Kedves Olvasók! Önök szerint normális amit a párom csinál? Ő azt állítja, hogy igen de én szerintem pedig túlzások sorozata. Nem tudom, hogy mit tegyek, elhagyja ezért a problémáért hogyan orvosoljam?

Ne menj feleségül hozzá, és még véletlen se szülj gyereket.

A párod mindig is anyuka fiacskája lesz, rendes férj és apa soha. Küldd a párod haza az anyukájához.

Enged meg, hogy tegezzelek. :-D

Egy cseppet sem normális a párod; még nem nőtt fel. Jól látod, bizony az lenne, hogy beleszólna anyuka mindenbe.

Ez borzalmas!

Szeret ő téged egyáltalán?

Üljetek le beszélgetni, hogy mik a céljaitok (akár le is írhatjátok egy papírra külön-külön).

S ha nem nagyon tudtok zöld ágra vergődni, akkor fel is út, le is út.

Mond el neki, hogy mi fáj. Ha nem érti meg, nem áll ki melletted, nem képes leválni a szülőktől, s még csak hajlandóságot sem mutat, akkor nem biztos, hogy egymásra kellene vesztegetni az időtöket.

Próbáld meg finoman az értésére adni, hogy készültél, főztél, próbálsz gondoskodni róla. Akár úgy is, hogy kettőtöknek megterítesz. Ebből le kell vennie, hogy te számítasz arra, hogy együtt ebédeltek stb.

Ha ez neki nem esik le, akkor súlyos probléma van.

Próbáld meg elmondani, hogy nektek is kell, hogy legyen közös életetek, hiszen hétköznap dolgoztok, nem tudtok együtt lenni, kikapcsolódni. Esetleg hétvégére csinálj külső programot (túrázás, kirándulás, városnézés, teázás/kávézás, korcsolyázás, mozi/színház stb.)

Sok sikert!

Hat figyelj én a helyedben megmondanám neki, hogy menjen vissza és éljen az anyjával.

30 éves a párod, tehát "felnőtt" ember, hozzad költözött de a fizetését az anyjához adja, számomra mar itt a párod is pofátlan bocsáss meg.

En ezt mar az elejétől nem tűrtem volna el...

Nem fogok neked hazudni. Az én férjem pontosan ilyen volt. Az anyósom is. Eleinte én is csendben mosolyogtam, hogy ha majd feleség leszek, elfogadnak. Ha majd gyerek lesz nem piszkálnak. Tévedtem. Volt hogy az anyósom a saját konyhám padlózatára köpött, hogy milyen aljas vagyok, mert nem engedtem meg hogy a 40 fokos lázzal betegeskedő 1 éves fiamat átvigye az apja hozzájuk. A férjem sosem védett meg. Ha az anyja előtte szidott akkor csak mosolygott, vagy úgy csinált mintha süket lenne. Ha otthon vitáztam vele, akkor jött a szöveg: Az anyám! Nem fogok vele vitázni. Minek veszed komolyan.. Csak fecseg. stb.. Évekig így ment. Én egy szép nap meguntam. Kinyitottam a számat, igaz kicsit későn, de akkor robbantam. Kis híján felpofoztak majdnem az após és az anyós is. Akkor sem védett meg. Így egy nap összepakoltam a kis cuccunkat és a fiammal elköltöztem. Azóta elváltam, és azóta tudom, hogy kár volt évekig reménykednem vagy egyáltalán hozzámennem. Már a legeslegelején tudnom kellett volna hogy semmi nem fog változni.

Szerintem nálatok sem fog változni semmi, csak rosszabb lesz..