Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Beképzeltségre és megfelelési-...

Beképzeltségre és megfelelési- illetve bizonyítási kényszerre mi az ellenszer?

Figyelt kérdés

Sportoló vagyok, vagyis annak tartom magam. 3 éves korom óta űzöm ezt a sportot, amiben elég sikeresnek mondhatom magam. Relatív, kinek mi a siker, nekem az, hogy 16 éves létemre NB2-ben a felnőttek között játszhatok és megállom a helyem a "nagyok" között is. Vagyis csak megálltam.

Utánpótlásban mondhatni én voltam a legjobb, több gólkirályi címem is van. Felkerültem a felnőttekhez, ahol akartam és tudtam is bizonyítani, igaz, nem tudok még annyira érvényesülni közöttük, mert fejlődnöm kell fizikálisan is, viszont így is felfigyeltek rám, és pár év múlva szerintem én is a csapat alapembere lehetek, ha minden úgy alakul. Mióta ebben a csapatban játszom, azóta ((sajnos)) rám jobban összpontosul a figyelem. Számtalan interjút adtam már, szerepeltem újságokban, a TV-ben is, ami miatt "elnagyképűsödtem", mert sztárolnak. Pár hónapja visszanéztem régebbi felvételeket, és kiéleződik az ellentét a pályán betöltött mostani szerepemtől. Sokkal összeszedettebb, pontosabb a játékom, megfontoltabb, észszerű megoldásaim voltak, ha kell hátulról, ha kell élről irányítottam a csapatot. Ha a mostani videóimat nézem, akkor csak az köszön vissza, hogy "Én vagyok a Jani, én vagyok a császár", és nem veszem annyira komolyan, nem vagyok alázatos. Amióta ezt a nagyképűsködést észrevettem, azóta nem beképzelt vagyok a pályán, hanem szorongó. Nagyon bizonyítani akarok magamnak, de ez a bizonyítás fojtogató.


Mit csináljak?



2021. márc. 31. 18:13
 1/5 anonim ***** válasza:
100%

Szerintem nem vagy beképzelt, mert akkor nem lenne megfelelési kényszered, szarnál rá mi is van körülötted, nem gondolnál bele hogy esetleg beképzelt lennél e, vagy hogyan teljesítesz, mert mindig csak magadat istenítenéd ha szar vagy akkor is.


Amúgy ahogy idősödsz ezek a dolgok mind elmúlanak...a bizonyítási kényszer,hozzá állás, egészség, intelligencia...jobban átlátod majd mi is a helyzet veled sajnos, vagy éppen szerencsére.

2021. márc. 31. 18:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/5 anonim ***** válasza:
0%

Mi ez, foci?

Egyik csapatban sincs 16 éves játékos jelenleg.

2021. márc. 31. 18:25
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/5 anonim ***** válasza:
100%
#2 Lehet, hogy a focin kívül más sport is létezik?🤔
2021. márc. 31. 18:28
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/5 anonim ***** válasza:
100%
Meg egyáltalán honnan veszitek, hogy fiú? Lehet akár lány is.
2021. márc. 31. 19:23
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/5 anonim ***** válasza:

Ha elgondolkodsz ezen, akkor valószínűleg nem vagy beképzelt. A legtöbb emberrel kicsit elszaladna a ló, függetlenül attól, hogy mennyire alázatos, visszafogott volt a "siker" előtt. Sajnos az élsportokban nem lehet félretenni ezt a megfelelési vágyat, a siker utáni futkosást. Mert már nem hobbi, hanem gyakorlatilag munka, megélhetés. A munkában is a legjobbat akarod/kell hozni. Vagy mehetsz máshová.

A megoldás többféle lehet. Lehet jót tenne egy alacsonyabb bajnokság, vagy egy gyengébb csapat. Persze azt nem tudom, hogy a jelenlegi csapatod pl bajnokesélyes-e, vagy mondjuk a középmezőnyben van. De sokszor a nagy teher összetöri az embert. Ha egy keveset leveszel belőle, akkor már könnyebb lehet.

Vagy talán egyszerűen el kell fogadnod, hogy te sem vagy megváltó, és igy elengedni ezt a mindig a maximum +20% mentalitást. A siker jön és megy. Az emberek meg emlékeznek arra, hogy milyen voltál akkor, amikor minden fasza. Amikor meg esetleg nem megy, már szapulnak. Sajnos ez a helyzet, a sztárokkal is. Pl Ronaldót is mennyire fikázzák/ták a Juvéban. Csak mert kiestek a BL-ből. Persze milliókról van szó, de szimplán neki is volt/van egy mélyvölgye. De ez már igencsak off topik:)

2021. ápr. 7. 12:48
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!