Kezdőoldal » Emberek » Barátok, barátságok » Hogyan lehet szerintetek...

Hogyan lehet szerintetek Budapesten nőkkel úgy ismerkedni, hogy nem akarok tőlük semmit? Sok-sok éves szerelmi kapcsolatom ért véget decemberben és nem búfelejtő egyéjszakás kalandot, vagy szerelmet keresek, hanem kedves ismerőt, havert, barátot.

Figyelt kérdés

A problémám az, hogy az amit látok az az, hogy egy nő ha bevallja, ha nem, AZT keresi egy férfiben. Én meg „csak” beszélgetni szeretnék egy finom kávé stb mellett. Nem vagyok egy hülye gyerek, hihetetlenül jót lehet velem beszélgetni, mert szinte mindenről van véleményem és szerintem eléggé tájékozott is vagyok, és nagy erősségem, hogy szinte minden érdekel, ami a másikat foglalkoztatja, csak azt nem tudom ezt hogyan lehetne kivitelezni.

Egyszerűen szeretnék néhány kedves ismerősre szert tenni amelyből haverság, esetleg igazi barátság alakulhat ki. Olyan, amelybe belefér az, hogy elhívom bulizni, moziba, színházba, koncertre, kiállításra, esetleg kirándulni vagy ő hív el engem hasonlókra, mutat be a barátainak. Vagy olyan akivel 1 óra alatt meg lehet beszélni egy találkozót és ő is számíthat rám ha összecsapnak a feje felett a hullámok, vagy csak egyedül érzi magát és jó társaságra vágyik.


Férfihoz alapból nem megyek oda, mert a mai világban ha ezt tenném…hülyének néznének…vagy homokosnak. És egyik sem vagyok.


Bárkinek bármi ötlete van ezzel kapcsolatban? 31/F



2014. febr. 12. 08:32
1 2
 1/15 anonim ***** válasza:
bocs férfi vagyok, nekem eddig úgy alakultak ki barátságok férfivel nővel egyaránt ha nem az ismerkedés volt az elsődleges szándék, hanem volt valami közös téma, érdeklődés, találkoztam már net-ről eddig kb 3 emberrel 1 lány, vele társkeresési céljából randiztam, de katasztrófálisan sült el, és 2 férfi velük egy közös hobbi révén, az egyikkel ápoltam "hosszabb" barátságot, vele tudtam más dolgokról is elbeszélgetni a későbbiekben, de sajnos már megszakadt a dolog, nekem nagyon lutri ez az internet, de megértelek néha én is igy érzek ahogyan te
2014. febr. 12. 08:41
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/15 A kérdező kommentje:
Hali! Nem kell bocsánatot kérni:) Nem zárom ki azt, hogy férfival ismerkedjek. De látod már ez a mondat is mennyire gázul jön le. Ezek sokszor munkahelyen alakulnak ki, de én nekem otthoni munkám van, ezért is nagyon nehéz. Meg tényleg az, hogy látom milyen felszines kapcsolatokra építik fel magukat az emberek. Tehát ha mondjuk egy lányt én meghívnék egy moziba azonnal azt hinné mindenki, hogy én akarok tőled valamit. El se tudják képzelni, hogy csak jól érzem magam a társaságában és ennyi.
2014. febr. 12. 08:47
 3/15 A kérdező kommentje:
*tőle :)
2014. febr. 12. 08:57
 4/15 anonim ***** válasza:

Én is itthon dolgozom és ugyanezek a tapasztalataim. Akinek gyerek / tini korából barátai, később már nagyon nehéz.


29/N

2014. febr. 12. 09:48
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/15 A kérdező kommentje:
Oké, legyen nehéz, de ne lehetetlen:) Az sosem zavart ha valami nehéz. De igazából az, hogy valakiknek csak gyerek/tinikorából vagy épp munkahelyről vannak barátai, az is azt jelzi, hogy ő sem tud ismerkedni, csak mindössze annyi történik, hogy amit elésodor az élet, azt elfogadja. És lehet ez az egész nem is olyan nehéz, csak az ember húz falakat maga köré. És ezt megteszi a másik ember is, mert azt hiszi ő is, hogy nin cs esélye megismerni embereket. És két felhúzott fal sosem veszi észre egymást.
2014. febr. 12. 10:08
 6/15 anonim ***** válasza:

Hogyan lehet szerintetek Budapesten nőkkel úgy ismerkedni, hogy nem akarok tőlük semmit?


Ezen jót röhögtem.Enyhe ellentmondással kezdtük a kérdést

2014. febr. 12. 13:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/15 A kérdező kommentje:
Max magadon röhöghetsz. Nyilván a nem akarok semmit az a dolgok szexuális, párkapcsolati részét érintik. De ezt rajtad kívül mindenki levágta:)
2014. febr. 12. 14:57
 8/15 anonim ***** válasza:
Idegenvezetést vállalsz? :)
2014. febr. 12. 15:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/15 anonim ***** válasza:
a mai világban ez igen nehéz téma, barátot találni akiben meg is lehet úgy ahogy bizni elég nehéz.igazi barátom nekem is igen kevés van.menj el valam edzőterembe ,ha vonzodsz valami sporthoz, ott talán könnyebb ismerkedni,Edzőterembe én szóktam mindenkivel dumálgatni,persze akivel lehet és van mit.szórakozó helyeken szerintem nehezebb mert oda nagyából társaságal megy az ember,ott nagyából ha valakit leszólítanak akkor valamit akarnak is tőle.ha nőt akkor amit a nőktől szoktak ,ha férfit akkor meg azt gondolják buzacsíra vagy(ide még ezt se engedik nyíltan kiírni) :))) és vagy lecsapnak vagy nem.
2014. febr. 12. 16:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/15 A kérdező kommentje:
Igen, szerintem is nagyon nehéz. De úgy érzem mi tesszük azzá. Nem tudom elképzelni, hogy erre ma már ne lenne igény. Vagyis, hogy csak a lötyögésre lenne, amely nem több havi 2 felszínes találkozásnál mondjuk. Az ember basszus társas lény és úgy érzi jól magát ha témasza másoknak és ő is támaszkodhat másokra. Mert ilyenkor érzi magát biztonságban, egész embernek. Szóval szerintem csak a kereslet, kínálat nem találkozik össze...
2014. febr. 12. 16:51
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!