Kezdőoldal » Családi kapcsolatok » Szülő-gyermek kapcsolat » Miért nem veszik észre szüleim...

Miért nem veszik észre szüleim, hogy ugyanazt csinálják, mint akit kritizálnak?

Figyelt kérdés

Tl,dr: szüleim ugyanazt a toxikus hülyeséget csinálják, mint nagyanyám, akit közben szidnak érte, vagyis egyértelműen nem veszik észre, hogy ők is csinálják.


Mikor megfogantam, anyám még nagyanyámnál lakott, és mikor eldöntötték, hogy megtartanak, apám is hozzájuk költözött. 14 évet laktak így együtt, mielőtt külön tudtunk költözni. Nagyanyámnak szokása volt, hogy így "rátelepedett" az emberre úgymond. Ez abban merült ki, hogy viszonylag gyakran odajött, mindegy volt hogy mit csináltunk, filmet néztünk, főztünk, stb. és véget nem érően beszélt. Jóformán azt sem hagyta, hogy szóhoz jusson az ember, és így 30-40 perceket beszélt. Ha pedig szóltunk neki, hogy ez nagyon zavaró, akkor előadta, hogy öngyilkos lesz, sokszor a mentőt is rá kellett hívni, meg ordítozott mindenkivel. Volt hogy tőlem is megkérdezte sírva mikor rájött a bóna, mikor még kisgyerek voltam hogy engem is zavar-e (mert ha igen akkor kinyírja magát nyilván). Azt hittem én naív, hogy miután elköltöztünk, felszabadultam ettől. Aha. Ja. Szüleim azóta pontosan ugyanazt csinálják mindketten. Beülnek a szobámba, és beszélnek, beszélnek, beszélnek, véget nem érően. És ez nem beszélgetés, inkább monológ, mert meg se várják hogy meg tudjak szólalni, ha pedig megpróbálok, akkor teljesen ignorálják, amit mondok, vagy belevágnak a szavamba. Egyébként minden alkalommal mikor kimegyek a szobámból beszélek velük, kérdezgetem őket, szóval abszolút nem az van, hogy kizàrnàm őket, és ezt próbálnák kompenzálni. A napokban aztán meghallottam, hogy nagyanyámat szidták, hogy pfú milyen kiállhatatlan volt mert rájuk telepedett meg amit fent írtam. Én meg így néztem mint szamár a hegyen, hogy ezek most tényleg EGYÁLTALÁN nem veszik észre magukat? Azt úgy hogy? Hogy lehet valakinek ennyire 0 önreflexiója? Ilyen kemény a generációs trauma, hogy az ember abszolút észre se veszi magát?



2023. nov. 3. 19:52
 1/10 anonim ***** válasza:
83%

Mintakövetés.

Sokszor még akkor is követi az ember a szülői mintát, ha annak idején szenvedett tőle.

Kell egy bizonyos intelligencia szint, hogy valaki felismerje, hogy most ő ugyanazt csinálja, mint a szülei vele. És akkor ez a gyerekének valószínűleg ugyanolyan rossz.

2023. nov. 3. 19:58
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/10 anonim ***** válasza:
80%

Sajnos tényleg van egy ilyen örök igazság, hogy a gyerek nem abból tanul, amit mondanak neki, hanem amit példaként lát maga előtt.

Mindenki megfogadja, hogy ő aztán nem így fogja csinálni.

És de, úgy csinálja.

Te ezt már duplán láttad, és most biztos azt gondolod, hogy sosem leszel ilyen, de mégis jó esély van rá, hogy idővel ilyen leszel.

Egyébként nem, nem veszik észre. Nekem kollégáim vannak ilyenek, többen is. Nem lehet tőlük szabadulni. Trükköket kell bevetnünk a többiekkel, hogy el tudjunk jönni mellőlük. Csak beszél és beszél és beszél, és nem tudom, hogy nem hűl ki a gyomra.

2023. nov. 3. 20:15
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/10 anonim ***** válasza:
57%
Ezt szokták meg, ezt folytatják akár tudat alatt is.
2023. nov. 3. 20:32
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/10 anonim ***** válasza:
86%
Néha én is felfedezem magamban a szüleim viselkedését, az olyan dolgokra, amiről azt hittem, hogy én biztosan nem, soha.... Persze, nem jó érzés, kell egy kis idő hozzá, mire rájön az ember, hogy valamit nem jól vagy nem úgy csinál, ahogy azt tervezte vagy hitte. Önismeret, önkritika és a kívülről jövő kritika elfogadása kell hozzá. Még így is nehéz felismerni, tenni ellene, mert az ember a koránál fogva gyakran feljogosítva érzi magát, hogy okosabb legyen a fiatalabbaknál. Valahol ez mégsem jó. Senkinek. De nem egyszerű megtalálni az utat, hogy úgy add át a tapasztalataidat, hogy ne utasítsák el a fiatalok és valódi haszna legyen.
2023. nov. 3. 20:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/10 anonim ***** válasza:
86%
Elég kevés ember veszi észre az idegesítő szokásait(gondolom én is). De ha tudom is hogy mi az amin változtatni kéne nagyon magyon nehéz.
2023. nov. 3. 22:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/10 anonim ***** válasza:
75%
Szüleid követik a mintát és nekik is büdös az önkritika, no... Az ilyen emberekkel egy dolgot tudsz csinálni: amint módod lesz rá, otthagyod a francba, és többet rá nem nyitod az ajtót. Utána meg mész pszichológushoz, amint lehet.
2023. nov. 4. 01:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/10 anonim ***** válasza:
7%

Ez semmi...

Ennél ezerszer fogyatékosabb, vakabb emberek mászkálnak...

2023. nov. 4. 06:07
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/10 anonim ***** válasza:
48%

De miért csak néztél, miért nem mondod meg nekik?

Amúgy egyáltalán nem törvényszerű, hogy ugyanilyen leszel. Ha neked majd többet ér a gyereked, mindig tudni fogod, mit ne tegyél, neked sem tetszett, neki sem tetszene. Nem olyan bonyolult. Kifogásnak persze nem rossz, csak nem igaz. Biztosan mondom, már felnőtt a két gyerekem, nyomokban sem úgy mint én.

2023. nov. 4. 11:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/10 anonim ***** válasza:
53%

Általában azt utáljuk a másikban, azokat a szokásokat,amik a saját negatív dolgaink. Pl aki képtelen önmagától valami jót létrehozni, az a máséra lesz irígy, és gyanúsít, hogy biztis lopta mert magából indul ki. Ha neki sem ment, másnak se lehet.

Ilyenek az emberi kapcsolatok is. Vagyunk amilyenek vagyunk, de a konfliktus kezelést, a tanult érzelmeket a környezettől tanuljuk el kiskorunkban. Ha egy hasonló helyzettel találkozik a szülő, ami kiskorában megtörtént, ugyanúgy fog reagálni, ahogy látta akkor a felnőttet,ezt tanulta hogyan kell. Ahogy nagyi viselkedett ha szüksége volt a másik társaságra, úgy most a szüleid is ezt teszik veled. És nem veszik észre. Szidják nagyit, hogy miatta jutottak ide.

2023. nov. 4. 15:47
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/10 anonim ***** válasza:
Mert az más! Neki fontos oka van rá, mert ezért és azért. A nagyszülőnek meg nem. :D
2023. nov. 4. 16:11
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!