Ha egy 20 éves ember nem akar a másikkal találkozni aki elvileg a barátja, mivel hogy az anyja azt bizonyos másikat nem szereti, és nem tud milyen "mesét" kitalálni hogy elengedjék otthonról, szerintetek ez igazi probléma, vagy nem is igazi barát?

bővebben:

A barátommal megismerkedtem amikor ő 17 éves volt. nemsokkal rá felszínre került a szülei előtt bizonyos szexuális deformációk a gyerekkel kapcsolatban.-anyuci kémkedett utána, követte stb- A szülei nem hitték el neki hogy nekem semmi közöm nincs a gyerekkori traumából adódott abberáciohoz, rám hárították, egy olyan emberre akit kb 1x láttak életükben, most engem állítólag 3 évvel később is UTÁLNAK. akár szakember is mondhatta nekik hogy nekem ehhez semmi közöm, mint halottnak a csók.

na most ez a történet amit én ismerek...

Ez az ami nekem visszajön. A barátom azt mondja, azért nem tud velem találkozni, mert nem tud mit kitalálni hogy hova megy... Ugyanis ha kiderül hogy velem találkozik, akkor sajnos megint pszichológushoz KELL majd járnia, mert hogy az abberációja nem múlt el, de a szülei azt hiszik, és ha velem találkozik akkor nyilván rájönnek hogy valami még van....

-am egy sima fétish....-

ÉRDEMES ebbe az egész barátságba akár egy percnyi időt is bele feccölni szerintetek? Barátság az ilyen? Nem lenne az a normális ha egy 20 éves felnőtt mentálisan ép, felnőtt gondolkodású férfi azt mondaná: Elmentem itthonról, barátommal találkozom majd jövök????