Kezdőoldal » Egyéb kérdések » Egyéb kérdések » Volt olyan tanár akit nem...

Volt olyan tanár akit nem szerettetek? És miért?

Figyelt kérdés

Ezt a kérdést azért tettem fel, mert kíváncsi voltam, hogy ha volt olyan tanár, akit nem szerettetek, mert pl. ordibálós volt vagy éppen rosszul oktatott, hogyan kezeltétek a helyzetet?


Itt az én történetem: volt egy fizikatanárunk a gimi 10. vagy 11. osztályában, akit egyáltalán nem szerettünk a viselkedése miatt: gyakran kiabált, veszekedett. Eddig csak mosolyogtunk rajta (magyarul: röhögtünk rajta, de mi csak mosolyogni mertünk). A pohár akkor telt be, amikor az egyik lányt feleltetni akarta, de ő csak kevés választ tudott megadni (mert neki nem ment könnyen az az anyag) és a tanár elég megalázóan viselkedett vele (négyszemközt,az egész osztály előtt), hogy meg se mertünk mukkanni. Amikor a lány vagy 10 perc múlva elsírta magát, a közelben ülők igyekeztek őt megvigasztalni, nehogy a tanár meglássa. Én persze, nagyon dühös lettem. Egyszerűen nem értettem, miért kellett így viselkednie a gyengébbekkel. Odamentem hozzá és mondtam neki udvariasan, hogy szeretnék vele beszélgetni az óra után a tanáriban. Így is lett. Amikor bementünk a tanáriban, rögtön megaláztam őt a többi tanár előtt, hogy ők is tudomást vegyenek erről. Kérdeztem tőle, hogy elfelejtette, hogy ő is koptatta az iskolapadot? És tényleg ilyen lekezelően bántak vele a tanárok? Mert akkor biztos nem vette volna át tőlük ezt a viselkedést. Nézzen csak rá a többi tanárra! Ők vajon milyen élményben részesülhettek fiatalkorukban? És miért lettek tanárok? Hogy tanítsanak! Ezután elnézést kértem tőle a viselkedés miatt, meg a többi tanártól is és elegánsan léptem ki a tanáriból.

Másnap az ofőm elmondta az osztályának, hogy előző nap telefonált a megalázott lány édesanyja az eset miatt. Kérdezte tőlük, hogy tényleg ez történt-e. Mindenki igennel felelt, majd az ofőm elmondta, hogy bár én sosem szoktam a felnőttekkel így viselkedni, de igazam is volt abban, amit előző nap mondtam, és, hogy felráztam a tanárt. Ezen mindenki tökre meglepődött. Én pedig megkérdeztem a tanárnőt, hogyan reagáltak a tanáriban? Azt felelte, hogy mérgesek lettek rá, főleg ő. A tanárt el is bocsátottak, volt, aki azt mondta, menjen pszichológushoz a viselkedése miatt. Többet nem tudok...


2011. máj. 29. 19:46
 1/5 anonim ***** válasza:

Bocsi, most nem a kérdésedre adok választ , de érdekel a történeted :D

Mit értesz azalatt , hogy "megalázóan viselkedett"? Pontosan mit csinált a tanár?

2011. máj. 29. 20:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
100%

Annyira fura, hogy középiskolásként én is hányszor, de hányszor kiborultam azért, mert csúnyán beszélt velem a matek meg a fizika tanár, amikor megaláztak, hogy milyen hülye vagyok, hogy nem tudok semmit, és ugyan milyen iskolából jöttem én (középsuli alatt végig heti kétszer matek-fizika tanárhoz jártam, hogy normálisak legyenek a jegyeim). A tanárnőnk az egyik lánnyal közölte, hogy amíg ő ott tanár, soha nem fogja átengedni, a csaj sulit váltott, ott érdekes módon hármasnál rosszabb jegye nem volt utána soha. Az érettségije meg ötös lett. (A tanárnőt egyszerűen nem lehetett eltávolítani a suliból. Próbálkoztak vele többen is a szülők, de az igazgató végig a tanárnőt védte, és a tanárok is. 18 éve tanított már a suliban, mikor mi odakerültünk, egyszerűen kirobbanthatatlan volt.)

Aztán jött az egyetem, és rá kellett jönnöm, hogy a középiskolai megalázások sehol nem voltak ahhoz képest, amiket most kapok. Sok gimnazista nem hiszi el, de egy komolyabb egyetemen, komolyabb szakon, ahol befolyásos emberek tanítanak, ott úgy beszélnek veled, ahogy akarnak, ahogy a kutyával sem. Kell néhány év, de egy idő után fel sem veszi ezeket az ember, mert annyira kiölik belőle a reakciókat az ilyesmire.

Sajnálom a csajt, de nem ajánlok neki komolyabb egyeteme, ha ilyesmitől kiborul.

2011. máj. 29. 20:05
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%

a kémia tanárt utálom/tam

Mert nem volt nője és a feszültségét nem volt aki feloldja és rajtunk vezette le....Röviden ennyit róla!!

Matek:Tesóm abba a suliba járt,ahova én,és összeveszett vele,és a tanár kimondta év vége felé hogy "pofára osztályzom" ezek után örülj ha a kettest megkapod,mivel a drága testvéred nem pakolt neki könyvet,és összeveszett vele,úgy hogy édesanyánkat is behívták az igazgatói irodába "szembesítésre"....

Egy bolha pitiáner iskolán kívüli nem kötelező tevékenység miatt,meglátta a nevemet a dolgozaton és áthúzta...Másik matektanár kijavította és 4-est adott rá...Röviden mind a két tanárból ennyi...

A többit "szerettem"...:)

2011. máj. 29. 20:40
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 A kérdező kommentje:

a legelső kommentelőnek ezt válaszolom: a tanár azzal bántotta meg a lányt, hogy folyton azt mondta neki, hogy nem tanult semmit, pedig tanult, csak nehéz volt neki az anyag. Erre a tanár gesztikulálva mondta neki, hogy ha ilyen nehéz neki a feladat, az az ő hibája, és nem érdekli, hogy a többi válasz jó volt, egyest kap és kész! És beírta az egyest.

És hidd el, nem az egyes miatt sírt a lány, hanem a tanár viselkedése miatt.


Ha érdekel egy másik eset az általánosból, amit nem láttam ugyan, csak a barátnőm mesélte: a hülye tanárnőnk elvette az egyik lány dolgozatát és eltépte, mert azt hitte, lemásolta a padtársáról, pedig ő csak segített neki! (ez 4-dik osztályban történt azt hiszem) A lány persze sírt is emiatt.

2011. máj. 29. 20:45
 5/5 anonim ***** válasza:
100%

Több is volt, de akinek a mai napig nem tudtam megbocsátani az a hetedikes-nyolcadikos osztályfőnököm. ( ötödik-hatodikban más volt, őt nagyon szerettem, de sajnos elment a suliból.)Én egy félénk kislány voltam, és pár hülye fiúosztálytársam ezt ki is használta és rendszeresen ököllel ütötték a karomat. Én nem mertem senkinek sem szólni erről, de amikor már a többi lány is észrevette a kék-zöld foltokat, rábeszéltek hogy szóljak az ofőnek. Én megtettem, és a tanár osztályfőnökin felelősségre vonta a fiúkat. A főkolompos erre elkezdett szánalmasan védekezni, hogy nem ők hanem a barátnőim vernek. A tanár "elhitte" és jól leszúrta a barátnőimet. Mellesleg én kövér voltam akkor a barátnőim meg kb. 40 kilósak, velük szemben tudtam volna védekezni, de 4-5 fiúval szemben esélyem sem volt.

A másik húzása meg az volt, hogy amikor apukám intézte vele a felvételi papírokat, elkezdett sápítozni neki, hogy reméli nem gondolják komolyan hogy engem gimnáziumba akarnak felvételiztetni, mert én ahhoz hülye vagyok. Persze felvettek az adott gimibe, aztán meg Magyarország két elég neves egyetemére is. Most végzem a másodikat, hamarosan hivatalosan is a tanárnő kollégája leszek. :)

2011. máj. 29. 23:02
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!