Van olyan rokonod, aki a család szégyene, mindenki utálja őt, egyfajta fekete bárány?

Jelen. Én vagyok a család “b*zija” mert ugye az mindehol van nálunk én vagyok. Plusz extrém kinézet sok tetkó, színes haj egyebek.

De szarok rá szeretem az életemet tanulok, dolgozom vannak emberek akik olyannak szeretnek amilyen vagyok, a többi meg nem érdekel.

Én.

A vicc, hogy semmit nem tettem érte, egyszerűen csak "más" vagyok. Intorvertált, csendes, őszinte! - na, ezutóbbiért utálnak leginkább.

Bár nem ilyen durván, hogy utálat vagy szégyen, de sosem illettem bele a családomba, nem is érzem hozzájuk azt a családi kötődést, amiről mások hadoválnak. Amit meg végképp nem tudok megérteni, hogy a francba tudnak emberek pusztán vérségi alapon kötődni, holott lehet, hogy semmi közös nincs is bennük. Így túlértékelni egy szimpla piros löttyöt szerintem primitív.

Pár nap után rosszul érzem magam a családommal, elvágyódok tőlük. Negatív, savanyú emberek, mindenkiből csak a rosszat nézik ki, más témájuk nincs is a politikán kívül, meg vannak győződve róla, hogy mindent ők látnak helyesen. Ha őket megsérti valaki az a világvége, de az, ha ők agresszívek, fenyegetőzőek az nem téma, azon én csak lépjek túl, mert az vicc. Na meg a fenéket. Otthon savanyodnak, nincsenek barátaik sem, 0-24-ben hergelik magukat valamin vagy épp szidnak valakit. Egy nő volt, aki törődött anyámmal, vitt neki csomó zöldséget-gyümölcsöt amikor kezelés alatt állt, na most apám azt a nőt rühelli, mint a sz.rt. Nagy indok nem áll mögötte, max. az, hogy politikailag mer másik véleményt formálni...

Én vagyok az mert irodai munkám van.

Szerintük csak az a férfi aki vérre-verejtékkel kétkezi munkát végez.

Kicsit tudok angolul ami a szemükben hazaárulás.

Én voltam (bukás a suliban)

Mostanság a hugom: Meghuzatta magát az oktatójával és megbukott vezetésből + nevelő létére össze akart jönni az egyik utógondozott gyerekkel pffff

igen, én.

nálunk meg én vagyok a „család b..zija.”

utálni nem utálnak, de nem illek a családba, és nem igazán akarok közéjük tartozni. gimnáziumban buktam matekból, nem értek a reál/műszaki dolgokhoz, és mindig elég femimin voltam.

meg sem próbálom elmagyarázni nekik, mi vagyok, mert úgyse értenék, meg nem is érdekel a véleményük.

ők vhogy úgy képzelnék az életem, hogy vezetek, családot alapítok, gyártok nekik 1-2 unokát (sosem szerettem volna gyereket), akikhez majd gügyöghetnek, és talán abban, hogy itt maradok ebben a pár ezres koszfészekben, ami nem fog megtörténni.

idén készülök felmondani a családi cégnél, és pár éven belül sztem külföldön leszek. abban sem vagyok biztos, h egyáltalán tartani fogom velük a kapcsolatot.