Kezdőoldal » Emberek » Egyéb kérdések » Hogyan viszonyulnátok egy...

Hogyan viszonyulnátok egy olyan emberhez, akinek minden emberi kapcsolata toxikus?

Figyelt kérdés
Pocsék gyerekkor, ahol érzelmileg bántalmazva volt, a testvére volt a minden, vele pedig azt éreztétek, hogy semmit nem ér. Hogy semmire nem viszi az életben. Óvodában, iskolában ki volt közösítve. Állandóan magányos volt. Amikor kialakult az első párkapcsolata, féltékeny volt, mert az önbecsülése a béka feneke alatt volt. Abból nyerte azt a kevés önbizalmat, ami a túlélésre volt elég, hogy bizonyított azzal, hogy lett párkapcsolata és igenis szerethető. Majd mikor vége lett a kapcsolatának, akkor teljesen összeomlott. És igazából azóta sem találja önmagát. Ennek 10 éve. Olyan párkapcsolatokat alakít ki, akikkel nem illik össze. Ha mégis, akkor nagyon kisajátító és féltékeny. Nem csak a konkurens személyekre, hanem a párja családjára, barátaira is. Zokon veszi, ha nem ő van a partnere figyelmének középpontjában. Jelenetet nem rendez, fejben küzd meg ezekkel a gondolatokkal, amikről tudja, hogy nem helyesek. Ez lehet a javulás jele? Vagy hogyan kellene viszonyulni egy ilyen emberhez?
2023. júl. 17. 21:52
 1/8 anonim válasza:
100%
Mást nem tudok írni, mint pszichológus.
2023. júl. 17. 21:57
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/8 anonim ***** válasza:
100%
Kerülném, mint a pestisest.
2023. júl. 17. 21:59
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/8 anonim ***** válasza:
100%

Én elkerülöm az ilyen embereket.

Egy-két probléma, gátlás, jellemhiba még orvosolható, és szívesen a párom mellett állok, amikor ezekkel küzd. (Hisz nyilván nekem is megvannak a magam hibái.) De nincs kedvem ingyen pszichológust játszani 24 órában valaki mellett.

2023. júl. 17. 22:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/8 anonim ***** válasza:
100%
Hogyan viszonyulnék? Ha ezeket tudnám előre egy emberről, elrohannék tőle minél messzebb. De sajnos ezek általában akkor derülnek csak ki, amikor már nyakig benne vagy a szarban...
2023. júl. 17. 22:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/8 anonim ***** válasza:
100%

KERÜLNI jó messzire.

Lásd a mostani gyilkosságot.

2023. júl. 18. 00:14
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/8 anonim ***** válasza:
17%
A nők imádják az ilyen férfiakat. A férfiak menekülnek az ilyen nőktől.
2023. júl. 18. 08:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/8 anonim ***** válasza:
100%

"Hogyan viszonyulnátok egy olyan emberhez"

Sehogy. Az ilyenről menekülnék, nem akarnék vele semmilyen emberi kapcsolatot.


Az meg nem érv, hogy pocsék volt a gyerekkora. Egy ideig lehet ezzel magyarázni a dolgokat, de ettől függetlenül egy önálló gondolkodással, és szabad akarattal rendelkező ember, aki ha akar, tud tenni a pozitív változások érdekében. Nem lehet örökké mindent a rossz családi háttérrel magyarázni.

2023. júl. 18. 11:01
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/8 A kérdező kommentje:
Egyébként tesz ellene. Meg nem agresszív. Csak folyton jelen vannak ezek a gondolatok a fejében. De már felismeri őket és próbál tudatosan nem a hatásuk alá kerülni. Ez elmúlik valaha, vagy mindig meg kell küzdenie ezekkel a gondolatokkal? Hogy ő nem értékes, hiába van tisztában a képességeivel és érezteti vele az ember, hogy szerethető.
2023. júl. 18. 11:27

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!