Vajon normális-e az, hogy olyan szülők, akik az őszinteséget tartják a legfontosabbnak a szülő gyermek kapcsolatban, még is egész gyerekkorukban hazudnak a gyereküknek?

Lassíts.

Most sarkítottál.

Ezekre majdnem hogy azt kell mondjam, szükség van.

Ez mese kategória, mint inkább hazugság.

A mesékre pedig a későbbi probléma megoldás szempontjából is szükség van, mert szimbólumokon keresztül épül be a pici agyába, hogy oldhat meg akár dolgokat.

Viszont.

Ha azt szeretnéd a gyereked érzelmeit tekintve őszinte legyen veled, akkor arra figyelj oda, ha nem tudsz vele foglalkozni, elmondani egy mesét, mert fáradt vagy,mert szomorú vagy, akkor ne azt mond, hogy fáj a fejed.

Csak azért, hogy letudd a dolgot, ne nézd butának a gyereket, mert ezt fogja eltanulni...

Tehát, ha épp aznap leordította a fejedet a főnök, vagy iszonyatosan szomorú vagy,hogy a sírás jön rád, akkor nyugodtan elmondhatod neki, hogy érzed magad, és mért nem mesélsz aznap, persze az ő kis gyereknyelvén.

És ha majd haza jön az iskolából, vagy ha nagyobb lesz, akkor a mi volt ma az iskolában, bánt valami kérdésre esetleg nem azt fogja válaszolni, hogy semmi.

Ezek apró dolgok, de nagyon sok múlik rajta, mert ezekből lesznek az elcsúszott beszélgetések, hogy már mi sem tudjuk kifejezni magunkat, nem, hogy a gyerek ezt eltudja tanulni tőlünk, hogy otthon nem kell "színészkedni".

És ez a fajta őszinteség rengeteg problémát képes megelőzni.