Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » 4 éve nem beszélek a legjobbba...

4 éve nem beszélek a legjobbbarátnőmmel és hiányzik, mit tegyek?

Figyelt kérdés
Igazából gyerekkorunk óta ismertük egymást, de több húzása volt, ami miatt elegem lett belőle. Zaklatott egy srác és nem tudtam mindig, kitől tud rólam mindent és mint kiderült tőle, én naív meg mindig panaszkodtam neki róla. Nyomozgatott utánam, kibeszélt másoknak, sunyi volt. Tudom, hogy nem értette és mindig írt, én meg soha nem írtam neki vissza és egy idő után már megunta. Az elején jó volt, hogy nem kellett neki elszámolnom, megszűnt a zaklatás is, mert nem tudott kitől kideríteni rólam semmit, meg hogy mikor merre leszek. Majd a Facebookom meg is szűnt, szintén feltörte valaki ezidőben és én hirtelen felindulásból megszüntettem. Az elején nagyon jó döntésnek bizonyult, de kezd nagyon hiányozni. De lehet csak amiatt, hogy nincsenek a faluban barátaim és hiányzik, hogy nem lehet kivel beszélgetni néha. Mondjuk a pasija miatt amúgy is csak akkor voltam jó, amikor valami kellett vagy valamit kellett neki intézni, ebből is elegem lett. Meg hogy mindent kibeszélt, hazudozott rólam, féltem nehogy lejárasson. De lehet akkor is gáz volt hirtelen nem írni neki többet.
jan. 26. 11:49
 1/4 anonim ***** válasza:
92%
Ezzel akarsz te ismét szóba állni? Legyen már egy pici önbecsülésed.
jan. 26. 11:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/4 A kérdező kommentje:

*legjobb barátnőmmel csak már nem tudtam javítani


Csak tudjátok elkezdett hiányozni, hogy na ezt sem tudom elmondani neki, amazt sem.

jan. 26. 12:09
 3/4 anonim ***** válasza:
100%

Ezt nem hívnám legjobb barátnőnek, de még ismerősnek se. Felejtsd el, és inkább keress új barátokat.


Szomszédos faluban biztos vannak jófej emberek, ha a saját faludban nem találtál más barátot, vagy online felületen is lelhetsz. (Én pl. finnekkel "bandázok" a weben :D)

jan. 26. 12:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/4 anonim ***** válasza:
100%
Szerintem nem ő hiányzik neked, hanem az hogy egyáltalán volt legjobb barátnőd. A gyerekkori barátságokat nehéz pótolni, de azért próbáld meg, mert különben életed hátralevő részében hianyolni fogod.
jan. 26. 14:04
Hasznos számodra ez a válasz?

További kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!