Jogosan érzem sz@rul magam?

Mi a betegsége édesanyádnak?

Azért kérdem, mert nekünk a nagymama élete utolsó 50 évében végig úgy tett, alig tud járni, mindenért ugráltatott, de amikor nem láttuk, illetve azt hitte, nem látjuk, szó szerint futkosott a lásban egyik szobából a ház másik végébe.

Jogosan. Ha valaki ennyire beteg tud furcsa dolgokat mondani, amik igazságtalanok, fájóak, de ez nem mentség számára.

Nyilván vannak körülötted mások, apa, nagyszülők, beszélgess velük ezekről, és a pszichológushoz is rendszeresen kellene járnod.

Persze, hogy jogosak az érzéseid! Ne szórakozz, én is pocsékul érezném magam ilyen helyzetben.

Nagyon rendes tőled, hogy így támogatod és kiszolgálod anyukádat, de meg kell tanulnod meghúzni a határaidat a saját egészséged érdekében. Én a helyedben minél előbb elköltöznék, folyamatosan azon dolgoznék, hogy mielőbb önállósodhassak. Dolgozz az álmaidért, ne hagyd, hogy anyád lehúzzon. Az, hogy beteg nem mentség a viselkedésére!

Az egyébként nem lehetséges, hogy azért húz le ennyire, ha a terveidről beszélsz, mert nem akarja, hogy elmenj és akkor nem lesz kit ugráltatnia?

Ne add fel. Teljesen normális hogy így érzel. A beteg és bántalmazo környezet beteggé tesz.

En mar idősebb vagyok és nő (édesanyádnal idősebb vagyok) de annak idején 18 évesen érettségi után elhuztam otthonról. Nekem apámmal volt bajom, illetve azzal, hogy nála az alkohol volt az első mindenek felett, nem mi.

Nem voltam boldog. Anyát és a tesómat is sajnáltam otthagyni.

Lett munkám, munka mellett elvegeztem egy egyetemet, lett férjem, lakásom, családom.

Ezeket csak azért írtam le neked, hogy az öngyilkossági gondolatokat feltétlenül töröld ki a fejedbol.

Az életed meg csak most kezdődik!!! És kiút, remény, változás mindig is van és lesz!

Egyet értek kb.: minden elöttem válaszolóval.

A beteg környezet beteggé teszi az embert, nem tudom mi baja anyukádnak, de nem várhatja el, hogy élete végéig te gondozd, ezt te sem várhatod el magadtól.

Megoldást kell találni, amit fentebb írtak, hogy orvosi szakvéleményt kérni és leszázalékoltatni nem rossz ötlet, akkor legalább egy lépéssel közelebb kerülsz a leváláshoz…

Amint lehet sajnos ott kell hagyni, az sem normális, hogy a gyermekét, segítöjét szidja….

Anyád egyszer megfog halni, te pedig tovább élsz. Lesz családod, talán gyerekeid. És hidd el nekem, amellett, hogy hiányozni fog, megkönnyebbülést is érezni fogsz.

Nem érdemli meg, hogy gondozd, hogy anyádnak nevezd, vagy hogy ennyire szeresd. Direkt nevelt téged így, hogy a szolgája legyél és ne tudj neki ellent mondani. Hogy te érezd rosszul magad, ha szabad szeretnél lenni és ha vannak álmaid.

Hidd el nekünk kívülállóknak, hogy anyádnak nincs mentsége a viselkedésére, ahogy a gyerekével bánik és ez NEM NORMÁLIS, hogy neked ezt tűrnöd kell és hogy emiatt öngyilkos akarsz lenni. Hidd el, egyszer vége lesz, de nem a te haláloddal.

Biztosan van megoldás. Ha más nem, elköltözöl, koliba mész, heti egyszer látogatod, aztán ha egyszer végleg lerobban, megy az elfekvőbe. Ne érezd magad rosszul miatta.

Szerintetek ha 40 évesen ilyen beteg, akkor ő maga mióta gondolkodik az öngyilkosságon?... Őt is meg lehet érteni. Persze, hogy a kérdezőt is. De ott hagyni őt nem megoldás, hiába mondjátok.

"amikor itthon vagyok, akkor mindent segíteni kell neki"

Kérdező, ez mit jelent? Mennyit vagy otthon? És amikor nem vagy otthon, ki segít neki?