Szarul esik, hogy egy gyerekkori barátságom ilyen módon megszakadt. Hogy érezzem jobban magam?

Volt egy barátnőm akivel kb. óvodától kezdve gimiig jóban voltunk (most végzős vagyok). Viszonylag sokszor átmentem hozzájuk. Az, hogy ebből nem lesz egy életreszóló barátság, visszatekintve egyértelmű volt, mert pl. sose engedték hogy ő átjöjjön hozzánk, de ez akkor még nem tűnt fel.

Nem is az a bajom, hogy véget ért a barátság, vagyis, hát jó, nem fogok hazudni, nyilván rosszul esett, de ha csak ez lett volna, szerintem könnyebben átléptem volna rajta. Azért esik ez annyira rosszul, mert egyrészt őszintén szólva kb. 0 barátom van jelenleg, és mert eléggé szemét módon zárta le ezt az egészet a csaj. Tulajdonképpen az utolsó évben azt csinálta a csaj, hogy folyamatosan megígérte, hogy eljön velem egy programra, aztán amikor ott volt az idő, érdekes módon sose jelent meg, meg sose volt online, mindig közbejött valami. Amikor a Barbie filmet akartam megnézni vele, azt mondta az anyjával már meg “kellett” néznie, erre mit látok Instán? Az új barátnőivel pink pólóban mennek megnézni a filmet. És azután ehhez hasonló hazugságokat vetett be, ahelyett, hogy kereken megmondta volna, hogy nem akar együtt lógni. Most őszintén, ha azt mondta volna, hogy kopjak le, sokkal gerincesebb lett volna mégha bunkó is lett volna.

Persze miután sokadik ilyen alkalom után már megmondtam neki, hogy ha nem akar programot akkor írja meg, megint jött egy kifogással, és leblokkoltam. Ezután a szüleim megosztották velem, hogy igazából már gyerekkorunkban is negatívan állt hozzám a csaj családja. Elméletileg az volt a bajuk velem, hogy erőszakos voltam, na és mielőtt valaki még ebbe beleáll, azt mondom, hogy *lehet* hogy az voltam, én aztán ezt nem tagadom. Na de ha ennyire szar voltam, akkor minek engedték hogy tovább barátkozzon velem? Ja, mert akkor meg neki nem voltak barátai, és így gondolom jó volt kihasználni a lehetőséget. Persze ennek a csajnak a hülyesége is hozzátett a rossz viszonyhoz: azt mondta a szüleinek, hogy az apám gonoszan viselkedik vele, és nem szívesen viszi őt (mert sokszor ő vitt minket különböző helyekre) ami teljes kamu volt, mert pont, hogy az apám állandóan erősködött hogy ő vigyen minket, mert kicsit túlféltő típus. És én nem tudom eldönteni, hogy ő ezt tényleg így élte meg, vagy egyszerűen olyan gyáva, hogy a szüleinek se meri bevállalni hogy már nem akart barátkozni. És ezek után, hogy ilyeneket mond a szüleinek, ők meg elhiszik, úgy, hogy többször találkoztak már a szüleimmel, annyira nem tudom komolyan venni.

De mindegy is, nem is ez a lényeg, hanem hogy ez egy nagyon nagy csalódás volt nekem. Én nem mondom az, hogy jó barát voltam, és persze neki teljes joga van ahhoz, hogy új emberekkel találkozzon. Jó, megértem. De miért nem tudott akkor legalább őszinte lenni velem? A családja miatt, aki hasonlóan viselkedett? Miért nem tudta ezt megmondani? De leginkább, hogy lépjek túl ezen?