Nem tudom ki vagyok, nem bírom az embereket, milyen bajom lehet?

Nem is tudom hol kezdjem. Talán ott, hogy másfél éve volt egy barátnőm akit nagyon szerettem. Ekkor még minden régi barátommal jó kapcsolatot ápoltam (és kb ekkor kerültem be a mostani baráti társaságomba.) Nagyon jó nyár volt, néha rágyujtottunk egy spanglira a spanokkal (ez lényeges lesz) de semmi bajom nem volt, nagyon élveztem az életet és talán nem is néztem ki rosszul. Jött az ősz, a kapcsolatomnak vége lett és nem tudtam feldolgozni. Depressziós lettem de emberek közé menni még nem okozott akkora problémát mint most. Egyedül a barátaimmal való találkozás nyugatott meg. 2 másik barátom is elég szar időszakot élt meg, rászoktunk a spanglira. Minden nap toltuk és segített is felejteni. Egy fél év után nagyjából elmúlt a depresszió. Viszont elkezdtem szorongani az emberek között. Annyit szívtunk hogy nem is nagyon emlékszem az elmúlt másfél év történéseire. De a lényeg, hogy jelenleg az utcára is alig akarok kimenni, minden egyes ember aki eljön mellettem úgy érzem hogy engem bámul. Mintha valami idegen lényt látnának. Inkább már a szemébe se nézek senkinek. (Sokszor még arra is rástresszelek, hogy hülyén járok és annyira odafigyelek rá hogy már talán ezért nem lépek normálisan) Akárhol vagyok mindenki néz és ilyenkor általába arra gondolok hogy azért, mert ennyire ronda vagyok. Ugyanis úgy látom mintha nagyon elcsunyultam volna. Teljesen másnak látom az arcom mint régen. Mintha egy más ember lennék mint másfél éve és azt is elfelejtettem milyen voltam akkor. A személyiségem is megváltozott, (arra se emlékszem milyen volt régen) elég semmitmondóan beszélgetek szerintem mindenkivel, még megnevettetni is csak ritkán tudom az ismerőseimet. Tehát belsőre és külsőre is egy roncs vagyok szerintem, 0 önbizalom. A cigit szüneteltettem többször is de nem lett jobb, szerintem valami más pszichés dolog áll a háttérben. A napjaim olyanok mintha nem is a valóságban lennék. Mikor órán ülök sokszor még olyan nyakatekert értelmetlen gondolatok is eszembe jutnak, hogy mi van ha őrült vagyok és olyan dolgokat csinálok amiket nem veszek észre (pl a gondolataimat kimondom hangosan és csak én nem veszem észre, a fight clubhoz tudnám hasonlítani)

Sőt olyan sokszor, mintha a körülöttem lévők is őrültnek tartanának. Már a barátaim között se érzem magam jól (fent említett új baráti társaság) sokszor gondolok arra hogy kibeszélnek. Mikor ott vagyok velük, vagy ha új társasággal beszélgetek olyan mintha én semmit nem tennék hozzá a beszélgetéshez. Mintha egy semmilyen ember lennék. Mikor más mond valamit mintha nem is érdekelne igazán és nem tudom milyen reakcióm kéne rá legyen. Mikor a haverok egymással beszélgetnek rám alig néznek közbe és mikor beszélek olyan mintha hülyeségeket mondanék és senki nem kíváncsi rá. Meg ilyenkor is olyan furcsán néznek rám. Mondjuk az igaz hogy kevésbé tudok hosszabb értelmes mondatokat alkotni mint régen. A régi barátaimmal majdnem teljesen elvesztettem a kapcsolatot. Napról napra rosszabb minden az önbizalmam már -100-on van. Tudom, tudom miért nem megyek pszichológushoz. Ha betöltöm a 18at akkor megteszem, de addig szülői engedély kell hozzá és velük nem állok olyan közeli kapcsolatban hogy elmondjam ezeket. 1 hónap és mehetek már magamtól, csak jó lenne tudni addig is, hogy mi lehet velem. Nem tudom ki vagyok, mit akarok, kibe bízhatok, milyen ember vagyok külsőre/belsőre. Már legalább 25 féle betegséggel "azonosítottam" magamat de jelenlegi véleményem szerint talán egy depreszonalizáció, szociális fóbia keverék lehet. Ja még annyi, hogy suliban a legrosszabb, lassan hetente itthkn maradok bár egész kicsi korom óta van elég erős iskolaundorom. +abbahagytuk már a szívást. Azért írtam le mindent mert minden részlet fontos lehet, hogy nagyjából körül lehessen határolni mi a probléma.