Mit tehetnék ebben a helyzetben?

Sziasztok.

Nem tudom mit tehetnék a már végképp elfajult családi helyzetünkkel, de valamit hamarosan muszáj lesz lépnem...

Nagyon nehéz ezt így összeszedni hogy egy teljes képpé alakuljon, de megpróbálom.

A történet történetesen ott kezdődik hogy a szüleim mindig szegények voltak, de ez az utóbbi években megváltozott: Apám új állást kapott.

Ezelőtt az esemény előtt látszólag rendben ment minden, bár volt már alkoholista, gyógyszerfüggő és "számítógépesjáték függő" is durván, de az új körülmények még jobban megváltoztatták. Rengeteg munkást írányít, valódi hatalmat kapott a kezébe és mivel a fizetése is a réginek legalább a négyszerese így szerinte jogosan kapjuk ezt a bánásmódot.

A "bánásmód" mindenki felé más, ha épp részeg akkor anyánkat veri (két éve csalja is, ez köztudott a közvetlen környezetünkben, van egy féltestvérünk akiről mindenki tudja hogy az csak ő nem ismeri be) (amikor én alszom - nappal ha ott vagyok akkor sohasem üti meg anyámat), ha csak józan akkor is szigorúan minden nap legalább egyszer megríkatja. Engem általában csak a hátam mögött szidalmaz, ritkán szemtől szembe, ha mégis akkor fizikai erőszakkal fenyeget de tettlegességig nem jut el általában mivel fél attól hogy ő kerülne padlóra.

Azt még külön elmondanám hogy mióta tudja hazalopni a dolgokat a munkahelyéről azóta jobb idő mellett nap nem telt úgy el úgy hogy ne végeztem/végeztünk volna valami általa kiszabott munkát a ház körül, tehát nem lehet azt mondani rám hogy ne kapcsolódnék be, vagy hogy "ingyenélő" lennék. (És nem, nem virágot ültetünk, hanem betonozunk vagy garázst építünk - szóval nem a lightos kaliberű dolgok.)

De ő mégis ezzel a szóval szokott mindannyiunkat illetni, pedig annyi nincs ránk költve élelem és egyéb alap dolgok (ránk, kölkökre) amennyit utánunk kapnak. (Szemléltetés okán megjegyezném hogy a vállalható pólóim kb. a köldökömig érnek mivel csak a 4 évvel ezelőtt ruháim vannak javarészt, meg karácsonykor kapunk vagy egy pulóvert vagy egy nadrágot. Az sem zavarna különösebben ha félmesztelenül járnék itthon akár télen is, ha rendben lenne minden. ( Amúgy minimum 250ezer ft bejön havonta kb., üvegasztal, lcd tv, - a ház pedig össze akar dőlni))

Körülbelül havonta 1 teljes hetet csak ivással tölt (és eltűrik még neki a munkahelyén!!!), olyankor sima emberbaráti szeretetből és persze kényszerből én hozom be, én fektetem le, én húzom le róla a cipőt, a zoknit, én pisiltetem, én hánytatom. Nekem meséli el hogy melyik asszonynak milyen a ****-ja, kit hogyan ***** meg, illetve rá akarna beszélni hogy ***** meg ketten valakit és a további csodák... Nem tudom milyen lelki problémái lehetnek, próbáltam kigobozni. A végeredmény az lett hogy elárulta hogy ő rákos, a papír is megvan valahol róla, 1 hónapja tudja. Ez elég rosszul érintett még akkor is ha megváltozott... Próbáltam vele türelmesebb lenni, valami általános apafia kapcsolatot kialakítani de eltúrt maga mellől.

(Közben hozzáfűzném hogy amikor józan akkor tabutéma a rák, tabutéma a megcsalás, tabutéma az hogy anyámat hányszor veri össze, akkor csak szigorú és persze ingyenélők vagyunk.)

A nyár elején valami természetes kezelésre járt jó sok pénzért, amíg elő nem hozakodott azzal hogy utolsó stádium, de többé nem megy be mert anyánk elköltötte a pénzt (pedig csak a boltba jár tényleg) és miatta ő meg fog halni.

Sok veszekedés után beismerte hogy nem keveredtek el a papírok a betegségéről, valójában nem is létezik - nem rákos csak úgy gondolta magáról.

Szóval ez egy történet pár gyerekről és egy kétségbeesett anyáról aki segíteni akar?

Nem, ez még mindig nem így van. Anyámnak már lett volna lehetősége lépni jó párszor az utóbbi időkben, de ő mindezek után is ragaszkodik apánkhoz. Azt is megmondta hogy mi gyerekek elmehetünk de Ő marad. (Ezt az óvodás testvérem előtt jelentette ki.) Nem tudtam megérteni sokáig hogy-hogyan lehet ez így, aztán rájöttem...

Hogy lehetettem olyan barom hogy nem jöttem rá egyből?

Sokáig egy szobában is aludtunk mi nagyobbak a szülőkkel de mióta van külön szoba azóta sem változott semmi.

Mióta megszületett kistesóm aki még máig helyhiány miatt köteles anyámmal aludni, azóta sem változott semmi.

Nem tudunk elaludni sohasem mert vagy az egér rágja a falat, vagy anyám sír vagy olyan sokáig és annyira szexelnek minden áldott este, mióta az eszem tudom hogy nem lehetséges aludni. (Ha megemlítjuk nevetnek, vagy költözéssel fenyegetnek.)

Már megszoktam, akkor is ha éjfélig nem alszom és iskolaidőben hajnal 4kor kelek a busz miatt, tudom hogy tűrni kell. Néha van kedvesség is a látszatért, elmegyünk fagyizni vagy vesz egy új háztartási gépet, kapunk egy turkálósruhát, mindezeket azért hogy később ránkordíthasson hogy azt sem magunknak vettük és akkor is megveszi ha nem akarjuk és akkor is a más pénzén élősködünk ha nem kértük, és, és..

Néha az egész családnak hallgatnia kell hitler beszédét hitler születésnapján, de akkor is béke van és mosoly. (Ez azért érdekes mert az összes barátja szinte roma.)

De milyen lehet így a kistestvéremnek? Illetve hogy hagyhatom majd itt ebben a zűrzavarban? Főleg mivel rájöttünk arra hogy már anyánk is iszik csak titokban?

Hová menjek ha az van egyfolytában hangoztatva hogy takarodjak el otthonról most, de mindenképp ha 18 leszek? Miből ha 0ft-on tartanak mindig? (Ha már dolgoznék akkor is elvennék, családi tapasztalat.)

(Iskolaidőben kapnék most már 11.ben gyakorlatért 10-15 ezret elvileg havonta, de az is semmi.)

Miért lesz ideges ha azt mondom neki hogy agyilag nincs nála minden rendben? Miért mondja részegen sírva a szemembe hogy szeret, aztán ha elfordulok pedig miért mondja azt hogy "rohadjon ki a beletek"?

Két évem van még hátra a középiskolából még idén 18 éves leszek, szüleim épp 50.

Picit beleőrültem már az itthoniakba - pedig lenne gondom ezeken kívül is mint mindenki másnak - de hiszek abban hogy lesz még jobb is. Voltak már durva dolgok eddig amikbe belecsöppentem, bár az tény hogy talán ez viszi a pálmát. Csak nem tudom hogy és mit tegyek, nem akarok egy általános iskola bizonyítvánnyal majd az utcán maradni, be kellene fejezni a középiskolát.

Az emberek nagyrésze a környezetünkben sejti hogy mi folyik itt, de az a baj hogy a legtöbb ember boldog családot lát bennünk mert az utcára nem vihetjük ki a problémákat, mindig diszkréten el van intézve hogy minden családon belül maradjon.

Biztosan van még olyan ami esetleg kimaradt, később még pótolom ha eszeme jut valami, illetve kérdezhettek is. Előre is köszönöm ha idefirkantotok valami véleményt.