Normális vagyok?

Milyen volt a gyerekkorod?

Aszociális.

Ha jól érzed magad, nincsen semmi baj. Senkinek sem kötelező az általános társadalmi mintákat követni, nem kötelező hogy legyenek barátaid, családod, együtt öregedj meg a pároddal és hasonlók... Én is egyedül vagyok, és eszembe nem jut soha, hogy ez normális-e vagy sem, jól érzem magam, ennyi.

Én is hasonló vagyok...

Én is ilyen vagyok, de azért nekem van egy pár barátom csak sajnos messze laknak és így alig találkozunk. De általában nem szoktam barátkozni senkivel, mindenkivel tőmondatokban beszélek mert egyszerűen nincs kedvem kommunikálni mert mindenki hülyeségeket beszél és kérdez. Nem tartom magam jobbnak senkinél, csak hagyjanak békén. ;)

15 évesen még változhatsz, de nem biztos, én (2-3. válaszoló) 21 évesen vagyok ilyen és mindig ilyen voltam (mondjuk nem azért mert ellenséget látnék az emberekben, egyszerűen nem érdekelnek), tehát én nem változtam, már 4-5 éves koromban is inkább egyedül játszottam, mint a húgommal vagy anyámmal (ezt ő mondta, én nem emlékszem már) és az iskolában is inkább csak azért voltak barátaim, mert "muszáj" volt... De így felnőttként már semmi nem muszáj. Ne foglalkozz azzal, mit mondanak mások, még ha veszekednek is veled a szüleid, gondolj arra, néhány év múlva ez már nem fog számítani, pláne ha elköltözöl otthonról, onnantól tényleg azt csinálsz amit akarsz. Ha megjön a barátkozós kedved, akkor megjön, ha nem, nem. Csak annak "beteg a lelke", aki szeretne barátokat, de ebben valami meggátolja, túl félénk, fél az emberektől, vagy bármi.

:) én is ezen gondolkozom,bár nálam nem jön ki az idegesit a személy érzete..de felhőtlenül legtöbbszőr csak egyedül tudok lenni,persze zenével karöltve..kérdés jut eszembe: hasonló figurák, irjatok bitte hallgatott együtteseket, esetleg kedvenc nootát...összefüggéseket keresek:)

aha, vagy én se. Csak én 32 vagyok.