A legtöbb ember miért fogadja el ezt a kiszámítható, de nagyrészt boldogtalan életet, ezt az unalmas körforgást?

Gyakorlatilag már semmi nincs, ami "kiemelné" az embert az anyagi világból, a racionális valóságából. Évszázadokkal ezelőtt a vallás állt az egyén és a közösség felett, aztán az ideológiák, ezekben őszintén hitt az ember kollektív szinten is, és tömegek haltak meg valamiféle "magasabb cél" érdekében. A mai kor az első, amikor az ember nem felemelte, hanem lealjasította magát, és a modern ember élete javarészt nem áll másból, mint anyagi dolgok, tárgyak hajszolásából. Mint egy rossz disztópia.

Számomra érthetetlen, hogy ezt a rossz kompromisszumot a legtöbb ember miért képes egy pillanat alatt kérdés nélkül elfogadni. A másik oldalon persze már felbukkannak a problémák, de ezek csak okozatok: lassan az emberek többsége küzd valamilyen tartós, komoly mentális betegséggel, közhely, hogy a fiatalok reménytelenül kilátástalannak érzik magukat, mert vagy esélytelennek látják az érvényesülést, vagy alapvetően értelmetlennek ezt az egész fogaskerekezést, ami még csak boldoggá sem tesz. A társadalmi különbségek soha nem látott ütemben nőnek, és lassan a középosztályból is csak a felső 1-2% kiszolgáló nyomorgója lesz.

Tehát egyik oldalon az ember túlértékeli, és túlfélti a relatíve kényelmes életét, de éppen az életmódja, és kollektív célok hiánya miatt elveszik az éle, a tétje a létezésnek, és jön a nihilizmus, aztán a kompenzálás fogyasztással, hedonizálással.

Miért érjük be a kiszámítható rosszal, a permanens dekadenciával, a jövőkép nélküliséggel, ha tudjuk, hogy lehetne sokkal jobb is?