Keveset kérdezősködnek rólam az emberek, úgy hiányzik. Senkit sem érdeklek?

23:31,tetro!

Érthető a te válaszod is. De... mégis tudnál-e tanácsolni a kérdezőnek valamit? Pl. saját példádból: te mivel teszed magad érdekessé? Tegyük fel, valaki dolgozik 10 órát naponta, egy irodában könyvel... mit csináljon,amivel bevonzhatna barátokat (a semmiből?) Főleg,ha már felnőttkorban jár,régi iskolatársak is családosak,stb?

Véleményem szerint meg kell találnod azokat a típusú embereket, akiket érdekelsz, akik elfogadnak, megértenek, kedvelnek.

Engem pl. legjobb barátaim mind egyöntetűen titokzatosnak és érdekesnek tartanak. Olyannak, akivel (szinte) mindenről lehet beszélni. Ennek ellenére a legtöbb ember leráz, mert nem tud velem mit kezdeni. (Ezt igazából nem is bánom. Az olyannal én sem tudok...)

Velem sem történik szinte semmi, emellett pedig a munkámról nem szoktam beszélni. Akivel jó kapcsolatban vagyunk mégis mindig tudunk beszélgetni, sokszor este kezdjük el és hajnalig beszélünk (pl. msnen).

Véleményem szerint ehhez kell egyfajta intelligencia + nyitottság és érdeklődés. Sokszor érezni, hogy a másik akar veled beszélni, csak nem igazán tud miről. Ilyenkor beírhatod/mondhatod, hogy mi történt veled vagy milyen műsort láttál stb. bármit. Aztán arról elkezdhettek beszélni. Nálunk legalábbis így szokott lenni.

Van olyan barátom, akivel sokszor 6-10 hónapig nem beszélünk. Aztán amikor újra találkozunk képesek vagyunk órákon át beszélgetni. De ez csak úgy működik, ha mindketten nyitottak vagytok. Hiába írod le mi történt veled, ha nem mond rá semmit vagy hangulatjellel válaszol és ennyi és nem fűzi hozzá a gondolatait. Illetve ha egyszavas válaszokat ad, nyilván azzal sem vagy kisegítve..

Egyébként ez számomra olyan furcsa. Még ha jelenleg nem is túl eseménydús az életed akkor is, ha az ember kedvel valakit akkor mindig kedveli. Legalábbis én akkor is szívesen vagyok a számomra fontos személyekkel, ha minden napjuk ugyanúgy telik és sosem tudnak újat mondani (egy ideig). A személyisége miatt kedvelem nem pedig azért, ami történik vagy nem történik vele.

Igazából volt ilyen időszak az életemben, amikor csak szenvedés volt a "barátokkal" való beszélgetés. A "kötelező" levélváltások, illetve a "elérhető vagy msnen, én is az vagyok, hogy nézne már ki, ha nem írnék rád?" jellegű beszélgetések. Vagy amikor csak szívességekre vagy jó, de meg nem kérdeznék mivel telnek a napjaid.

Nálam szerencsére időnként betelik a pohár és elönt egy furcsa érzés. Ilyenkor mindig megszakítom a kapcsolatot azokkal, akikkel nem látom értelmét folytatni. Mostanra alig van pár ember, akivel beszélek de velük legalább szívesen teszem.

Szerintem próbálj új embereket megismerni, akik pedig nem érdeklődnek irántad igazán azokat hanyagold.

Nem csak arról lehet beszélni, hogy mi történt veled.

Legalábbis én kevésbé szeretem az olyan emberek társaságát, akikkel nem lehet érdekes dolgokról beszélni. Pl. a Jupiter holdjairól, vagy hogy kit fognak indítani a republikánusok az amerikai elnökválasztáson.

(Ezért van több fiúbarátom, mert a lányok általában magukról meg pasikról tudnak beszélni.)

Nemcsak a tetteid lehetnek izgalmasak, hanem a gondolataid is.

24/L

szerintem ha nem vagy izgalmas (ahogy magad is írod) és ez párosul egy kellemes frusztrációval, hát... ne haragudj, de nem biztos hogy ha kevés időm lenne, azt egy ilyen attitűdű emberrel szeretném tölteni

Akkor szerinted haljon meg minden visszahúzódó ember. Mert én ismerek ám ilyet. Aki az ilyen embereket gyűlöli.

Nekem meg az emberekből lesz már elegem, mert nincs egy normális sehol. Mindenki tükörben fényképez, puxxy, muxxyy, Julii, Sanyiikah.

Társkereső oldalakon is: Nincs gyereke, egyedül van. Iwiwen meg: 2 gyerek+házas vagy elvált.

Volt egy ismerősöm, aki engem nem igazán érdekelt, nem kerestem vele a kapcsolatot. (Egyébként is eléggé introvertált vagyok.) De ő állandóan üzengetett, hogy menjünk el kávézni, vagy ebédidőben miért nem kajálunk együtt, ilyesmi. Legtöbbször leráztam valamilyen indokkal, de megsérteni nem akartam, ezért ritkán elfogadtam a meghívást. De én soha nem hívtam őt, csak ő engem.

Az lett ebből az egészből, hogy szép lassacskán megismertem őt jobban, és rájöttem, hogy sok a közös témánk, ő egy érdekes ember. Már több éve ő a legjobb barátom! Mindig amikor visszagondolok arra az időre, amikor le akartam rázni, az jut eszembe, hogy ő mennyit dolgozott a barátságunkért, valójában az ő érdeme az, hogy most van egy ember, akire bármikor támaszkodhatok, és ő is rám. A tanulság tehát: A barátságért meg kell dolgozni.