Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Jogosan érzem ezt?

Jogosan érzem ezt?

Figyelt kérdés

Van egy barátnőm, aki már évek óta tervezi az életmódváltást, de a megvalósításig még nem jutott el.

Ebben közrejátszhat, hogy halogatós típus és hajlamos arra, hogy eltervezzen több dolgot is, amikbe aztán végül nem kezd bele.

Nem rég beszélgettünk és panaszkodott nekem arra, hogy sokat szokott stresszelni, apróbb dolgokon is.

Én ennek kapcsán rákérdeztem, hogy áll az életmódváltással és javasoltam neki, hogy érdemes lenne belevágni, mert jót tenne neki és lekötné a fölös energiáit.

Úgy tűnik ez hatott, mert végre megmozdult valamilyen irányba és elkezdett jobban odafigyelni az életvitelére.

Még mondta is, hogy a múltkori beszélgetésünk emlékeztette őt arra, milyen régóta szeretné már ezt elkezdeni, illetve más dolgokat is régóta szeretett volna kipróbálni. Most érzi magában a kedvet és a lendületet arra, hogy végre tényleg változtasson.


Én ennek örülök, de valahol úgy érzem ez kicsit az én érdemem is, hiszen ha akkor nem mondom neki azokat a bizonyos dolgokat, lehet, hogy sosem vág bele a céljai megvalósításába.

Lehet, hogy azzal a pár mondatommal én változtattam meg az életét?

Jogosan érzem ezt?



#hála #életmód #baráti tanács
jan. 7. 12:30
 1/2 anonim válasza:
100%

Érezheted, persze, de mit számít? Elismerésre vágysz miatta vagy mi a cél, mert a kérdésből nem derül ki.


Egyébként írtad, hogy már ő is gondolkozott rajta, tehát inkább csak egy löketet adtál, illetve megerősítetted ebben, de a leírtak alapján nem mondanám, hogy te változtattad meg az életét. Te hozzásegítetted a változáshoz, én úgy fogalmaznék

jan. 7. 12:39
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/2 anonim ***** válasza:
Ez a "főszereplő szindróma" nagyon nagyon gáz, kérdező, reméljük kinövöd. Mások élete nem rólad szól, akármennyire is szeretnéd azt hinni.
jan. 7. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!