Miért akar ennyi ide írogató ember megfelelni a szüleinek?

Teljesen egyet ertek Kerdezo!

Szulonek lenni amugy nagyon nehez (lehet). Helyesbitek! JO szulonek lenni.

Annyi lelkileg nyomorult ember kerul ki csaladokbol es fel sem fogjak, hogy eleve kudarcra itelik a gyerekeiket. Aztan a butabbjai csak orokitik ezt tovabb, mert ezt latta az anyjatol es nem is tudja, hogy lehet mashogy is nevelni.

Sok gyerek meg nem mer ellenkezni a szuleivel, mert mar gyerekkent megtortek...

Felnek a sajat szuleiktol. Inkabb a kedvere tesz. Vagy latszatelete van.

Én pont az említett huszonéves korosztály vagyok. Fiatal vagyok még, ugyan megállok a lábamon és menne, ha magamra lennék hagyva, de bevallom jó néha visszabújni anyuci szoknyája alá és leülni anyuékkal beszélgetni, hogy na most még is mi a fenét csináljak!? :) Sosem akarták irányítani az életemet, még is mindig komolyan figyelembe veszem a tanácsukat, mert tudom, hogy csak segíteni akarnak nekem és általában úgy is születik meg a döntésem.

Anyuék nem hülyék szerencsére, az élet bármely területén tudnak ésszerű tanácsot adni és megértik, hogy az én döntésem azt elfogadni, avagy sem. Mivel van párom, ő is más szokásokat hozott az életembe, idomulunk egymáshoz, nincs mindig az, amit a szülők javasolnak, pláne ha mondjuk a párom szülei totálisan más véleményen vannak, mint az én szüleim. Ilyenkor inkább magunkra hagyatkozunk.

A folyamatos tanács kérést is lehet nevezni megfelelni akarásnak, de én nem nevezném annak. Jó a kapcsolatom a szüleimmel és ez akkor sem változna, ha ellentmondanék az akaratuknak, ellenben sokszor hallgatok rájuk...

A te eseted utolso, az normalis. Az en viszonyom is ilyen. Segitsen, ha segitseget kersz, legyen az akar csak tanacs.

De amikor a szulo elvarja, hogy a gyerek olyan eletet eljen, neadjisten dontest is hoz helyette ugy, ahogy neki tetszik, na ott vannak gondok.

7-es vagyok, köszönöm, én is normálisnak tartom az esetemet egyébként, csak bizonyos értelemben ide tartozhat. :) A párom szülei ilyenek egyébként, csak próbálnak önuralmat gyakorolni maguk felett, amit én pozitívumként élek meg. Hagyta el már a szájukat, hogy ezt és ezt kéne csinálnunk, aztán egy ilyen után a párom elmagyarázta nekik, hogy majd mi eldöntjük. Azóta igyekeznek uralkodni magukon.

Egyébként én az élet bizonyos területein talpraesettnek érzem magam, máson meg abszolút önbizalomhiányosnak, na ilyenkor megy a telefon vagy az e-mail anyunak, hogy akkor most mivan. Eleinte tini koromban emlékszem a bankszámla nyitásnál ő magyarázott el mindent, mi mire jó, hogyan kell használni stb. Aztán megérkeztek az első saját számláink a párommal és csak lestem, hogy úristen, akkor is tök bizonytalannak éreztem magam, leültünk anyuval és elmagyarázott mindent, hogy mi mit jelent, hogy lehet bejelenteni, hogy kell fizetni, illetve milyen lehetőségek vannak a fizetésre stb. Ergo egyik pillanatban "hú felnőttem vagány vagyok" érzés fog el, másik pillanatban meg kétségbeesés és kapkodás jobbra balra, hogy semmit nem értek, hol van anyu? :) Én is függök tőlük és fogok is szerintem jódarabig, nem tudom mi lenne velem nélkülük, bár azt szerencsére el sem tudom képzelni milyen lehet szülők irányítása alatt leélni egy életet, nem is akarom tudni.

Az ilyen "gyerekek" burokban élnek és talán hozzászoknak az "elnyomottsághoz", amit még akkor is tartanak, ha amúgy már nem lenne muszáj.