Besokalltam a családi helyzettől, de nincs hova mennem. Ti mit tennétek? 21/L

Igazából nem szeretnék másik egyetemre átjelentkezni, ha már itt megszoktam a dolgot... :/ bár gondolkodóba estem, hogy elvégezzem-e a szakot.

Na kicsit részletezem a helyzetet, úgy talán könnyebb.

A szüleim elváltak, aminek eredményeképpen én egyikőjükkel lakom. /a ház tulajdonjogilag az övék, nem tudták elfelezni/ felesben állják a költségeimet, ami a rezsiből és a kajából áll, az összes többit megteremtem magamnak, ha valamire szükség van. (pl. tisztálkodási eszközök, egyetemi jegyzetek ára, stb.) próbálkozom dolgozni, mármint megyek minden hétvégén, hogy legyen pénzem későbbiekre. még nem tudom mire lesz az összeg elegendő, de hátha jó lesz valamire. Mégis ha feljön a szó, akkor mindig én vagyok a rossz, a hülye, az, akit el kell tartani. ez a szüleim számára nyűg. az egyetlen rokonom a tesóm, de neki nem panaszkodom, mert egyrészt ő is ebben élt, másrészt pedig saját családja van, és még inkább ő szorul segítségre (kis gyerek/ek/ van/nak/) főleg a gyerekek körül, de sokszor házimunka is.

emellé még vannak anyagi problémák, amit a fizetésemből időnként próbálok megoldani, mármint hogy pl. legyen valami gyümölcs, zöldség, akármi itthon. de az a baj, hogy mindig mikor próbálok segíteni, (persze én sem vagyok balga, hogy ne lássam, mivel tudok segíteni) akkor kellene még több. pl. akkor miért nem fizetünk majd be nyaralásra, meg ilyesmi beszólások..

a helyzet eléggé idegesítő számomra, mármint hogy akármit próbálok semmi nem elég - segítségből. ráadásul úgy érzem, hogy egészből nincsen kiút, csak maximum ha elmegyek külföldre dolgozni. ezt úgy képzelem el, hogy akkor tudok önállósodni, bár az anyagi segítség nyújtásától akkor sem fogok menekülni. mivel mindig "családi kötelességeim" vannak (házimunka, főzés, gyerek körüli besegítés) ezért nincs időm és kedvem sem ismerkedni - utóbbiért lehet megszólni, DE sokszor annyira fáradt vagyok, hogy csak aludni vágyom, semmi másra. csak az állandó fáradtságba már az egészségem kezd tönkremenni, de ez a legkevesebb.

ha egyszer csak itt hagyok mindent, az is biztos hogy sértődést szül, de már tényleg nem látok más kiutat.. :( csak az a baj, hogy addig a pár évig is erre megy rá az időm, az energiám és a "fiatalságom"

persze 'barátok' elkoptak, mert nem igazán voltak ilyen helyzetben, nekik rendezett a családi körülményük. párt pedig sem találok hasonló gondolkodásút, vagy hasonló helyzetűt. ismeretségi körömben pedig ezt nem tudom megbeszélni senkivel, mert egyetemen mindenki elvan azzal, hogy de jó a diákélet.. persze nekem nem annyira, de nem panaszkodom emiatt.