Kezdőoldal » Egészség » Általános közérzet » Az foglalkozási ártalomnak...

Az foglalkozási ártalomnak minősül, ha pszichiátriai értelemben véve terhelnek meg valakit a munkahelyén?

Figyelt kérdés

Fogalmazzunk úgy, hogy pszichiátriai értelemben véve vagyok leszázalékolva (az alkalmassági papíron az szerepel, hogy csak rendszeres gondozás mellet dolgozhatok csökkentet munkaidőben). Erre a kollégák készakarva rátesznek egy lapáttal. Pl. lökdösnek (utoljára lépcsőn lökdöstek, de volt, hogy úgy meglöktek, hogy ráestem egy szekrényre, ami eldőlt, persze letagadta utána az, aki meglökött). Folyton utánam kiabálnak, bezártak már az öltözőbe is, egyszer még úgy meg is ütöttek, hogy legalább egy hétig látszódott a helye... Sorolhatnám még hosszasan az okokat, de akkor senki nem olvasná végig.


Szólva lett a főnöknek, de utána azzal fenyegetett meg az egyik kolléga, ha még egyszer szólok, kicsinál (szó szerint ezt a szót használta). Nem is én szóltam akkor, hanem egy másik kolléga, de nem sokat tett ellene.


Én közben annyira kikészülök ettől, hogy reggel ha már meglátom a munkahelyet, szó szerint egy rosszullét fog el (hányinger, hasmenés). Otthon pedig önkéntelen remegésbe kezdek ha rágondolok, ilyenkor leizzadok, lihegek, stb.

Ez foglalkozási ártalomnak, vagy minek minősül. Mit tudok tenni.



2015. jún. 16. 17:42
 1/2 anonim ***** válasza:

Nem tudom, hogy számíthatsz értelmes tanácsra ennyiből?

A válasz nem ilyen egyszerű. A problémád megoldásához kicsit bővebben meg kéne hogy ismerkedjünk. Ha Te is így gondolod privátban cserélhetünk mailcímet

2015. jún. 16. 18:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim válasza:
Szia! Leírásodból ez lelki "terror", amit nagyon nehéz bizonyítani. Szerintem jobban jársz, ha felmondasz, mert csak az egészségedre fog menni.
2015. jún. 18. 08:25
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!