Neked mi az értékrended?

Nekem a klasszikus erények képezik az értékrendemet. Azt gondolom, az ember összetett lény. Nem vallási, ezoterikus értelmezésben, hanem definitíve vannak különböző rétegei. Van fizikai teste, vannak érzetei, érzései, érzelme, vannak összetett vágyai, van objektív mentális tudása. És ezek ilyen sorrendben is épülnek egymásra. Az az ideális, ha az ember a vágyait a világról alkotott objektív tudása mentén határozza meg, mert így lesznek ezek nemes, emberhez méltó vágyak. Az érzelmeit képes elmélyíteni vagy éppen pórázon tartani, attól függően, hogy azok szolgálják-e, vagy sem a céljait. A test jelzéseit képes mentálisan felülbírálni.

Sok szenvedésnek pont az a gyökere, hogy ez a sorrend felborul. Tudom, hogy tanulni kellene, de nincs hozzá kedvem. Az érzelem felülkerekedik a logikus érven. Az eredmény: Megbuksz, vagy rosszabb jegyet szerzel, aminek hosszútávon te iszod meg a levét. Vagy oké, hogy ez a tigris üldöz, és én félek, de most olyan fáradt vagyok a futáshoz. A test felülkerekedik az érzelmeken és a logikus, mentális szinten. Az eredmény: Te leszel a vacsora.

Nem hiába hirdette kvázi az összes vallás, filozófiai irányzat az érzelmek megzabolázását. De ez nem elfojtást jelent. Ha valaki tudatosan figyeli a saját érzéseit, érzelmeit, megtanulja őket leleplezni. Lehet, hogy ettől ugyanúgy türelmetlen, ideges, csak éppen nem ez határozza meg a döntéseit, tetteit. Ha valaki így tesz, idővel ezek az érzések meg sem születnek benne, nem kell mit elfojtani. Ahogy Marcus Aurelius mondta: „Ha valami külső jelenség bánt, voltaképpen nem maga a jelenség nyugtalanít, hanem a róla alkotott ítéleted. Márpedig csak tőled függ, hogy ezt megszüntesd. Ha viszont a rossz érzés oka a lelkedben rejlik, ki akadályozhatná meg, hogy felfogásodat helyesbítsd?”

Az emo, meg néhány ma divatos viszonyulás pont azt hirdeti, amit te is, hogy az érzéseket, érzelmeket éljük meg, minél mélyebben. De én még nem láttam igazán kiegyensúlyozott, magabiztos, derűs emot. Az a gond, hogy az érzelmeket külső tényezők váltják ki, ha szabadjára engeded őket, akkor a világhoz, másokhoz való viszonyulásodat nem te, a te stabil személyiséged határozza meg, hanem külső tényezők, hogy éppen milyen ingerek érnek. Felülsz egy érzelmi hullámvasútra, amiben persze benne van az extázis is, de benne van a depresszió is. Azok az emberek, akikről azt gondolom, magabiztosak, derűsek, elégedettek az életükkel, mind higgadtak, visszafogottak, erős önuralommal rendelkeznek. Ők határozzák meg, hogy mihez hogy viszonyulnak, és nem az, hogy éppen éhesek-e, fáznak-e, szerelmesek-e, vagy éppen most rúgták ki őket a munkahelyükről.

~ ~ ~

A szabadság egy elég nyitott, homályos fogalom. Itt is a helyes arányt kell viszont meghatározni. A világnak vannak törvényei, törvényszerűségei, ami alól nem lehet kibújni, és ami korlátozza az ember szabadságát. A szabadság igazi kulcsa az, hogy ne akarj olyan dolgot, ami lehetetlen, vagy igazságtalan, akkor szabadnak fogod magad érezni. De ehhez jól kell ismerni a világot is, önmagadat is. Vannak dolgok, amiknek szabad utat kell engedni, mert úgy igazságos és úgy működik jól. Vannak dolgok, amiket a társadalomnak, vagy az egyénnek magában kell korlátoznia, és nem azért, mert ez a szokás, hanem mert az egyénre hosszútávon sokkal rosszabb hatással van, ő szívja meg a saját szabadságát.

~ ~ ~

A helyes út tehát az, ha a számodra negatív következményekkel járó érzéseken, érzelmeken, vágyakon megtanulsz uralkodni. Nem szabadon engeded ezt az oroszlánt, hanem a kocsid elé fogod. Ami viszont pozitív érzés, érzelem, vágy, azokat meg megpróbálod elmélyíteni.

~ ~ ~ ~ ~ ~ ~

Persze az értékrend ennél jóval összetettebb fogalom, aligha lehetne néhány oldalon belül összefoglalni. Benne van az, hogy az ember hogy viszonyul önmagához, hogy viszonyul másokhoz, hogy viszonyul a világhoz, hogy viszonyul Istenhez (hisz-e egyáltalán valamiféle istenben). Benne van a politika, a vallás, a tudomány, a művészet, a filozófia, és ezen témákban sok-sok gondolat, viszonyulás. Nehéz lenne ezeket mind-mind felsorolni. Számtalan kérdésben alkotott vélemény meghatározza az értékrendedet. Pl. politikai téren az, hogy vajon a társadalomnak kell kiszolgálni az egyént, a társadalomnak akár áldozatokat is kell hozni az egyén érdekében, vagy éppen fordítva, az egyénnek kell szolgálni a társadalom érdekeit, az egyénnek kell áldozatokat hozni a társadalom egészének érdekében. Pl. ez az egyik gyökere annak, hogy valaki bal- vagy jobboldali értékrend felé mozdul el.

> Előző,de én igenis szabadon engedem az érzelmeket

Természetesen ez a te magánügyed. Ezt elítélni nem tudom, maximum megítélni. Sokan gondolkodnak így, és tizenévesen talán én is így gondoltam, bár kevésbé ennyire tudatosan megfogalmazva. Aztán majd az idő eldönti, hogy éppenséggel számodra ez milyen következményekkel járt, pozitív, vagy negatív irányba vitte-e el az életedet. De erre csak magad tudsz rájönni, persze nem baj, ha az ember meghallgatja mások véleményét, gondolatait is, mert elősegítheti, felgyorsíthatja a megfelelő felismerések belátását, vagy éppenséggel előbb látod meg benne a hibát, és ennek ellenében segíti a megfelelő felismerések meghozatalát.

> Minden betegségnek az elfojtástól az oka,nem fogom elnyomni magamat!

Mivel úgy tűnik az előző válaszomból nem tűnt ki, ezért itt külön rávilágítanék, hátha te, vagy valaki, aki idetéved, megfontolásra érdemesnek találja. Ez egy hamis dilemma. Nem csak szabadon engedni, és elfojtani lehet az érzelmeket. Létezik harmadik alternatíva is, és ez – szerintem, meg sok filozófus, gondolkodó szerint is – az üdvözítő. Egy hasonlattal élve ha van egy oroszlánod, három dolgot tehetsz:

- Bezárod. (Értsd, elfojtod az érzelmeidet.) Így egyre éhesebb lesz, előbb-utóbb át fogja törni, rágni az ajtót. Igen, ez valóban sok mentális probléma, betegség forrása.

- Szabadon engeded az udvaron. De akkor ő fog irányítani. Te csak akkor tudsz átmenni az udvaron, ha az oroszlán éppen alszik. Ha nem, akkor megesz. Magyarán te csak akkor leszel boldog, kiegyensúlyozott, derűs optimista, ha a körülmények úgy alakulnak. Ha nem úgy alakulnak, nem tudod magasabb perspektívából nézve, nem érzelmi, hanem racionális alapon belátni és megélni a jelenlegi rossz helyzetedhez képest az egész életed pozitív voltát, nem tudsz derűs, higgadt, nyugodt maradni. Gödörbe esve sírdogálni fogsz, vagy dühös leszel, ahelyett, hogy azt mondanád: „oké, ez egy rossz helyzet, ami kicsit veszélyes is, félelmetes is, de tegyük félre mindezt, nézzük meg a lehetőségeinket, találjuk ki, hogyan tudunk kimászni belőle”.

- A harmadik alternatíva, ha sem szabadon nem engeded az oroszlánt, be sem zárod, hanem gyeplőt teszel rá, megszelídíted, adsz neki enni, ha kell, megfékezed, ha az kell, kocsi elé fogod, és máris oda visz, ahova te szeretnéd. Nem fojtod el, nem zárod be, de nem is engeded szabadjára, nem hagyod zabolázatlanul.

> CSAK AZ ELFOJTÁS A ROSSZ,SZABADSÁGOT AZ ÉRZELMEKNEK!

Ez lehet szintén okoskodásnak fog tűnni, pedig pozitív irányú javaslat. Célszerű kerülni a puszta nagybetűkkel írást. A másik félben nem hogy erősíti a mondandód súlyát, pont hogy komolytalanabbnak fogja vélni, hiszen érvek helyett a betűmérettel akarsz egy véleményt átütni a másik félnél, pont a logikus érvek hiányát szokta sok esetben jelenteni. Gondolom nem az volt a célod, hogy komolytalanabbnak tűnjön ez az állításod. Gondolom pont az ellenkezője volt a célod, csak éppen az eszköz, a tett, ahogy ezt megvalósítani szeretted volna, pont ellentétes hatást fejt ki, mint amilyen hatást elérni kívántál volna.

> #3 Az utánad válaszoló barom pont ilyen,igazi kérgesszívű,érzéketlen,érzésnélküli gonosz:(

Egyrészt #3 a buta, okoskodó emberekről beszélt. Én ezt a jelzőt nem tudom magamra értelmezni. Okosnak lenni önmagában pozitív tulajdonság. Az okoskodás az, ha valaki okosabbnak akarja feltüntetni magát, mint amilyen, indokolatlanul kérkedik a tudásával, vagy annak látszatával. Én nem vagyok különösebben okos, nem gondolom, hogy úgy általában okosabb lennék, mint a kérdező, vagy #3, maximum van egy olyan jellegű tapasztalatom, ami a koromból fakad. Hogy ez okosság-e, vagy tévedés, azt majd én is, ti is eldöntitek az életetekből eltelt idő távlatában. A magam részéről pusztán leírtam – mivel a kérdező határozott kérése az volt, hogy mi válaszolók írjuk le – a saját véleményünket a témában, hogy nekem mi képezi az értékrendemet, és mivel a kérdező egyben válaszolt is a saját kérdésére, kifejtette a saját véleményét, így részben ennek tükrében, erre reflektálva tettem mindezt. Ebben a magam részéről nem találok semmi olyan jelleget, amitől én okosabbnak tűnnék, mint amilyen vagyok.

Másrészt az okoskodás és a kéregszívűség, érzéketlenség között én nem látok összefüggést. Lehet valaki úgy okoskodó, hogy közben érzelmes, romantikus, empatikus, és lehet valaki úgy érzéketlen, pszichopata, szociopata, hogy közben egy szót nem szól – így aligha lehetne rá azt mondani, hogy okoskodó –, egyszerűen csak a hátadba szúr egy kést.

Harmadrészt nem gondolok magamra úgy, mint érzéketlen, kéregszívű emberre. Mint írtam vannak érzelmek, amik negatív hatással vannak az ember sorsára, döntéseire, ezeket kell megtanulni kezelni. Pl. a dühöt, félelmet, kétségbeesést, türelmetlenséget, makacsságot, agressziót, lustaságot, tehetetlenséget. De vannak érzelmek, amiket nem elnyomni kell, hanem pont hogy etetni. Ez sem szabadjára engedés jelent, hanem annál még többet. Ilyen például az empátia, a pozitív értelemben vett tolerancia, a szeretet, a szépség megélése, mások segítésének öröme, a türelmesség, a (valódi) bátorság, akaraterő.

Negyedrészt nem igazán látom, te miben vélted felfedezni azt, hogy az előző válaszomban lett volna bármi, ami rád nézve negatívan hatna, hogy kimondottan az lett volna a célom vele, hogy neked ártsak. Pontosan mitől gonosz az én véleményem, és/vagy azon keresztül a személyem? Azért mert a véleményem nem egyezik a tieddel? De hát az embereknek sok dologban nem egyezik a véleményük, ettől még nem gonoszak, nem érzéketlenek, ettől még igyekezhetnek segíteni egymásnak. Minden meggyőzés valahol ilyen segítésnek szánódik. Az lenne a gonoszság, ha én úgy látnám, hogy te nem gondolod jól, amit, és ennek ellenére ösztönöznélek rá, hogy „igen, hajtsd csak a szakadékba”, vagy egyszerűen legyintenék, és egy betű leírása nélkül lapoznék tovább.

Ötödrészt ez egy sértés. Én is kiélhetném, szabadjára engedhetném az indulatomat, én illethetnélek negatív jelzőkkel, kedélyesen elanyázgathatnánk egymással. Ha nagyon belemelegednék, akkor az eredmény az lenne, hogy mindkettőnk rosszabb hangulatban állna fel a géptől. De én nem elfojtom ezt az érzést, hanem meg sem születik bennem. Miért? Mert semmiféle kapcsolat nincs közöttünk, hogy mit gondolsz rólam, az semmiféle hatással nincs rám, én ettől nem leszek se gyengébb, se alacsonyabb, se csúnyább, se butább, se szegényebb. Jó eséllyel fél év múlva már arra sem fogok emlékezni, hogy ez a beszélgetés valaha lezajlott. Nincs komolyabb jelentősége. Akkor miért kellene, hogy ez az én kedélyállapotomra, hangulatomra bármiféle hatással legyen? Persze ettől még igyekszem erősíteni a már leírt véleményem, mert úgy érzem valóban jó úton járok, és talán van valamennyi esélye, hogy ha nem is most, idővel esetleg mégis átmegy egy-egy gondolat. De ez nem nekem jó, hanem neked jó. (Feltéve persze, ha nem én látom rosszul a dolgokat, de részben az idő, a saját tapasztalatom, részben különböző gondolkodók, pl. sztoikus filozófusok akik munkásságába volt szerencsém felszínesen, de mégis egy kicsit belepillantani, ezeddig engem látszódnak igazolni.)