Szakítás után ezen mindenki átmegy? Vagy ez azt jelenti, hogy bediliztem?

Teljesen TERMÉSZETES dolog az hogy az ember ilyenkor próbál hibát keresni elsősorban magában...Ez igaz.

De emiatt ne omolj össze.Idővel próbáld helyretenni magadban egy embert sem tudsz megkötözni ha ő nem érzi azt hogy kitudna veled tartani inkább most mint később...

az hogy ennek lehetett ilyen előzménye mint a kitöréseid amik zavarhatták őt...

leírtad a választ ha tényleg szeret és veled képzeli el hosszú távon az elkövetkezendő időket akkor ezt is tudnia kellett volna tolerálni.A kapcsolat egyik alapköve az elfogadás.Anélkül csak hibák tömkelege van.

Viszont senkinek nem kell magát megerőszakolnia hogy a másik jobban szeresse mert akkor az nem is igazi kapcsolat csak egy hamis képet ringatnátok magatokban a másikról.Persze az is lehet hogy elmúlt részéről az ami volt így nem látta értelmét hogy veled maradjon.Tartsd tiszteletben a döntését és ne emészd magad ilyeneken.

A történetedből én azt olvastam ki (javíts ki ha tévednék), hogy ő tulajdonképpen nem hibáztatott téged, egyszerűen csak elmúltak az érzései és ennyi. Bár az valóban igen érdekes, hogy egy 2 éves kapcsolatban egyszercsak hipp-hopp elmúlnak az érzelmek az egyik félr részéről, gyanítom, hogy ez már egy ideje kialakult benne és nem tudott, vagy talán nem is akart küzdeni ez ellen.

Ne hibáztasd magad, bár tudom, ezt most nehéz megtenni. Általában az ember, ha nem tudja a valódi okát a szakításnak, magában kezdi el keresni a hibát, pedig egyáltalán nem biztos, hogy ott is van. Majd egyszer találni fogsz egy lányt/fiút (bocsi, de nem tudtam kideríteni, hogy melyik nem képviselője vagy) :) aki kezelni tudja a dühöngéseidet és elfogad majd úgy ahogy vagy.

Ezt a kapcsolatot meg próbáld magadban lezárni és ne emészd tovább magad.

Én elolvastam.

Volt nekem is ebben részem, a barátnőm a dühét ugyanúgy vezette le, ahogy te, illetve alaposan kibeszélte. Ez sajnos tényleg elidegenítő hatású, olyan érzés, mintha az életnek csak a negatív oldalát látná és folyton panaszkodna (pedig csak megbízott bennem). Aztán miután meghallgattam próbáltam segíteni neki, amitől csak újra ideges lett, mert addigra már meg is nyugodott. Sajnos akkor még nem tudtam, hogy elég lett volna figyelmesen hallgatnom és nem szólnom semmit. Ez szinte minden párkapcsolatnak az egyik fő problémája, úgyhogy amit átélsz, azt átéli más is, csak rajtad múlik, hogyan lépsz rajta túl.

Ha beismerted magadnak, hogy gyakran dühöngsz, és érzékenyen reagálsz mindenre, akkor nyilván szeretnél kevesebbet dühöngeni. Az írásodból látszik, hogy te elég jól ismered magad, fölösleges erről a családodat kérdezni,nehezen tudnak elfogulatlan véleményt alkotni. A megfelelő életszemlélet és nyugalom kialakítására ezerféle lehetőséged van, kezdd el az első lépéssel (pl férfiak titkai, amint minden nőnek tudni kell c. könyv).

Az önmarcangolásnak nincs sok értelme, ha ez megnyugtat, lehet, hogy tényleg voltál a felelős... vagy Ő még nem állt készen leélni valakivel az életét... és akkor mi van?

Szerintem nincs semmi gond, biztos, hogy nemsokára túllépsz ezen.