Mit tegyek ha a mostoha anyám teljesen ellenem fordította az apámat? Amióta megjelent azóta csak egyre negatívabb az édesapámmal a kapcsolatom.

Tipikus esetm én is tapasztaltam, csak ellenkező szülőkkel.

16 évesen leléptem, már ezzel közelebbi viszonyba lettünk, akármilyen furán hangzik, sőt azóta már a mostohával is viszonylag jóba vagyunk, persze messzire nem meygünk. :)

Anyám meg azóta észhez tért teljesen. Ez beletelt vagy 10 évbe.

Én nem fogok tanácsot adni, meg jobban tudni mit csinálj, azt te döntsd el, de elmondom én mit tennék.

Annak ellenére, hogy- ki milyen szinten, de -mindenki kötődik a családtagokhoz, az esetek túlnyomó részeben, én biztos hanyagolnám, főleg így, dolgozóként, ráadásul külföldön. Nem msértődésből, meg haragból, csak a magam nyugalma miatt. Ha szerencsés lennék, x idő múlva visszatér az illető, ami lehet pár nap vagy akár pár év..

De ha mindenkinek jobb úgy, akkor maradna a távolság.

Semmi esetre sem veszekedni, szemrehányni akármit, meggyőzni, erőszakoskodni az esetleges támadó jellegű, részükről való kapcsolatkeresés során. Csak elfogadni ahogy van. Én azt mondom magamnak, legyen szó bárkiről, barát szerelem, család, hogy jobb külön békében, mint együtt gyűlöletben, haragban, stressz stb.

Ebbe a cspdába is beleestem, de mára mosolygok rajtam :)

Kétségem nincs, hogy akinek mellettem kell lenni az úton, az ott lesz. De bárki is az, ha kellemetlen dolgokat kreál a kapcsolat, megszüntetem, ideiglenesen, de akár véglegesen is.

De hagy mondjam mégegyszer, ne hallgass rám, csak kezeld mint véleményt.

Minden jót, és sok szerencsét, üdv

Megértem, ez a felellősségérzet általában jelen van embereknél, de nálam nem ok rá, hogy megnyomosítsam a mindennapjaimat, mivel akárki szabadon úgy dönt, hogy szinte nyilvánvalóan szándékosan eltaszít a viselkedésével. Hagy fusson pár kört, és ha esetleg később észheztér (ami relatív, szóval csak az én szemszögemből nézve teheti) akkor meg szerintem-bár ne tartson eddig- akár évek múlva is lesz ott valaki, akire lehet számítani, és hajlamos a felejtésre, ami a kellemetlenséget illeti. Ettől a sztoritól függetlenül pedig, be kell vallanunk, egy egy pofon az élettől néha képes ezt azt tanítani.

Ha más nem legalább ezzel szoktam magam nyugtatni, illetve emlékeztetni, hogy a tíz évvel ezelőtti pofon miatt van ma körülöttem sok, mondhatnám minden dolog/személy/akármi, amiért összetehetem a két kezem, így a jelenlegi pofonnak könnyebb az arcába mosolyogva elfogadni.

Végül még annyit, hogy 44 évesen az ember azért annyira nem idős szerintem :)

"Már gondolkoztam azon hogy mind a kettöt megvererem vagy föleg a mostoha anyámat vagy elzavarom "

Tulajdonképpen mégis kinek képzeled magadat??

Nem is értem, hogy egy nyikhaj gyerek honnan veszi a bátorságot, hogy bele akarjon szólni a felnőttek életébe??!

Jobb ha tudomásul veszed, hogy nincsen közöd hozzá, ha nekik így megfelel.

Úgy tűnik, hogy nagyon unatkozol.

Keress egy nőt magadnak!

(Vagy 1 fiút.)

Tudom, hogy fáj, de szrd le. Apádat is!

Nálunk ugyanez a szitu, amióta az a liba belépett az életünkbe, apával szinte csak veszekszünk.

Hét évet éltem együtt velük, és abból heti 10 percünk nem volt egymásra, mert a nő állandóan! a nyakán lógott, ahogy leültünk volna beszélgetni, máris odajött és beleszólt mindenbe.

Most már külön élek, ha kéthetente meglátogat, az csoda, de már akkor is csörög a telefon, hogy miért nem megy haza, miért velem van. Ő meg persze rögtön rohan, mintha én nem is léteznék.

Piszkosul s.rul esik, de lassan megszokom, hogy apám már nem az apám, csak egy ismerős, aki semmit nem tud rólam lassan 10 éve, mert csak a mostohaanyám a fontos, az, hogy vele mi történt, de tőlem egyszer nem kérdezi meg, hogy hogy vagyok, stb...