Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Félek a jövőtől - ti mit mit...

Félek a jövőtől - ti mit mit reagálnátok erre?

Figyelt kérdés

Nekem 2 hónapja nincs munkám, pár nap és lejár az álláskeresési járadékom. Van kilátásom egy melóra (gyár, 4 műszak). Párommal egy másik gyárban dolgoztunk, ő most is, engem elküldtek. Ott egyre rosszabbak a körülmények, alig keresett most is 65 ezer forintot, plusz még sz*rabb munkakörbe tették, fel akar mondani. Főleg, mióta apám kijelentette, bejuttat minket abba a gyárba, ahol ő dolgozik (csoportvezető). Viszont mai világban mit lehet készpénznek venni? Lehet, csak júliusban lesz aktuális a dolog, vagy ki tudja. Albérletben élünk, 60-65-t minimum elvisz az albi. Hónapok óta behúztuk a nadrágszíjat, ez főleg az én érdemem, hisz kaján lehet a legtöbbet spórolni. Nem kellett tartalékhoz nyúlni, ami nekem úgy 700 ezer, neki 150, kijöttünk abból, ami befolyt, sőt még maradt is.

Hiába ez a pénz, félek, mi lesz, ha felmond és nem jön össze semmi egyikünknek sem. Nem merem azt mondani, hogy ne tegye, mert megértem, hogy mi a baja a mostani helyével. Ti mit mondanátok ebben a helyzetben a párotoknak? Rizikós ezt meglépnie?


2012. máj. 11. 15:53
1 2
 1/13 anonim ***** válasza:
Nem kicsit rizikós. Sem én, sem a férjem nem mondana fel, ha a párod helyében lennénk. Nyelni kell addig, amíg nem rendeződik a helyzet. Biztosat, a bizonytalanra, semmi pénzért nem cserélnék el, még ha pillanatnyilag nagyon rossz is.
2012. máj. 11. 16:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/13 A kérdező kommentje:

Én is gondoltam már erre... :(

Ugyanakkor meg az sem elhanyagolható szempont, ha a párom felmond, még egy hónapig oda lenne kötve (felmondási idő). És azért is akarja, mert általában nem szoktak ragaszkodni a felmondási idő ledolgozásához, de addig is itthon lehetne és még egy havi bért kapna.

2012. máj. 11. 16:18
 3/13 anonim ***** válasza:
Ne mondjon fel! A férjem is a jó reményében felmondta a munkahelyét. Alig 80-ezer volt a fizetése. Kiment dolgozni Németbe. Azt mondták sok meló van, ahhoz képest 2 hónapot dolgozott. Minden héten azt ígérték, hogy jövő héten indulnak. Ennek már 4 hónapja. Számtalan helyre beadta az önéletrajzát, még csak arra se voltak képesek, hogy vissza szóljanak. Én esetem dettó ez. Egy kis faluban lakok, a legközelebbi város 15 km-re van. Munka lenne, de helyieket vesznek fel, hogy ne kelljen bérletet fizetniük. A vidéki dögöljön éhen. Tele vagyunk adóssággal, lassan viszik a házat. És még sokan vannak így rajtunk kívül. Szóval örülni kell hogy van munkahely, még ha szar is. Én is dolgoztam gyárban tudom milyen, nem néznek emberszámba. Havonta hosszabbították a szerződést, tiszta ideg volt mindig az ember. Általában 3 hónap múlva több száz embert elküldtek, vettek fel helyettük másikat, azokat is elküldték 3 hónap után és így tovább. Ez Borsod!!! És van egy 10 éves fiúnk, őt sajnálom a legjobban, ezt kell látnia hogy kínlódunk. Még jó hogy a suliban ebédel, mert itthon nem tudnék adni főtt kaját. Még szerencse hogy értelmes gyerek, megérti és nem követelőzik. Igen félek a jövőtől!!!
2012. máj. 11. 16:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/13 mosolyogj! ***** válasza:
Felmondani ráér akkor is, ha már biztos a másik állás. Te pedig bíztatsd, hogy ez csak egy nehéz periódus, aminek sem túl soká vége lesz... Isten áldását nektek, remélem rendbe jönnek a dolgaitok
2012. máj. 13. 22:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/13 A kérdező kommentje:
Elment ma felmondani. Ráadásul jól át is b*szták... aláírt olyat ez a marha, hogy 1 hónapig fizetetlen felmondási időt tölt... Agyam eldobom. :(
2012. máj. 14. 09:45
 6/13 anonim ***** válasza:

Jézusom.

Oltári felelőtlen.

2012. máj. 14. 09:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/13 A kérdező kommentje:
És még engem ugat le, hogy ki vagyok ezen akadva... Egyszerűen nem hiszem el, hogy ilyet alá tudott írni... 1 hónapig nem is tud sehova elmenni dolgozni, sem bejelentkezni a munkaügybe. Ilyen nincs...
2012. máj. 14. 09:58
 8/13 anonim ***** válasza:
Az biztos, hogy nem alapoznám rá a jövőmet. Felelősségérzet nulla benne.
2012. máj. 14. 11:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/13 A kérdező kommentje:

Hát most már persze bánja... És intézett magának munkát a jövő héttől.

Engem is elbizonytalanít ez a felelőtlenség. Meg is mondtam neki, ha lenne pl. gyerekünk, akkor is meglépte volna ezt? Hogy felmond, mert neki nem tetszik az új munkaköre? Persze azt mondta, hogy nem.

2012. máj. 14. 11:22
 10/13 anonim ***** válasza:
Egyébként ennek járjatok utána, ennél még a közös megegyezés is jobb, én visszaküldeném a párod a helyedben a volt munkahelyére. Ez senkinek sem jó, nekik sincs belőle hasznuk.
2012. máj. 14. 11:26
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!