Azt hiszem Asperger-szindrómám van. Mit tehetnék?

Most hogy én is elolvastam amit linkeltél, a tünetek legnagyobb részét többé-kevésbé felismerni vélem magamon. Persze az is lehet, hogy mindketten csak hipochonderek vagyunk.

Amúgy nem vagyok róla meggyőződve hogy valódi betegségről van szó. A társas érintkezés hiánya, az analitikus gondolkodásmód, "kockaság", stb. inkább korunk társadalmi és technikai környezetének hatására kialakuló állapot lehet.

Gondoljunk csak az internetre, számítógépes játékokra. Mi már az a generáció vagyunk, akik ezen nőttek fel, ez hatott ránk. Akkor most mind betegek lennénk? Jó, bizonyos értelemben igen.

De nézzük a dolgok jó oldalát: az elvont gondolkodás például az erősségünk. Bár soha nem voltam az osztályközösség középpontja (sőt), a különféle matekversenyeken kitűnő eredményeket értem el.

Az informatikában, és a legtöbb mérnöki szakon pedig ezekkel a skillekkel, ezzel a gondolkodásmóddal tudsz érvényesülni. Egyébként is tendencia, hogy a szakemberek minél kisebb szakterületbe minél jobban elmélyedjenek. Mert manapság a szakbarbár versenyképesebb, mint a mindenhez kicsit értő valaki. Ha úgy vesszük, az új kor kitermelte a maga embertípusát.

Így hirtelen ennyit tudtam hozzáfűt...

...izé, na jó, őszinte leszek: nagyon megragadott a téma, és még órákig tudnék rajta elmélkedni, de nem akarok kilométeres választ írni.

Bár nem az én kérdésem, de engem érdekel a véleményed, bár én lány vagyok és lányoknál ez méginkább láthatatlan sokszor, mint a fiúknál.

Csak egy példa, a beszűkült érdeklődés lehet normális, lehet aspergeres és lehet függőség, nagyjából ugyanazokkal a szavakkal írják le, részleteiben viszont teljesen más akkor is, ha csak ezt az egy dolgok megfigyelve ugyanúgy néz ki.

Én például rugalmatlan vagyok, ha fáradt vagyok, sok inger, zaj ér vagy sokat kell figyelnem arra, hogy a társas kommunikációm rendben legyen, akkor az agyam elkezd nem működni, olyan mintha begörcsölne. Van egy probléma, akár csak az, hogy a feltett kérdésre mit reagáljak, ez beragad a fejembe, érzem hogy nem tudom megoldani, szinte elfelejtek beszélni és gondolkodni, dühös leszek, sírok, kiborulok. Ez nem gyakori, de ha vitás helyzetbe kerül pl., előfordul, hogy nem tudom azt kifejezni, amit szeretnék vagy a másik félreérti, és hirtelen nem tudok szavakat találni arra, hogy elmagyarázzam amit szeretnék és ettől rosszul leszek.

Nekem vannak kiskori feljegyzéseim, ami segít a diagnózisban, pl. a rendszeres pörgés-forgás, szűk helyre bemászás, (szivacsba) betekerés, a játékoknál nem szerepjáték van, hanem csak az előkészületek megtervezése. Meg még sok ilyen.

Menj pszichológushoz. Ha van egy kis szerencséd, el tudsz menni az iskolapszichológushoz.

Egy csomó készséget egyébként simán meg lehet tanulni. Én régen utáltam kisboltba menni, mert ott az eladó rögtön megszólít, és megkérdezi, mit szeretnék. Na, erre azt kell mondani, hogy "köszönöm, csak nézelődöm", és akkor békén fog hagyni :) A másik az, hogy ha beszélek valakivel, akkor magamtól nem nézek a szemébe. Mióta tudom, hogy ez másokat zavar, beszélgetés közben figyelek, hogy hol odanézzek, hol ne. Mindig számolok magamban: odanéz 1, 2, 3, máshova néz 1, 2, 3, 4, 5, odanéz stb.

Az utolsó előtti nagyrészt valótlan ír, úgy vélem, bár nem vagyok pszichológus. Azonban az előtte levő válaszokkal egyet értek alapvetően.

------------

Idén én is olvastam az aspergerről, idén először, és rájöttem, hogy kb. 18-25 éves koromig 50%-ban, de kiemelten 18 éves koromig aspergeres lehettem, legalább 70-80%-ban ráillik akkori személyiségemre (tehát amikor kiskorú voltam).

Rég kinőttem tehát, sokan kinövik, ha ez megnyugtat, kedves kérdező. Ám a szociális tanulásra "rá kell gyúrni", és tudatosítani magunkban, hogyan állunk éppen e téren, és megfigyelni másokat, akik sikeresek ebben, valamint megérteni A JELENTŐSÉGÉT a szociális megnyilvánulásoknak.

Nyugi, az autizmus, ami viszont tényleges gondot jelent, de ami ennél is súlyosabb személyiségzavar -pl. szociális tekintetben-, az a pszichopátia, avagy más néven szociopátia: AZ OLYAN EGY MOCSOK ALKAT, HOGY SZOCIÁLISNAK MUTATJA ÖNMAGÁT, KÖZBEN MEG A LEGALJASABB ÉS EGYBEN ANTISZOCIÁLIS, HAZUG, KORRUPT TÍPUS -vakon azt hiszi, szinte mindenki ilyen, evvel nyugtatja önmagát, hiszen egocentrikus és a 9-10 év alatti gyerekekhez hasonlóan képtelen decentrálni azaz képtelen külső szempontból és képtelen több szempontból végiggondolni adott dolgot egy pszichopata, képtelen a VALÓDI együttérzésre, empátiára-, RÁADÁSUL TUDATOSAN ALJAS A PSZICHOPATA/SZOCIOPATA. Bocsánat, de hánynom kell tőlük, ismerek néhány ilyet, aki egyértelműen és hangsúlyosan pszichopata... Az autista legalább nem tehet a személyiségzavaráról, se az aspergeres, sőt, utóbbi képes javítani hibáin! Evvel szemben egy pszichopata ráadásul nincs tisztában avval, h leginkább önmagának árt és leginkább önmagát csapja be, ezen felül makacsul fejlődésképtelen a gondolkodásmód terén, semmiből nem okul, se önmaga, se mások hibájából.

Bocs a kitérőért. Visszatérve az aspergerre:

Igaz, én annak idején mikor empatikus voltam, de akkor nagyon együtt érző, és segítőkész és megértő voltam, viszont voltak helyzetek, amikor egyszerűen szociálisan vak voltam, csak mert a magam gondolatai kötöttek le, nagyon mélyen hajlamos voltam belemerülni, aminek van jó oldala is, de hátránya is ,főleg szociális szempontból.

Annyiból korrigálnám a fenti válaszokat, hogy az asperger-szindróma -mint neve is mutatja- NEM betegség, hanem az autizmus nevű betegségnek egy enyhébb formája, és szindrómáról (tünetegyüttesről) beszélünk tehát, mely jellemzői között egyrészt átlag feletti képességek is jellemzőek (lásd: Einstein), ám ugyanakkor szociális téren megkésett a fejlődésben az illető, de ez a hátrány odafigyeléssel, önelemzéssel, akarattal behozható.

Ez a környezeten is múlik, pl. a nevelésen: ha a szülők nem vonják be SZERETETTEL, JÓINDULATTAL a háztartási munkába, ház körüli munkába a gyermeküket, akkor annak többek között olyan hátránya is lehet, h szociálisan hátráltatja a gyermekük fejlődését, akárcsak az, ha erőltetik, vagy túldolgoztatják csemetéjüket, vagy pedig ha rosszindulatú, kötözködők, alattomosak a szülők, akkor sincs értelme bevonniuk gyermeküket a házimunkába, mert hiába gyakorolja a segítségnyújtást, a közös tevékenységet a gyermek, a gyermek rosszul fogja érezni eközben magát (szinte bárkiről elmondható, értelemszerűen) és az rögzül benne ilyenkor, hogy elviselhetetlen emberekkel (pl. szülei) kénytelen végezni mindezt.

--------

Az utolsó beírónak annyit: mindenkinek jobb, ha -amikor csak lehetőség van rá- inkább önmagát adja adott személy. Tehát pl. a szabályozott, vagy pedig megjátszott szemkontaktusnak nincs sok értelme...

Óriási divat "aspergeresnek" lenni, de az öndiagnózisoknak igen kicsi az értéke. A legtöbb kamasz ügyetlen, félszeg, idétlen, félénk, és találhat hasonlóságokat maga és az Asperger-kórosok között.

Ha kíváncsi vagy rá, hogy Asperger-kóros vagy-e, akkor menj háziorvoshoz vagy pszichológushoz, mondd el a panaszaidat (tehát nem azt, hogy "szerintem Asperger-kóros vagyok", mert akkor el is zavarnak, hanem a panaszaidat), és ezt követhetik a vizsgálatok, ha a szakemberek úgy ítélik meg, hogy felmerül valami probléma gyanúja.