Jogosan mossák össze az introvertált és a félénk/szorongó jelzőket? Lehet egy extrovertált ember félénk, szociális fóbiás?

Az eredeti introvertált jelentése az, hogy a töltődéshez önidőre van szüksége. Egymagában töltődik leginkább, hobbizik, olvas, embermentes helyeken egyedül kirándul, akármi hasonló. Ennek eredetileg nem része az, hogy nem tud emberekhez kapcsolódni, vagy szorong tőlük. Általában azért van többet egyedül, mert a társasági interakció leszívja. De ettől még szüksége van rá, csak jóval kevesebbre, mint az extrovertált társainak.

Persze akadnak félénk és szorongó introvertáltak is. De alapjáraton ez a dolog nem tartozik az introvertált szó eredeti jelentéséhez.

A fő különbség, ha jól tudom az, hogy az introvertáltaknak szüksége van magányra a feltöltődéshez, így tudják feldolgozni a dolgokat. Ez NEM jelenti azt, hogy ha valaki introvertált, az feltétlenül szorong és félénk társaságban, csak ezt sajnos sokan nem tudják az említett sztereotípiák miatt.

Viszont úgy gondolom, hogy mivel alapvetően nagyobb mennyiségű magányra van szükségük, jóval nagyobb az esély arra, hogy ez az igény annyira eluralkodjon rajtuk, hogy amikor legközelebb emberek közé mennek, feszengés lesz a vége. A felfedezőkként is emlegetett extrovertáltakat (általában) több inger veszi körül, ezekből töltődnek, így náluk jóval kevésbé, szinte egyáltalán nem jellemző, hogy szoronganak szociális helyzetekben.

Ha mélyebben érdekel a téma, olvass utána az MBTI-nek, szerintem érdekes és érdemes.

A szorongás egy betegség, ami az egyén elszigetelődését eredményezi. Sok más betegség is a szociális háló feloszlásával, beszűkülésével jár (depresszió, skizofrénia, alzheimer stb)

Az introvertáltság egy egészséges személyiségvonás. Az introvertáltak alapvetően csöndes, nyüzsgő társaságtól mentes környezetben töltődnek fel, ezért nagyobb az igényük arra, hogy magukba feledkezve, egyedül töltsék szabadidejüket. Társaságban hamar kimerülnek, ennek ellenére van igényük rá.

Gyakorlatilag olyan, mint az ízlést hasonlítani a fóbiához. Ha én jobban szeretem a cicákat, mint a kutyákat, az egy preferencia. Ha a társaságomban van egy kutya, elvagyok vele, szép és jó addig az időtartamig, de otthonra nem kéne, mert életvitel szerűen sok. Ettől még ha más kutyája rám ugrik vagy látok egyet az utcán, nem történik semmi. Ha fóbiám van a kutyáktól, az már menekvést eredményez. Nem szimplán nem preferálom a kutyákat vagy nem szeretnék otthon tartani állatot hanem súlyosságtól függően ahhoz igazítom az életem: kerülöm, nem megyek Kutyás ismerőshöz, nem merek bemenni a kutyabarát helyekre, gyakorlatilag úgy igazítom a dolgaimat, hogy el tudjak bújni előle, mert hiperventillálok és halál félelmem van, ha hozzám ér az a dög.

A kutyákat el lehet kerülni, a társas helyzeteket ritkán. Ez az alapvető különbség egy szorongó és egy introvertált között. Az egyik képes alkalmazkodni és zökkenőmentesen élni az életét, a másik a saját betegségének a rabja.

Igen, kívülről nézhet ki ez a két dolog bizonyos helyzetekben ugyanúgy. De a migrén és az agydaganat is.

Van aki azért zárkózott, mert nem is akar beszélgetni, nem társasági ember, kettesben ha van közös téma, jól el lehet vele beszélgetni.

Van aki azért tartja magát introvertáltnak, mert fél megnyilvánulni, mások véleményétől, vagy attól: mit gondolnak mások arról amit ő mond, mi lesz ha hibázik stb.

Ilyen szinten ez sztereotípia/értetlenség. Az egészséges introvertált nem kimondottan szorongó/félénk/szocfób, a sérült extravertált viszont gyakran az (és emiatt általában introvertáltnak hiszi magát).

Sok minden másról is szól ez, mint hogy társaságban vagy egyedül töltődik az ember, introvertáltnak vagy extravertáltnak lenni olyan pszichés alapirányultságot jelent, ami az embernek az egész valósághoz való viszonyát befolyásolja, de az eredeti munka, ami ezt az egészet kifejti, 600+ oldalas. (C.G. Jung: Lélektani típusok). Az MBTI rendszer ennek egy megnyirbált, lebutított feldolgozása.