Az baj, hogy nem sírok, amikor a síroknál megemlékezünk?

Dehogyis baj!

Én sem tudok sírni...

Én temetésen se tudtam sírni, csak utána mikor mentünk a sírhoz.Nem mindenki érzékenyül el vagy csak később, de nem ettől függ szeretted-e vagy sem

nekem csak a nagymamám halt meg eddig. egész gyerekkoromban attól rettegtem, hogy meg fog halni, és rengeteget sírtam miatta. aztán valóban meghalt, és akkor nem sírtam. úgy látszik, én előre megsirattam... (a temetésen mondjuk ész nélkül zokogtam, de akkor inkább a gyerekkoromat sirattam, ami a halálával végleg lezárult)... és azóta egyszer se sírtam a sírjánál... pedig tényleg imádtam, ovis korom óta minden éjjel úgy aludtam el, hogy azért imádkoztam, hogy éljen örökké... amúgy is mindenki máshogy adja ki magából... az élet meg megy tovább, nincs idő siránkozni, számomra már a nagyi csak egy csodálatos emlék, amire sosem gyásszal, hanem örömmel gondolok vissza. még nevetek is, amikor róla beszélek, és mindig furán néznek rám emiatt.

Én sem sírok. Sőt, nálunk senki, mi ha kimegyünk a temetőbe, akkor inkább arra gondolunk, ami vidám volt, amikor még élt az elhunyt. Pl. papám három éve halt meg, én voltam a kedvenc unokája, nagyon szerettük egymást, de sose sírtam amikor kimentünk hozzá, inkább felelevenítettük, hogy milyen jókat mesélt nekünk, meg hogy mindig engem fotózott amíg élt, meg hogy milyen szép verseket írt. Vagy pl. egy nagyon jó haverom két éve halt meg, és inkább arra emlékeztünk, hogy milyen jókat csocsóztunk régen. Szóval egyáltalán nem kell sírni.