Szokott olyan érzésetek lenni, hogy "kidobtatok" éveket az életetekből? Ha igen, miért? Hogy próbáljátok "visszahozni" ezeket az elpocsékolt napokat/hónapokat/éveket?

minden okkal történik, ami megtörtént megtörtént, tanultál belőle. Amiért elidőztél felesleges éveket bárhol, saját döntésed és nem egy külső tényező miatt történt. Ha érett és tapasztalt leszel, később másként látod, szükséged volt arra az időre amit elidőztél tán elpocsékoltál. Ne bánd, még ha úgy itéled is meg, hogy kárba vészett...

....

"minden okkal történik"

Ez csak a szokásos gyengeelméjű válasz az univerzum nyomasztó komplexitására...

A sors előre gondoskodik életünk egy szakaszáról, mégpedig egy másik ember megismerésével. Ezeknek a találkozásoknak meg kell történniük, hogy vagy a megismerkedés, vagy az elválás tanulságát, mint megszerzett tudást befogadhassuk. Mindennapi életünk során minden egyes pillanatban, gondolatainkkal, szavainkkal és tetteinkkel okokat teremtünk. A buddhizmus az ok és okozat törvényét tanítja, mely szerint mikor egy bizonyos okot teremtünk, annak a bizonyos oknak a jövõbeni következménye rejtetten már létezik lényünk legmélyén, és a megfelelõ körülmények hatására felszínre jön az okozat, és meg is tapasztalhatjuk. Akkor abban az életszakaszban nem gondoltad, hogy „kidobott” évek, mivel csak később láttad annak, mivel érettebbé váltál.

Én azt mondanám, hogy a múltban él az aki, visszafelé tekinget, nézz a jövőbe lásd meg mi az ami előre visz, és ne rágódj a múlton, előre nézz és építs!

....

Rengeteg időt ki lehet dobni. Nem lehet visszahozni őket.

Ha az első mondat nem lenne igaz, akkor senki nem fejlődne, mert egyből jól dönt és okosan. Ilyen nincs.

Ha a második mondat nem lenne igaz, akkor az egész életnek nem lenne tétje és nem is lenne miért dönteni, hiszen egyszer majd véletlenül is rátalálhatsz a jó útra. Ilyen sincs. Az élet véges.