Miért esnek bele sokan ebbe a hibába?

Mert az önbizalmuk egenlő a nullával.

Ráadásul, hiába mondja mindenki, hogy ez nem jó, ő úgy is foggal körömmel ragaszkodik a rosszhoz. Így szerintem meg is érdemli.

Egyet értek az elsövel.

De azért kiegészíteném, hogy az egyedüllét magában is nagyon nehéz, de elválni valakitöl az meg még nehzebb még akkor is ha már nem szeretjük.

Én is az a fajta vagyok, aki mindent megtesz a párjáért.

Mosok (mert még az anyjaékkal él otthon 30 évesen, azok meg tönkreteszik a ruháit, 2 hónap alatt egy eredeti puma nadrágot úgy szétmosta hogy tiszta bolyhos), ezenkívül az ágyneműt is én mosom (mert azok kb évente 2-3 alkalommal mosnák ki), főzök-sütök amit szeret (mert otthon eldugják előle a kaját), mindig a kedvében járok, mindig azt csináljuk amit ő akar (mert ha nem akkor hisztizik), suliba járok, hogy vigyem valamire ha szerencsém lesz. És én vagyok a sz*r mindig. Nem bírom már tovább, az a baj hogy régóta együtt vagyunk, ő az első kapcsolatom, ezért nagyon nehéz megtennem a szakítást. De nem is akarom igazából, mert szeretem, és tudom hogy sok pasi ilyen. És ragaszkodom a jó tulajdonságaihoz, hogy sosem hazudik, 6 éve hűséges stb.