Segítségre van szükségem. Elolvasod?
Azt hiszem, legjobb, ha belevágok a közepébe: 21 éves vagyok, egy gyönyörű szép házban lakom, megvan mindenem és gyakorlatilag megkapok mindent. De nincsenek emberi kapcsolataim.
Mindig nagyon okos voltam, nagyon jól tanultam. A szüleim nagy reményeket fűztek és fűznek hozzám. De valami elromlott kamaszkoromban. Elkezdtek cikizni, én meg tűrtem, ameddig lehetett, aztán pedig nem bírtam tovább, és én is elkezdtem rondán beszélni, meg mindenfélét beszólni azoknak, akik szekáltak. A tudásomat felhasználva nagyképűsködtem.
Aztán ezt valahogy nem tudtam levedleni, rajtam maradt. Jó tanuló maradtam, de elég kevesen szerettek középiskolában. Aztán a vége felé egyre rosszabb lett. Mire észbe kaptam, elszállt a kamaszkorom, és én az egészet otthon ücsörögve
töltöttem, átkozva bizonyos embereket és önigazolásokat gyártva a viselkedésemhez. A szüleim nem értették, hogy mi van velem. Az egyik gyerekük egy normális lány, aki állandóan jár ide-oda a barátnőivel, bulizik egy csomót és élvezi a kamaszéveit, a másik pedig állandóan bezárkózik a szobájába, egyre kevesebbet tudnak róla, nem jár el sehova, nem csinál semmit, és hol mindig aggódik valamiért és bocsánatot kér állandóan, hol pedig olyan gorombán viselkedik, hogy hozzá se szólnak fél napig.
Alig vannak barátaim, sok emberrel összevesztem az utóbbi időben. Az utóbbi 3-4 évet azzal töltöttem, hogy barátnő után sóvárogtam, de most rájöttem egy fontos dologra: ha igazán magamba nézek, és igazán őszinte vagyok, tulajdonképpen nem is akarok barátnőt. Félek a lányoktól. Nem tudom elképzelni, mit csinálnék egy barátnővel. Nem a szexre gondolok, azt persze el tudom képzelni, de ezen túlmenően nem. Nem tudom, mit adhatnék neki. Nem tudom elképzelni, hogy elfogadja egy lány a "rigolyáimat". Nem tudom elképzelni, hogy megmaradna mellettem. Tudat alatt nemhogy nem törekszem, hogy barátnőm legyen, hanem egyenesen megakadályozom. Ha meglátok egy szép csajt, és elképzelem, ahogy mellettem sétál, nevetségesen abszurdnak tűnik számomra a kép, még gondolatban is. Sokkal fiatalabbnak látszom, mint amennyi vagyok, olyan, mintha megálltam volna a fejlődésben. Az én koromban egy lány már érett, kész nő (testileg mindenképp).
Barátaim se nagyon vannak. Aki van, azzal nem vagyok őszinte; nem merném például elmondani ezeket nekik, amiket ide leírtam. Azt hiszem, onnantól kezdve oda lenne minden tekintélyem. Ezzel kapcsolatban is riasztó felfedezést tettem: tulajdonképp barátokat se keresek. Hozzászoktam a "szarhoz", ha szabad így fogalmaznom. Olyan vagyok, mint egy megözvegyült öregember, aki már annyi ideje él egyedül, hogy most már az a furcsa számára, ha emberek közé kell mennie, és inkább otthon marad, egyedül, és "elvan" magában. Meg is látszik ez egyébként, mert én sosem tanultam ki a közösségi nyelvezetet. Ha társaságba megyek és különböző embereket kommunikációját kell kezelnem, roppant esetlen és béna vagyok. Próbálok eljátszani valami lazaságot, amit sokszor túlzásba viszek és nagyon félreértenek. Máskor meg annyira elhagyom magam, hogy azonnal leértékelődöm. Az az igazság, hogy nem szeretem az embereket. Nem vagyok hajlandó második esélyt adni senkinek, de ez magamra is igaz. Ha valamit elrontok, fél évig ostorozom magam miatta. Nem bocsátok meg soha.
Nem tanulok most. Mindenki, akit ismerek, vagy tanul, vagy dolgozik, vagy mindkettő. Gyógyszereket szedek és igyekszem kikecmeregni, de elég nehéz úgy, hogy nincs senki, aki húzzon kifelé. Meg úgy egyáltalán, akit érdekelne. Ha a szüleimnek elmondom, hogy sírógörcseim vannak és néha már a kezemben van a kés, akkor anyukám sírva fakad, apukám meg kiabál velem, hogy hogy merem így kikészíteni anyukámat.
Igazából az az elkeserítő, hogy még mindig érzem, hogy nem vagyok ilyen. Még mindig érzem, hogy valahol ott van bennem az a vidám, felszabadult kölyök, aki valamikor voltam. Még mindig megszakad a szívem, ha arra gondolok, hogy ilyen csodálatos időben milyen jó lenne, ha a szép nagy kertünkbe idejönne minden barátom és együtt sütögetnénk. Ez az, amire legbelül vágyom. Társaságra, vidámságra. Hogy szervezzek valamit, valami központjában legyek, hogy szeressenek. Emlékszem, a szalagavatómon nagyon jól éreztem magam és nagyon felszabadult voltam. Ott osztályként együtt csináltunk valamit, mindenki minket nézett, fantasztikus érzés volt. Belül egyszerűen meghalok azért, hogy ezeket a szép éveket élvezni tudjam; táborozni akarok, bulizni akarok, szerelmes akarok lenni, hülyeségeket akarok csinálni, jól akarom magamat érezni, és ki akarok békülni azokkal, akikkel összevesztem, de ezekben már reménykedni se merek. Olyan sokszor, de OLYAN KIB*SZOTT SOKSZOR estem már pofára, hogy még rágondolni se akarok ezekre.
Ezek voltak a rossz hírek. A jó hírek? Nincs jó hírem, úgy érzem magam és úgy élek, mint egy megkeseredett, 80 éves vénember. Itthon nincs semmi családi élet, a szüleim meg követni se bírják, mi történik velem. 4-5 éve lemaradtak. Nincs bölcs nagybácsi, vagy megértő barát, akihez fordulhatnék, de valahol meg is értem. Az igazán kegyetlen meg az, hogy öngyilkos se lehetek, mert tudom, hogy anyukám szíve megszakadna utánam.
(járok pszichológushoz, de szeretnék minél több visszajelzést kapni. Ez a kérdés nem csak ahhoz szól, aki elolvassa, hanem az élethez is. Válaszokat akarok és véget akarok vetni ennek. Tovább akarok lépni.)
Köszönöm a választ! Leírom, mik jutottak eszembe:
"legyenek álmaid. hidd el, hogy egyszer, valamikor majd jobb lesz."
Belőlem a hit az, ami hiányzik. Úgy képzelj el engem, mint egy olyan valakit, aki gyerekkorától fogva MINDENRE kíváncsi és mindent tudni akar. Ez a tudásszomj segített abban, hogy kialakuljon a jelenlegi, tényfeltáró, racionális gondolkodásom. Abban hiszek, amire bizonyíték van. És ami mérhető. Közvetve, vagy közvetlenül.
De az a fajta hit, amiről te írsz, az nincs meg bennem. Régen megvolt, de sok éven keresztül történt az, hogy mindig abban reménykedtem, hogy jobb lesz, és rendre csalódtam. Vagy írhatnám azt is pl., hogy mindig reménykedtem, hogy találok lassan egy lányt, akivel összejönnek a dolgok. Nem így lett. Legutóbb találtam egy olyat, akivel szerintem tökéletesen összepasszoltunk volna, szinte olyan, mint én lányban, meglepő hasonlóságokra bukkantunk... elég sok energiát fektettem bele. Aztán pofára ejtett. Ezt nem nagyon bírom kiheverni. Az ilyen esetek miatt vagyok úgy vele, hogy inkább nem reménykedek semmiben, akkor nem ér csalódás. Tudom, hogy szánalmas gondolkodás, csak hát az utóbbi években jóval több kudarcélmény ért, mint sikerélmény.
"képzeld el magad 5 év múlva. erre persze mindenki az mondja, hogy nem tudja. Na ez viszont baromság. Mindenki vágyik valamire. Nem kell reális cél legyen, csak valami amin gondolkodhatsz "
Ha csak ez kell, elképzelhetem magam akár a monacói hercegnek is... kérdés, hogy ennek mi értelme van. Mi értelme van vizionálni egy nem reális célt? Ha magam se hiszek benne, akkor nem ad erőt. Akkor csak játszadozom a fantáziámmal.
Szerintem annak van értelme, hogy valaki kijelöl egy célt, és mindent megtesz a megvalósításáért.
"csinálj valamit. a tétlenség a lélek halála. vagy ilyesmi. 21 vagy és nem tanulsz? miért is nem? vannak tök jó egyetemek, ingyenes az oktatás, az első félév sehol sem olyan gyilkos, aztán meg úgyis lesznek barátaid. "
Külföldre jártam egyetemre, pszichiáter tanácsára vettem ki egy év szabadságot. De nem bánom, amúgy sem nagyon találtam a helyem, igaz, volt egy-két klassz dolog. Bár lehet, hogy ez is csak a depresszió miatt van. Szerintem most itthon se nagyon találnám a helyem. Valahogy semmit nem érzek elég jónak, és ritkán csinálom azt, amit igazán szeretek. Egyébként számomra az egész egyetem-téma jóval több stresszt okoz, mint izgalmat.
"Én is sokszor gondolkoztam h lehet h a vallás segítene, de valahogy... magamévá teszek egy eszmeredszert, ami pontosan meghatároz mindent. olyan mint ha főzés helyett mirelit kaját ennél. én nem érzem h közelebb visz a gödör széléhez, szerintem ez egy olyan valamit kicsit magadért kapaszkodó. aztán ha majd megint tipp topp vagy, építheted annak az istennek az országát, amelyikét csak akarod."
Régebben nagyon vallásellenes voltam, de ez megszűnőben van. Én személy szerint nem vagyok hívő (leginkább semmiben nem hiszek, amiben nincs bizonyíték; szerintem ez jobb stratégia, mint bármiben hinni, amit nem cáfoltak meg), de most már nem akarok "megtéríteni" senkit. Úgy vagyok vele, hogy ha a vallás segít, vagy akár megmenti az életét, akkor már megérte. Csak ne vonuljon cserébe dzsihádba... Maga a vallás egyébként nem foglalkoztat. Úgy gondolom, hogy a legtöbb ember 1. nem tudatos választás alapon vallásos, hanem belénevelték, vagy a kultúrája adta neki (Mo.-n miért nincsenek iszlámok, hinduk, sintoisták nagy számban? Szaúd-Arábia miért nem hemzseg a keresztényektől?), mivel senki nem úgy választ vallást, hogy előbb vár felnőttkoráig, aztán végigböngészi a világ összes vallását és akkor aszerint választ, hanem gyerekkorában, amikor még kérdés nélkül elfogad mindent, hisz a szüleinek
és ehhez kapcsolódik a második pontom: 2. az emberek többnyire nem a racionalitáson keresztül jutnak el egy valláshoz. Hanem érzelmek miatt. Nem "Jézusban" hisznek, aki egy 2000 éve élt történelmi figura, próféta, hittérítő, és akiről kevés megbízható adat van, hanem "a Jézus"-ban, akiről már kisgyerekkorukban legendás meséket hallottak, akinek a történeteivel a nagyi altatta őket, akivel a nagyi a mennyországban él, akiről a pap bácsi mesélt stb. Van vallásos rokonom, és valószínűleg tizedannyit gondolkodott a vallásról, mint jelenségről és a kereszténységről, mint én és tízszer annyi érzelem köti hozzá. Ezért ezek meddő viták, mert a vallásos érzelmi alapon közelíti meg a hite tárgyát, én meg racionálisan. Érzelmi alapon meg nem lehet vitázni, mert vitában érvek vannak, nem érzelmek. Érzelmi alapon veszekedni lehet.
"Amúgyis Isten nem tűzoltó, h csak akkor zargasd ha baj van. (ezt nekem bigott katolikusok mondták... most gondolj bele, csak akkor járnál templomba, meg fizetnél egyházi adót, ha bajban lennél. minő eretnekség)"
Igen, ez eléggé kifejezi a lényeget. Nem véletlen, hogy azokban az országokban nagy a hívők száma, ahol rosszak az életkörülmények, míg a tudományosan, tudásszintben fejlett Európában bevallatlanul szinte mindenki ateista. (az én szüleim pl. bejelölték népszavazáson, hogy ők római katolikusok, de soha nem jártunk templomba, soha nem imádkoztunk, stb. Nem vallásosak. Gyakorlatilag csak annyit jelöltek be, hogy a szüleik vallásosak voltak, meg meg vannak keresztelve. Az a sejtésem, hogy a legtöbb ember így "vallásos". A népszámlálás meg kihozza, hogy Mo.-n az emberek 74%-a keresztény, miközben mindenki csak megszokásból jelöli be.) Az ember kétségbeesésében fordul "istenhez". Ezért volt régen mindenki vallásos. Amikor még nem volt a villámra magyarázat, akkor volt Zeusz. Ma már senki nem hisz Zeuszban. Az a véleményem a vallásról, hogy az az ember válasza egy pszichológiai jelenségre (a meg nem értettől való félelemre), egyfajta placebo a léleknek, ami időnként reményt ad. A hitre úgy tekintek, mint a tudás alternatívájára. Addig van szükség rá, amíg nincs bizonyosság. Szerintem olyan a tudás és a hit viszonya, mint a látó szemé és a vakvezető kutyáé.
Kicsit asszem eltértem a tárgytól...
"ne fájdítsd szegény őseid szívét. sokszor csábító,"
Igen, jól mondod! Csábító... de igazad van. Csak az zavar, hogy úgy érzem, nem kaptam meg tőlük, amit megkaphattam volna, és hogy sok minden tőlük indul ki. De nyilván ők is hozták valahonnan, és így visszamehetnénk Ádámig, úgyhogy inkább megszakítanám a láncot:D
n+2: igen, asszem ez egy nagy hibám, hogy túl komolyan veszek úgy általában mindent.
n+3: "Hazudd magadnak h jobb vagy mindenkinél!"
Ez érdekes dolog, mert szerintem alapesetben egy egészséges (nem depressziós) ember szinte mindig kicsit hazudik magának. Ez az, amikor azt mondjuk, hogy "én zseni vagyok" "mekkora császár vagyok már", miután berúgtunk egy gólt pl. De ebben a kérdésben a 12-es válaszoló nagyon jól leírja az igazságot az utolsó bekezdésben:
http://www.gyakorikerdesek.hu/egeszseg__mentalis-egeszseg__1..
Nem tudom, hogy a valóságot akarom-e látni teljes egészében. Végül is, hazugságok nélkül mind megbolondulnánk. Azért nem csak az igazságot látjuk az életből, mert nem bírnánk feldolgozni. Mert az igazság néha nagyon szar. Szükségünk van hazugságokra, tündérmesékre, mennyországokra, istenekre, földöntúli lényekre, "dimenzióváltásra", tenyérjóslásra meg minden ezoterikus sületlenségre. Képzeljük el, hogy az ötéves kisgyerek megkérdezi az anyját, hogy "anya, a mami hol van?" és erre nem azt válaszolja az anya, hogy "fent van a mennyországban, kicsim, Jézuskával, jól érzi magát, és egyszer viszontlátjuk és mind boldogok leszünk", hanem azt, hogy "két méter mélyen porlik a temetőben a teste, nagyrésze már lebomlott szervetlen vegyületekké, a személyisége, gondolatai meg már a múlté, mert csak addig léteztek, amíg az agya működött és létrehozta az érzelmeket kiváltó biokémiai vegyületeket"...
Megint eltértem...
n+4: van testvérem, de ég és föld vagyunk, eléggé elszeparálódva nőttünk fel... de azért számíthatok rá.
n+5: szoktam, néha még össze is jön. A tesóm már 16 éves korában se szeretett velünk jönni, mert unta, hárman meg utálok elmenni. Nem tudom nagyon megmagyarázni, de nagyon szarul érzem magam, mikor csak a szüleimmel megyünk valahova. Olyan vagyok, mint valami egyke, miközben a szüleim meg a munkájukról beszélnek. Általában úgy hidalom át, hogy elhívom egy barátomat.
n+8: orvosira, jogira, mérnökire tuti, nem megyek. Amúgy sokkal egyszerűbb úgy szakot választanom, ha kizárom azt, ami nem érdekel, mert ezekről határozottabb az elképzelésem.
"n+10:elismerésre vágysz, de az igazi elismerésd csak a saját sikereid fogják meghozni magad számára, magadtól "
Ezt mondják, de nekem ez nem elég. Úgy érzem, valami olyasmit keresek folyamatosan, amit a szüleimtől kellett volna megkapnom, csak nem kaptam meg, mert nem rám figyeltek.
Amúgy örülök a válaszodnak, tetszik a stílusod, nagy forma lehetsz! :)
Nos rendben, itt a blogom címe:
www.titkoshely.blog.hu
De előre szólok, egyelőre elég kezdetleges, nem sokat foglalkoztam még vele. Igyekszem folyamatosan bővíteni.
válasza:Előre szólok, hogy egy teljesen átlagos, kicsit sem tudásszomj-vezérelt, karrierista ember vagyok, aki most írni fog neked.. :)
Ahogy olvastam a soraidat (eddig összeset), teljesen ráillett az összes gondolatod kb, a pároméra... ő is egy végtelenül okos/szorgalmas/racionális és logikus gondolkodású ember... És kezdi legyilkolni a kis lelkét ez az életfelfogás... Minden tudni akar, érteni, átértelmezni, "síkba helyezni".. Ugyan ők nem gazdagok, de jól élnek... Tulajdonképpen semmi komoly gondja nincs (családtagok élnek, jóban van mindenki nagyjából mindenkivel, stb.)... Mostanság néha órákat beszélgetünk arról, vajon miért esett ilyen mély depresszióba, holott SEMMI GONDJA nincs, és ezt ő tudja is, ebbe betegszik bele... Neki minden fekete, és fehér, ahogy neked... Mindenben keresi az okokat, az okozatokat, a realitást, semmit nem tud úgy nézni, hogy "na ez van, kész...semmi oka nincs csak van"...
Nem elég hogy lelki bajt okoz neki ez a sok kusza gondolat, már fizikai fájdalmai is vannak ettől a sok görcsös gondolatmenettől.. És szegény nem tud kimászni... És látod, itt vagyok én, az egyszerű, hozzá képest butácska (már arra értve amit meg lehet tanulni), de igen... talán én vagyok nálunk az életrevaló :) Ha sírnom kell sírok, ha jó az élet, nevetek, tudok tombolni, nyugodni... Kielégít ha az élet nyugis, nem keresem mindig a miérteket.. :)
Még egy nagy hasonlóság: Hasonlót mondott a minap -> Nem szereti azokat a helyzeteket, amikor jól kéne éreznie magát.. úgy érzi hogy ez túl kényszeres, és direkt kerüli már a baráti összeröffenéseket (amiket korábban imádott)... Én nagyon igényelném a kimozdulást, ő meg a négy fal rabja lesz lassan.. még néha eljön velem ide-oda...de nem élvezi... egy ideig talán igen, de utána kibukik valamin, ami régen fel se tűnt neki, és ott vége. Ismét elmegy a kedve mindentől, amit régen imádott.. Semmi hobbi, játék, kirándulás, nyaralás... nem teszi boldoggá annyira, mint régen... Én pedig tehetetlenül állok, és már magamat hibáztatom, hogy mit ronthattam el, vajon én okoztam valami törést? Igyekszem kiállni mellette, de úgy érzem nem is akarja hogy segítsek..ahogy te is írtad.. Félsz hogy senki sem ért meg, PEDIG biztos vagyok benne, hogy lenne/van, aki megakar érteni!!!!!
Annyit még hozzátennék, hogy neki a tinédszerkora maradt ki úgyérzem... jelenleg 20 lesz 2 héten belül... és amikor tini volt (együtt vagyunk azóta).. ő sose lázadt, nem keresett válaszokat, úgy érezte szerintem, hogy ő mindenre tudja a választ, és minden jó úgy ahogy van... Mai napig talán nem tudja teljesen ki is ő, mert sose látott más alternatívát, csak amihez VÉGIG RAGASZKODOTT.
21/L
válasza: válasza:Tetszik, nem tetszik, beképzelt, elkényeztetett hülyegyerek vagy aki mindent megkapott, semmiért semmit sem kellett tennie, és azt hiszed hogy jobb vagy mindenkinél. Neked is csak megszületni volt nehéz. Talán kezdj el emberek közé járni. Nincsenek barátaid? Igen az ilyen gyerekekkel általában nem szoktak barátkozni, csak akkor amikor kell valami, lehúzzák és csá mehetsz haza, ők megérzik hogy valaki jobbnak vagy többnek tartja magát. Van a fejükben valami ami neked nincs, sütnivaló, a sok elméleti hülyeséggel amit tanulsz azokkal az életben semmire nem mész.
"táborozni akarok, bulizni akarok, szerelmes akarok lenni, hülyeségeket akarok csinálni, jól akarom magamat érezni, és ki akarok békülni azokkal, akikkel összevesztem,"
Ez bizony neked mind kimaradt, mi is csináltunk a kert felgyújtáson át minden baromságot, nem vagy életrevaló, változz meg, szállj le a magas lóról és élj, nem vagy jobb mástól.
válasza:
válasza:Szia! Én végigolvastam a történetedet, de komolyan csoda az ilyen értelmes, intelligens ember mint te:) Nagyon a szívemig hatolt..:)
és úgy vettem észre,hogy annyi csalódás ért már téged korábban, hogy eljutottál odáig,hogy már tényleg semmi hit,elszántság nincs benned. Pedig hidd el, ha az ember nagyon akar valamit.azt el fogja érni, ha törik, ha szakad!!
"A KÉP,AMIT MAGADRÓL ELKÉPZELSZ,TETT AZZÁ,AKI MA VAGY. HA MEGVÁLTOZTATOD EZT A KÉPET,AKKOR A KÉPPEL EGYÜTT TE IS MEGVÁLTOZOL."
"A HOZZÁÁLLÁSOD SOKKAL FONTOSABB,MINT A TÉNYEK."
"HA VALÓJÁBAN BOLDOG AKARSZ LENNI,AKKOR GYAKRABBAN KELL HÁLÁSNAK ÉREZNED MAGAD. HA AZT MONDOD:'MAJD AKKOR LESZEK HÁLÁS,AMIKOR AZ ÉLETEM EGYENESBE KERÜL.' , AKKOR SOHASEM LESZEL BOLDOG!"
"AMÍG NEM ADOD FEL,ADDIG LEGYŐZHETETLEN VAGY."
ne aggódj,minden csak rajtad áll!Ha változtatni akarsz, és hiszel magadban, sikerülni fog!!;)fel a fejjel!
Jó ég. Elolvastam az egészet és néhány kommentedet (a többekét nem, mert nagyon válaszolni akartam már) és meghökkentem: Olyan vagy, mint én. Én 21 éves lány vagyok egyébként, apukámra nekem 8 éves korom óta kellett vigyáznom, és hiába éreztem magamban egész életemben, hogy központi ember lehetnék a társaságban, sosem voltam, igaziból sosem mertem megnyílni, ezért hasonló a helyzetem a barátokkal is.
Tudnék mesélni még dolgokat amik talán segítenének, talán mindketten segíthetnénk egymásnak- feltéve ha még érdekel a dolog. Írj privát levelet, ha még aktuális a kérdés ;)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!