Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Egyéb kérdések » Anyum kidobott otthonról. Mit...

Anyum kidobott otthonról. Mit tegyek?

Figyelt kérdés
17 éves lány vagyok, már egyszer írtam egy kérdést ezzel a problémával kapcsolatban. Arról van szó, hogy a szüleim 2 éve elváltak, lényegében egy másik, baráti család miatt... Anyumnál maradtam. De megbántam. Azóta is folyton terrorizált: a másik családban volt nekem a legjobb barátnőm, vele óvodás korunk óta nagyon jóban vagyok. És a válással anyum megtiltotta, hogy bármilyen módon is érintkezzek ezzel a barátnőmmel, sőt, ha lehet, gyűlöljem is, felejtsem el. De ez nem megy ilyen könnyen, bár egy ideig tényleg kibírtam nélküle. A múlt héten mégis felvettem vele a kapcsolatot, és titokban találkoztunk. Hazudtam édesanyámnak arról, hogy hova megyek és kivel (személyes véleményem szerint akkor se lenne hozzá túl sok köze, ha éppen nem ezzel a barátnőmmel találkoznék, mindegy) Persze kitudódott, iszonyatosan nagy vita lett belőle, összevesztem anyai ágon mindenkivel, a végszó pedig az volt: vagy elfogadom anyám álláspontját, vagy mehetek apámhoz. Adott egy napot átgondolni, és arra jutottam, nem ér annyit az egész, jobb a béke. Mikor este hazaértem, pofonnal fogadott, aztán még leüvöltötte a fejem, elmondott minden szarházinak, mert az msn-en meg merészeltem beszélni valakivel az ügyet... Erre rögtön elfelejtettem békülési szándékomat és csomagolni kezdtem. Így most apámnál lakok. De nagyon megbántam, mármint, tényleg nem ér annyit az egész, hogy örök haragot fogadjunk. Anyám viszont megesküdött rá, hogy soha többé nem enged be az ajtón. :S Úgy érzem, elvesztem. Mit tehetnék?
2008. júl. 17. 08:25
1 2 3
 1/21 A kérdező kommentje:
Ja és úgy tudódott ki az egész, hogy az ÉN telefonomban keresgélt gyanús sms-ek után, és belemászott az ÉN msn-embe, hogy kutakodjon. Erre én nagyon allergiás vagyok, felment bennem a pumpa. -.-"
2008. júl. 17. 08:27
 2/21 anonim ***** válasza:
80%
Annyira megtudlak érteni, az anyám is pont ilyen. Sokszor jobb a családi béke, de úgy gondolom nem minden áron. Maradj csak Apudnál. Told fel az orrod az égbe és legyél dacos, ezt komolyan mondom! Akkor majd meglátod mit fog lépni anyud, előbb utóbb szerintem megfog engedni és rá fog jönni hogy nem mindig az van amit ő akar. Ha most engedsz neki, akkor tovább fog terrorizálni mert azt figja hinni veled mindent megtehet mert ugyis azt csinálod amit ő mond! Ugyhogy kitartás, fel a fejjel, és bírd ki ezt a helyzetet legalább egy jó ideig!!
2008. júl. 17. 08:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/21 anonim ***** válasza:
79%
de olyan bolond vagy...ha nem akarod h tudjon vki vmiről,akkor a nyomokat,azaz az msn naplózásait,meg az olyan smseket kitörlöd...most nem értem h miért kellett eltiltani attól a bnődtől,vagy h miért azon család miatt váltak el a szüleid..hm?
2008. júl. 17. 08:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/21 A kérdező kommentje:
Az msn-be nekem automatikus bejelentkezésem van, szal oda nagyon könnyen be tudott lépni - álmomban sem gondoltam rá, hogy megteszi, vagy egyáltalán eszébe jut. Az sms pedig véletlen volt: kint hagytam a konyhában a telefonomat, és pont akkor jött egy sms a bnőmtől, amikor ő is ott volt... Egyébként meg azért váltak el, mert állítólag a másik családban az anyuka kavart az én apámmal - ebből persze semmi sem igaz, ezt mindenki tudja, csak az anyám nem, ő meg van győződve róla, hogy ő a világ áldozata. :S Nehéz eset.
2008. júl. 17. 08:43
 5/21 anonim ***** válasza:
100%
de ha automatikus a bejelentkezés,attól még nem látja az előző beszélgetéseket,nem? nem tudsz sokmindent csinálni,ne nyalizz anyudnak,majd rájön h nem teheti meg h megnézze a személyes dolgaidat,ahhoz meg főleg semmi köze h kivel találkozol...
2008. júl. 17. 08:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/21 anonim ***** válasza:
100%

Én vagyok az első hozzászóló. Én a telefonjaimat a budira is magammal viszem, amikor meg zuhanyzok, akkor előtte lenémítom és eldugom a szekrényembe a ruhák közé, mert anyum lesi állandóan a pillanatot amikor megnézheti az üzeneteimet. Amikor meg nem vihetem magammal a telefonjaimat mert olyan helyre megyek, itthon kikapcsolom és eldugom. Így több akadályon kell átverekednie magát, mert ha meg is találja, akkor még meg kell fejteni a pin kódot meg a telefonzár kódját is. Plusz mindennap törlöm a hivólistát meg az üzeneteket, biztos ami biztos. De végülis mindegy mert a szobámat akkoris feltúrja ha a fejemre állok... azt sajnos nem tudom kivédeni.

Amugy 22 éves vagyok és egyetemista. És éppen ezért "vicces" ez a dolog. (vicces, de csak kínomban, amugy meg tök szánalmas)

2008. júl. 17. 09:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/21 anonim ***** válasza:
100%
egyetértek az első válaszadóval, szerintem is a dacosság segíthet. várd meg, amíg az anyukád nyit feléd, ne te legyél a békülő szándékú. egyszer már megpróbáltad, ha édesanyád képtelen elfogadni, te nem tehetsz semmit. lehet, hogy nehéz lesz, de most addig kellene várnod, amíg az édesanyád próbál meg enyhíteni a viszonyotokon. annyi bizonyos, hogy sajnos a szülők válásának levét mindig a gyerek issza meg, a váló feleknek pedig a lehető legkíméletesebben kéne bánniuk a gyermekükkel. kitartást kívánok!!
2008. júl. 17. 10:09
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/21 A kérdező kommentje:
Köszönöm. :)
2008. júl. 17. 10:28
 9/21 anonim ***** válasza:
100%

Tojd le magasról. Van egy bizonyos pont, amíg a gyerek magától értedődően tiszteli a szüleit, mert a szülei. De csak azért, mert ő az anyád, még nem tehet azt, amit akar. Próbáld úgy megítélni a viselkedését, mint egy bármelyik más ismerősét. Ha nem lenne az anyád, akkor is azt mondanád, hogy jobb a békesség alapon beleszóljon ilyen dolgokba? Vannak dolgok, amikbe egy szülő beleszólhat, főleg egy bizonyos életkorig, de te azért már nem kislány vagy, egy év múlva nagykorú leszel, nehogy már az anyád döntse el, hogy szakítsd meg a kapcsolatot azzal, aki kisgyerek korod óta a barátnőd. Apukádnál nem jó neked? Mert szerintem jobban jársz, ha nála maradsz, ha ő nem értelmezi így félre, hogy mit jelent a szülői felelősség. Amúgy meg milyen anya az olyan, aki a saját gyerekének képes azt mondani, hogy soha többé nem engedi be az ajtón? Nekem is van gyerekem (igaz, még nagyon pici), de érzem, tudom, hogy soha nem tudna olyat csinálni, hogy én azt mondjam: "többet nem érdekelsz, nem vagyok rád kíváncsi, nem jöhetsz ide". Nem vagy köteles mindent elviselni az anyádtól, szerinem ne foglalkozz vele többet. Majd ha ő bocsánatot kér, mégpedig őszintén, és meg is bánja, hogy így viselkedett veled, na akkor meg lehet neki bocsájtani, de ne te legyél az, aki rohangál utána és esedezik a bocsánatáért.

Üdv

Polly

2008. júl. 17. 10:29
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/21 anonim ***** válasza:
100%

Én akkor is válaszoltam, amikor először írtál erről.

Ha már így áll a helyzet, legyen így jó! Te a gyerek vagy!- Az anyukád dobott ki, aző felelőssége lenne, hogy foglalkozzon veled...ha ilyen kis dolog miatt valaki az utcára teszi a gyerekét azzal nem kell foglalkozni.

Várd meg amíg ő érdeklődik..fel sem tudom fogni, hoghy lehet ilyen.

Ha szülinapja van..stb ünnep küld egy lapot, vagy hívd fel, de ennél többet ne , gy majd láthatja, hogy te még mindig tudod ki az anyukád, hátha eszébe jut, hogy neki is tudnia kéne ki a gyereke!

Sok sikert mindenhez és ne csüggedj!

2008. júl. 17. 10:50
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!