mi. Elrontottuk a gyereket?

En imadom a szuleimet es jo szuloknek tartom oket, megsem akarok olyan lenni, mint ok.

Attol fugg, hogy miben nem akar ratok hasonlitani. mi valtotta ezt ki belole? Mindenkinek van olyan, amire azt mondja, hogy a sajat gyerekevel majd maskepp csinalja. Ez egy szinten termeszetes dolog.

Mivel nem ismeretes, mik a vita körülményei, mi váltotta ki ezt a kijelentését, de még azt sem tudjuk, hogy fiúról beszélünk-e vagy lányról, és mik az életkörülményei, sőt, hogy eddig többször tett-e eme kijelentésére utalást a viselkedésében, megnyilvánulásaira, így a kérdés eddig nem tűnik megválaszolhatónak.

De nemcsak 1 darab van belőle, én is sajna magamra ismerek a fiatok/lányotok viselkedésében. Nagyonis...

F29

Én is szeretem a szüleimet, de én sem akarok olyan lenni mint Ők. Teljesen másak az elveim, életfelfogásom, érdeklődési köröm...

És igen...a gyereked nem egy tárgy...hogy darab legyen belőle...:-S

20-L

Szerintem az egy darab gyerekedet felhúzta valami és indulatból beszélt. De azt ajánlanám, hogyha 25 éves már, azaz egy darab felnőtt, akkor kezeljétek már egy kicsit felnőttként.

Én is egy darab felnőtt férfi vagyok, 38 éves, gyermektelen, de szülői tekintetben tapasztalt, mert több generációsan élünk, tehát apám eléggé a közelünkben van.

Pár tipikus hiba, amiért a gyerek nem akar hasonlítani rá(juk):

-papolás a felnőttes felelős kötelességtudatról és a nagybetűs életet ezáltal igen komornak feltüntetni. (nem lesz vonzó perspektíva)

-a gyerek becsmérlése: "ha így folytatod, nem lesz ember belőled", ahelyett, hogy pozitív megerősítés lenne: "hát ez most nem sikerült, de vagy te olyan ügyes, hogy megoldod" (Te melyiket hallanád szívesebben gyerekként?)

-a mindenáron való beleszólás a gyerek életébe, mindent jobban tudni, mint ő. Na ez a legrosszabb. Ha a partnere nem szimpi nektek, akkor sem szabad ezt éreztetni, hiszen a gyermeked döntését kritizálod ezzel. Sok szülő fel sem méri, hogy mekkora károkat okoz ezzel mentálisan a gyereknek.

-az elvárások: na erről oldalakat írhatnék, hogy "nem keltél fel reggel, én megcsináltam helyetted" a szemrehányásoktól az "aszittem"-ekig sok minden. A legnegatívabb egy gyerek fejéhez vágni a reá fordított energiát és időt (meg anyagiakat) és szembesíteni, hogy nem felelt meg az elvárásaitoknak. Na ha Te is ebbe a hibába estél, úgy érthető a gyerek reakciója. Gondoljuk csak el: a gyermek nem kéri, hogy megcsinálják, hogy megszüljék. A gyermek bekerül egy körbe, ahol nevelkedik. Kis korban abszolút nyitott mindenre. Olyan lesz, amilyenné nevelik. (rossz szó: tanítják), de:(!!!): lesz saját személyisége. Ha a szülő nem egy kis saját mása makettet akar, akkor el kell hogy fogadja a gyermeke másfajta értékrendjét. Ha szívesen öli bele az idejét és energiáját, akkor empatikus segítőkészséggel kell átsegíteni a nehézségeken. Ha ezzel szemben a be nem teljesült elvárásaid miatti frusztrációiddal szembesíted ("aszittem"), akkor úgy fogja érezni, hogy nem szívesen tettél meg érte dolgokat, hanem befektetésnek szántad, amitől eredményt vársz. Akárhány "darab" gyereke van valakinek, a gyerek nem darab, hanem egy önálló indivídum. Alapelv: "élni és élni hagyni".

Te, Kérdező, gondold át a fentiek tükrében: szeretnél magatoknál gyerek lenni? Milyen a légkör?

07:01 szívemből szóltál

egy pszichológus...

07:01-es, minden pont ott van!!!

Ezt az én édesanyámnak is megmutatom. Az összes ilyet elkövette amiket felsoroltál. Emiatt nem mehettem grafikusnak (most felnöttként saját energiámból, támogatás nélkül lettem az), mást képzelt el velem kapcsolatban, most meg a lányom nevelésébe szól bele állandóan. Remélem ettöl majd abbahagyja. Tehát külön köszönet!:)

A kérdésre válaszolva:

07:01 nagyon jól leírta. De ezektöl eltekintve mindenki látja amiket a szülök "rosszul" illetve nem úgy csináltak mint ahogy a gyerek szerint jó lett volna. Ettöl még szerethet téged/titeket.

"Élni és élni hagyni". Ez az én legfőbb alapelvem is. Viszont benne foglaltatik, hogy nem egyoldalú dologról van szó, talán a szülő is szeretne élni, mikor már felnevelte felnőttkorú gyermekét. Sok esetben viszont a felnőtt gyerek nem tud, vagy nem is akar önálló keresővé válni, mert úgy sokkal kényelmesebb, ha a szülői házban élve nem kell lakbért, kaját, bejárónőt fizetni, illetve az ezt fedező összeg töredékével járul hozzá, vagy keresettel sem rendelkezőként továbbra is járuljon hozzá a szülő az egyéb kiadásaihoz. Ezzel szemben elvárja, hogy minden más tekintetben őt önálló és független emberként kezeljék. Fene tudja, de én azért mégsem ezt tartom normálisnak. Nem csodálom, ha a gyerek is kijelenti, hogy ő nem akar majd felnőttként, szülőként hasonló lenni. Az az ember, aki a szüleivel szemben is önző módon viselkedik, nem valószínű, hogy a gyerekével szemben sokkal önfeláldozóbb lesz.

Igazából az egyáltalán nem gond, ha a gyerek nem akar a szülő tükörképe lenni, ez úgy érzem - különösen mostanság - hogy a legtöbb esetben így van, legfeljebb talán nem mindig mondják ki. Persze, legyen önálló élete, ne kérjen és ne fogadjon el tanácsot a szülőtől, hiszen már van saját kialakult nézete mindenről, - tapasztalata annál kevesebb - viszont próbáljon meg minden téren önállóvá válni. Ezt viszont pont a nagyszájú, lázadó tipusú gyerek általában nem képes megteremteni, ellentétben a megalkuvóbb, szerényebb és szorgalmasabb fiataloktól, akik nem azt tartják természetesnek, hogy a szülő élete végéig őt szolgálja, ha már egyszer világra hozta.