Az emberek miért akarnak mindenáron segíteni egy depressziósnak/öngyilkos gondolatokkal küzdő embernek?

Azon gondolkodtam el, hogy amikor valakinek az élete olyan szintig sodródik el, hogy úgy érzi, nem akarja folytatni, akkor a társadalom miért akarja ráerőltetni, hogy igenis éljél tovább, és szenvedjél?

Aki segít ilyenkor, az valóban azért segít, mert számít neki a másik? Nem pedig azért, hogy ne az ő lelkén száradjon, hogy ha történik valami és ő nem tett semmit ellene? Egyáltalán segítéségnek lehet/kell ezt hívni?

Ha valaki annyira lecsúszik az életről, annak egy barát/szakember mondhat bármit, ott akkor abban a pillanatban talán érezheti azt az ember, hogy számít valamit, de utána amikor hazamegy, egyedül van, akkor olyan mindegy, hogy mit mondott a másik ember pár órával korábban. Mert valójában ezek nem segítségek, nem változtatnak semmit.

Ha valaki öngyilkos akar lenni, miért kellene lebeszélni róla? Miért nem engedik az emberek, hogy mindenki a saját élete felett döntsön?