Milyen stádiumban vagyok már?

Ocd-m van, elég erős, viszont a legrosszabb elképzelésem, ami létezhet, az azonosulni anyámmal bármilyen formában is. Az érintésétől konkrétan hánynom kell, ezért nem engedem soha, hogy hozzám érjen, most már tovább fajult a dolog, már a hangját sem vagyok képes elviselni, sőt még akkor sem, ha nem is hozzám beszél, egyszerűen csak hallom.

Ennél már csak az rosszabb, hogy konkrétan a tárgyakban is érzem őt, az alvással vannak a legnagyobb gondok: minimálisan 20x igazítom a párnát, mert olyan, mintha ő lenne az, a takarót szintén, az elhelyezkedésemet szintén, néha többször (ma mondjuk 1 órán belül 3x ugrottam ki az ágyból) ki kell ugranom az ágyból, mert elviselhetetlen minden. Nem tudom megmagyarázni ezt az érzést, de említettem, hogy semmilyen formában sem szeretnék érintkezni vele, és a legnagyobb rémálmom, az azonosulni vele.

Több éjszakája megy már ez, a másik zavaró dolog az az, hogy éjjel 2x kel fel wc-re, és mindig benyit hozzám, hogy miért vagyok még fent, majd tart egy félórás beszédet arról, miért fontos az alvás. Tehát gyakorlatilag attól rettegek, szorongok, hogy fel fog kelni hamarabb, mint én alszom el.

Minden éjjel felkel 2x sajnos.

Ami nagyon bizarr, az az, hogy a mostani sírógörcsöm után már majdnem imádkoztam, hangosan...mire pont kinyitotta az ajtót. Elküldtem kissé csúnyán, de legalább elment vissza lefeküdni.

Korábban bántalmazott, kritizált, holott ő maga egy nagy undormány.

Nem érzem jól magam, azt sem tudom, mi ez, OCD, skizofrénia?!

Pár nap múlva már költözöm, de egyre inkább elviselhetetlennek érzem ezt a légkört. Most alig szeretném befejezni az írást, mert előre félek az ágytól, az újabb kompulzióktól.

Mi a véleményetek?